A Román Vasutak teherrészlegének négy igazgatóját helyezték előzetes letartóztatásba

A Román Vasutak teherrészlegének négy igazgatóját helyezték előzetes letartóztatásba
A Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának (CFR Marfă) volt vezérigazgatóját, Mihuț Crăciunt, valamint a vállalat a pénzügyi, fejlesztési és vagonokért felelős igazgatóját helyezték 30 napos előzetes letartóztatásba – erről csütörtökről péntekre virradóra döntött a Temes megyei törvényszék.

Összesen 19 személy előzetes letartóztatásba helyezését kérték a bezúzásra ítélt tehervagonok alulértékelésének ügyében, amelyben az okozott kár meghaladja a 6 millió eurót. A kérésben az ügyészek azzal érveltek, hogy a gyanúsítottak „gátlástalanságról tettek tanúbizonyosságot, és teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy milyen nehéz helyzetben van a vasúttársaság”.

A péntekre virradóra meghozott ítéletek szerint előzetes letartóztatásba kerül Mihuț Constantin Crăciun volt vezérigazgató, Pavel Bărculeț gazdasági-pénzügyi igazgató, Daniel Ciobanu műveleti-fejlesztési igazgató és Enache Florin-Claudiu vagonokért felelős igazgató.

Hat személy – Mircea Ion Mașcovescu volt temesvári területi vezető, Mihai Mutașcu, a CFR Marfă Bánság-olténiai kirendeltsége, Gelu-Ioan Corodan, CFR Temesvár, George Niculescu vagonokért felelős osztály vezetője, Stănel Rădulescu, REMAT és Ovidiu-Dumitru Luca, CFR Kolozs megye – esetében a házi őrizet mellett döntöttek.

Nyolc érintett – Maria Voica, a CFR Marfă Bánság-olténiai kirendeltsége, Cristian-Valeriu Derscaru, temesvári kirendeltség, Constantin Gheorghiţoiu, CFR Bánság-Olténia, Alexandru Drăgan, Ion Găbreanu, a REMAT Călăraşi vezérigazgatója, Doru Moţi, George-Corneliu Filip és Alupoaie-Dragoescu Constantin-Nicolae, a CFR Marfă forgalmi igazgatója – ellen hatósági felügyelet alatt folytatódik az eljárás.

A döntések nem jogerősek.

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) temesvári kirendeltsége szerdán az ország több megyéjében, összesen 63 helyszínen tartott házkutatást. 40 személyt gyanúsítanak sikkasztással.

Az ügyészek szerint a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának (CFR Marfă) vezetői alulértékeltek 2450, bezúzásra ítélt szerelvényt, s ezzel 6 313 748,52 eurós kárt okoztak. Az ügy haszonélvezője a Călărași megyei Remat Rt.

Házkutatások zajlottak Bukarestben, valamint Temes, Krassó-Szörény, Hunyad, Prahova, Mehedinți, Călărași, Arad, Teleorman és Dâmboviţa megyében, 40 személyt pedig bűnszervezet létrehozásával, rendkívül súlyos következményekkel járó sikkasztással, okirat-hamisítással és csalással gyanúsítanak.

A DIICOT tájékoztatása szerint, amikor a CFR Marfă nyilvános árverés keretében meghirdette a Bukaresti Árutőzsdén a 2450 vagont, akkor azt ócskavasként hirdette meg, pedig „nehéz ócskavas” és „különleges ócskavas” (acél) besorolást kellett volna alkalmaznia, amelyeknek lényegesen magasabb az értéke.

A Călărași megyei Remat Rt. így tonnánként 120 eurót fizetett, miközben a „nehéz ócskavas” tonnánkénti ára 175,88 euró, a különleges ócskavas” (acél) pedig tonnánként 218,90 euró lett volna.

A vádhatóság szerint az ügyletben a CFR Marfă központi és területi vezetői egyaránt benne voltak, mint ahogy a haszonélvező cég képviselői is.