Borbély László: A tárgyalás híve vagyok

Borbély László: A tárgyalás híve vagyok
Borbély László A politika színpadán című beszélgetőkönyvét mutatták be csütörtökön a kolozsvári Minerva házban. A kötet a Ravasz Róka indiánnevet viselő kisiskolásból, fiatal műkedvelő színészből politikussá érett Borbély László életútját mutatta be, szerzője a beszélgetéseket lejegyző Ágoston Hugó újságíró. Az est házigazdája, Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök ismertette a könyvet, majd Tibori Szabó Zoltán kérdezte Borbély Lászlót.

– Ha ezt a könyvet a kezünkbe vesszük, azt mondjuk: Íme az ember! Nagyon sok szempontból világítja meg Borbély László személyiségét, aki egy tudatosan építkező politikus, de aki a román politikusok zömével ellentétben nem saját magának, hanem az erdélyi magyar közösségnek az építését vállalta fel – mondta el Hegedüs Csilla.

 – Borbély László a környezetvédelmi és az uniós alapok lehívásával foglalkozó minisztérium élén megpróbált európai gondolkodásmódot érvényesíteni egy olyan Romániában, amely nem volt felkészülve az uniós tagság jelentette kihívásokra, a környezetvédelmi problémákat pedig a szőnyeg alá sepri. Nagyon fontos, hogy mindaz, amit Borbély László tud – a megtanulható tudást, a kapcsolati tőkét és az érdekérvényesítés tudományát – átadja nekünk, és a még fiatalabbaknak. Mindannyian sokat nyernénk belőle – vélekedett.

Az ügyvezető alelnök Borbély László érdemei közt említette azt is, hogy a Bukarestben töltött években elsajátította a románokkal való tárgyalás „tudományát”. Mert Borbély László a tárgyalás híve, aki szerint nem az elszigetelődés, hanem csakis tárgyalás során lehet eredményeket elérni. Másik erőssége a csapatépítés. Ezt egyrészt odafigyeléssel, empátiával, az összetartozás fontosságának felismerésével, másrészt pedig professzionalizmussal és megfelelő felkészültséggel lehet megvalósítani – jellemezte a politikust Hegedüs Csilla.

 – Úgy veszem észre, hogy Romániában most nem tudnak, nem akarnak dönteni, nem vállalják a felelősséget. Azoknak a programoknak, amelyeket beindítottunk, mint például a tömbházak szigetelése, az ANL lakások, a zöld ház program, kétséges a folytatása. Ugyanakkor megint ott tartunk, hogy azt mondják: a romániai magyarok megbízhatatlanok. Ki vagyunk téve annak, mint az 1990-es években: állandóan bizonyítanunk kell igazunkat – értékelte a mai helyzetet Borbély.

A kolozsvári könyvbemutatón jelen volt Tibori Szabó Zoltán újságíró is, aki jövőbeli terveiről kérdezte a meghívottat. Borbély László elmondta: nem áll szándékában teljesen visszavonulni a közélettől, inkább úgy érzi, hogy egy új fejezetet nyit életében. Borbély bevallotta: a politika színpadán töltött évek után egyre inkább egy másfajta rivaldafénybe vágyik, tervezi, hogy régi barátaival felújítják és a nagyközönség előtt is bemutatják a nyolcvanas években összeállított verses-zenés műsorukat.

Borbély szerint az RMDSZ az elmúlt 26 évben meg tudta őrizni a magyarság egységét, ezt bizonyítja az is, hogy az idei helyhatósági választások után öt erdélyi megyét vezet az RMDSZ a tizenegyből, habár csak két megyében vannak a magyarok többségben. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy három megyében az RMDSZ-nek sikerült megegyeznie a román pártokkal. A cél továbbra is olyan Erdély létrehozása, ahol méltósággal lehet magyarként élni. Borbély szerint mindezt akkor lehet sikeresen elérni, ha a szövetség képviselői ott vannak Bukarestben és mindent megtesznek az érdekérvényesítésért. „Ha most otthon maradunk, mi veszítünk, és ők győznek. December 11-én az összefogás és a gyanakvás kö- zött választunk. A biztonság és a félelem között. Gyermekeink jö- vője vagy nagyszüleink szomorú emlékei között!” – hangzott el