A Start-up Nation Románia programról szervezett tájékoztatót a MIÉRT

A Start-up Nation Románia programról szervezett tájékoztatót a MIÉRT

Pályázati eligazítót szervezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet március 21-én, kedden a Start-up Nation Románia programról a kolozsvári K+ Közösségi Térben. A román állam kezdeményezése remek lehetőség a vállalkozni vágyóknak, hiszen lehetőségük nyílik egy akár 200 ezer lejes támogatás elnyerésére vállalkozásuk beindításához. A pályázati feltételekről és a pályázathoz kapcsolódó hasznos technikai információkról Török Csaba, a Maros megyei kis- és közepes vállalkozások területi hivatalának vezetője és Parajdi Borbála pályázati szakértő tájékoztatta az érdeklődőket.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta: nagyon örül annak, hogy ilyen nagy volt érdeklődés, és mivel hamar beteltek a helyek, hamarosan sort kerítenek egy újabb tájékoztatóra. – Ez is azt bizonyítja, hogy nagy a vállalkozókedv a fiatalok körében, csak segíteni kell őket az elinduláskor ilyen és hasonló intézkedésekkel, tájékoztatássa. A résztvevők megkapták a pályázáshoz szükséges információkat, most rajtuk múlik, hogy kihasználják-e a lehetőséget álmaik megvalósítása érdekében. Mi továbbra is azon leszünk, hogy ezt elősegítsük az információk átadásával, a lehetőségek feltárásával – fogalmazott az elnök.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a MIÉRT hamarosan újabb eligazítót szervez, további részletekért kövessék a MIÉRT facebook oldalát és a www.miert.ro honlapot.