A politika visszatérése?

A politika visszatérése?
A német választások végeredménye igazolta a korábbi félelmeket. Angela Merkel politikája valóban aláásta a német politikai rendszer állítólagos egyensúlyát. Az a gyűjtőpárti koncepció, mely a koalíciós partnerek szavazóinak megnyerésén alapult, s egyfajta – a politikai tér egészét monopolizáló – közép kialakítását tűzte ki célul, végülis elkerülhetetlenül kieszelőjére ütött vissza.

A szocialisták, a liberálisok, sőt a zöldek argumentumainak lenyúlásával Angela Merkel nem saját szavazóinak számát növelte, vesztesége ugyanis több mint 8 százalék, hanem a „populistának” bélyegzett radikális jobboldalt, illetve a korábban épp általa lenullázott szabaddemokratákat (azaz a német liberálisokat) hozta játékba. S azzal a taktikával, mellyel utóbbiakat az elmúlt választási ciklusban a parlamentből is kiszorította, most a szocialistákat juttatta háború utáni történetük legmélyebb válságába.

A szociáldemokrata Schulz már a választás estéjén kénytelen volt egyértelművé tenni, hogy nem hajlandó Merkellel ún. nagykoalícióban kormányozni. Így aztán – ha csak Schulzot saját pártja meg nem buktatatja, de erre vajmi kevés az esély – Merkel számára alig marad más választás, mint az úgynevezett Jamaica-koalíció, azaz a szabaddemokratákkal (ők a sárgák) és a zöldekkel való együtt-kormányzás. (A CDU-CSU képviseli a jamaicai zászló harmadik színét: a feketét).

Csakhogy ez a koalíció nem csak azért kétséges vállalkozás, mert a CDU-CSU szövetség rendkívüli módon meggyöngült, hanem azért is, mert a három pártot mély ideológiai és hatalomtechnikai ellentétek választják el egymástól, sőt bizonyos vonatkozásokban állítják szembe egymással.

A szabaddemokraták a választási kampányban az AfD-vel szinte már közösen vetették fel az Angela Merkel-i migrációs politika jogi megalapozottságát felülvizsgáló parlamenti bizottság felállításának ötletét. Igaz, a választási eredmények ismeretében a párt elnöke, Christian Lindner már megkerülte a kérdést, hogy ragaszkodik-e továbbra is a kezdeményezéshez, de a lehetőséget továbbra sem utasította el.

Angela Merkel és a zöldek közt is komoly feszültségek vannak, hiszen a kancellárasszony éppen azzal a szándékkal, hogy a zöldek vitorlájából kifogja a szelet, az ország energiaellátását a szél- és naperőművekre alapozta. De mert az atomerőműveket – szintén a zöld eszmék jegyében –be kellett záratnia, az energetikai folytonosságot (hiszen a szél nem mindig fúj és a nap sem mindig süt) csakis szénerőművekkel garantálhatja. Ezek viszont a lehető legnagyobb mértékben szennyezik a környezet. Az ideológiai rablógazdálkodás tehát itt is visszaütni látszik.

A koalíciót nem csak tető alá hozni lesz nehéz, de működtetni is.

Arról nem is beszélve, hogy a Merkel jelentős hatalomvesztését kiváltó két ok: a migráció, illetve a szegények és gazdagok közti szakadék elmélyülése (melyet leghatásosabban a Linke frontembere, a közgazdász Sarah Wagenknecht hangsúlyozott) szintén nagyon nehezen lesz kezelhető. Ahhoz, hogy azzá válhasson, Angela Merkelnek néhány alapvető szempontból módosítania kellene ideológiai beállítódásait. Kétséges, hogy képes lehet-e rá?

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a kancellárasszonnyal szinte mindenkinek van valami el- vagy leszámolni valója. Nem csak – az egyébként minden más pártalakulat által karanténba szorított – Alternatíva Németországért ígérte be, hogy Merkelt – azzal a céllal, hogy az országot és a népet „visszaállítsa” – kíméletlenül „üldözni” fogja. A múlt ciklusban elszenvedett vereség miatt a szabaddemokraták is betartanak majd a kancellárnak, ahogyan azt nagy valószínűséggel Schulz szociáldemokratái, a keletnémet Linke, sőt a kampány legnagyobb vesztese, a bajor CSU is megteszi.

Ahhoz, hogy az AfD által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállhasson, már a Bundestag-tagok 25 százalékának aláírása is elégséges. Ennyi – még ha a szabaddemokraták elállnának is a dologtól –  az AfD és a Linke mandátumaiból is szinte kikerekedik.

Summa summarum: Angela Merkelre nehéz idők járnak majd. Persze korai lenne lebecsülni a képességeit. Igaz, ellenfeleinek van vele szemben egy komoly előnyük: a kancellárasszony már nem mindeniküket ismerheti, őt viszont már mindenki alaposan kiismerhette. Számára ez is beszűkítheti a játékteret.

De az, ami Angela Merkel szempontjából kedvezőtlen, Németország és Európa szempontjából kedvezővé is válhat. Nagyobb szerephez juthatnak a véleménykülönbségek, a kompromisszumos megoldások, azaz a szó hagyományos értelmében vett politika.

Erre a jelenlegi, mind kaotikusabb világhelyzetben nagy, nagyon nagy szükség lehet.

U.i. Délutánra minden a feje tetejére állt. Seehofer, a bajor CSU elnöke, úgy tűnik, kihátrál a szövetségből. Így azonban Angela Merkel számára megszűnik minden koalíció lehetősége. Nem csak a szabaddemokratákkal és a zöldekkel nem hozhat össze parlamenti többséget (még ha az utóbbiak vállalnák is az együttműködést), de még a szociáldemokratákkal tető alá hozandó nagykoalíció sem lesz többé lehetséges (még ha az utóbbiak vállalkoznának is rá). A helyzetet mi sem jellemezhetné világosabban, mint a Zeitonline vezércikke: Merkel ohne Land, mely Angela Merkelt egyfajta ország nélküli királynőhöz hasonlítja. Az írás egyetlen elfogadható lehetőséget lát: Merkel távozását. Ezt a cikk egyik alcíme is megfogalmazza: Merkels Abgang: gut für die Union und gut für das Land, ami magyarul annyit tesz „Merkel távozása: jó az Uniónak (mármint a CDU-nak – B.B.) és jó az országnak.” Máris elindultak a találgatások, hogy ki léphetne a helyébe. A sajtó, mely eddig legfőbb támogatójának számított, a jelek szerint egyértelműen kivonult mögüle, hiszen: „Ha most lépne vissza és nem negyedik ciklusának közepén, vagy annak vége felé, megfoszthatná az AfD-t azoktól a meghatározó jelentőségű protesztszavazóktól, akik voltaképpen menekültpolitikája, az eddigi nagyon-nagykoalíciós politikai gyakorlat és az örökkévaló kancellárság perspektívája ellen lázadoztak.”

Úgy tűnik, ez már valóban a győzedelmes bukás pillanata.

 

promedtudo2Hirdetés