A romániai magyarellenes hangulatkeltésről számolt be Sógor Csaba az EP-ben

A romániai magyarellenes hangulatkeltésről számolt be Sógor Csaba az EP-ben
A legutóbbi romániai kormányválság során szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak, ami rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve – erről tájékoztatta Sógor Csaba az Európai Parlament plénumát.

A politikus sajtóosztálya által ma közreadott dokumentum szerint tegnap Sógor Csaba egyperces felszólalásban hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt a 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.

A közlemény szerint Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról, más esetekben alkotmányellenesnek állítva be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.

„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – fogalmazott a képviselő. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen a kisebbségben bármikor partnerre talál és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román-magyar kapcsolatokban” – olvasható a sajtóközleményben.