A Puck Bábszínház sztárjai a Művészeti Múzeumban

A Puck Bábszínház sztárjai a Művészeti Múzeumban
„A legérdekesebb kiállítás, amelyet a kolozsvári Puck Bábszínház létrehozott a Művészeti Múzeumban. Úgy látom, jövőre talán el se fogunk férni már a termekben. Ám nem csak így bővül a tárlat, hanem technikai szempontból is, hiszen nemcsak a bábokat, hanem a bábszínház előadásait is nézhetjük egy tévékészüléken a kiállítás ideje alatt” – méltatta a Puck Bábszínház és a kolozsvári Művészeti Múzeum közös rendezvényét Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató a pénteki megnyitón. A 11. alkalommal megszervezett Bábok Múzeuma kiállítás anyagát a Puck Bábszínház előadásainak bábjai, illetve díszletei képezik, az érdeklődők hét produkció „szereplőit” nézhetik meg. A múzeumigazgató a megnyitón elmondta: a tavalyi eseményre több mint 3800 ember volt kíváncsi, így ez volt a 2016-os kiállítások közül az egyik leglátogatottabb.

A már hagyományos Bábok Múzeuma rendezvény célja, hogy az évad produkcióinak bábjait mutassák be közelebbről, így a múzeum alagsorában kialakított tárlaton a 2016/2017-es évadban bemutatott A kis herceg (rendező: Mihai Lungeanu), Pinokkió (Călin Mocanu), Öregapó lánya meg a vén banya lánya (Angelica Pamfilie), A csuka parancsára (Varga Ibolya) című előadások főszereplőit állították ki, az előadásban használt díszletben. A kiállítás anyagában helyet kaptak még három régebbi produkció – A rút kiskacsa, Búbócska, Jancsi és Juliska – bábjai és díszlete is. A tárlat Elena Ilaș, a bábszínház díszlettervezőjének a koncepciója alapján készült.

– A mi sztárjaink a bábok. Minden előadáson részt vesznek, ők nevettetik meg a gyerekeket, kérdéseket ébresztenek bennük. Sokan közülük már nagyon régiek, több évtizede „játszanak” színpadon, ám ettől függetlenül még mindig nagyon jól végzik a dolgukat. A báboknak saját életük van, varázsukkal elnyerik a legkisebbek érdeklődését, és általuk a szüleik, nagyszüleik érdeklődését is – mondta a megnyitón a bábszínház igazgatója, Emanuel Petran.

Az eseményen részt vett Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is, aki kifejtette: csodálatos érzés, amikor két intézmény hoz létre közösen egy kulturális rendezvényt. Vákár István méltatta a bábosok és a művészek munkáját, akik évek óta megnevettetik a kolozsvári gyerekeket.

A kiállított alkotások tervezői Wallner Günter és Sandu Marian. A tárlat július 2-ig látogatható, szerdától-vasárnapig 10 és 15 óra között a Bánffy palotában (Főtér 30 szám).

(Borítókép: Rohonyi D. Iván felvétele)