A nép szolgája

A nép szolgája
„-Tudja, hogy van ezekkel politikusokkal. Amint magas pozícióba jutnak, mindegyik főszereplőnek képzeli magát a világpolitika színpadán – mondja sir Humphrey.

- Nincs ezzel semmi baj, csak aztán viselkedjenek is úgy, mint a színészek: legyen valamennyire elfogadható külsejük, ne piáljanak, és mondják fel hibátlanul a szöveget, amit mi megírunk nekik ” – hangzik a cinikus szakértői válasz. Az idézett párbeszéd az évtizedek óta kimeríthetetlen ihletforrásnak számító Igenis, miniszterelnök úr! című brit szatirikus vígjátéksorozatból származik, az apropó pedig Volodimir Zelenszkij ukrajnai színész-politikus fulmináns karrierje, amely vasárnapi elnökké választásában csúcsosodott.  Nem tudom, milyen szerepálmai vannak a megválasztott ukrán államfőnek világpolitikai viszonylatban, annyi bizonyos, Zelenszkij esetében nem lesz baj a szövegtanulással. Jóképű, józan férfi benyomását kelti, vitathatatlanul jó színész, aki olyan meggyőzően alakította a tévésorozatban a történelemtanárból lett államfő szerepét, hogy nem csak a tévénézők, hanem az ukrán választók 73 százalékának a támogatását is elnyerte. Most már csak az a kérdés, milyen forgatókönyvet kell a továbbiakban követnie … és kik írják azt. 

A nép szolgája című sorozat, amely a Zelenszkijt indító párt nevét is adta, nem túl eredeti ötlet. Az amerikai filmipar is próbálkozott hasonló témával, közepes sikerrel. Politikai marketing szempontjából azonban briliáns: négy évig műsoron tartani egy sorozatot egy szimpatikus fiktív elnökről, majd tényleg indítani a megtestesítőjét a választásokon … nos ez a politikai machinációk nagymestereit is elismerésre késztetheti. Persze, a Zelenszkij-sztori immár a tévéképernyőkön túlmutató történetének happy endjén sokkal több áll vagy bukik, mint a nézettségi mutatók: a nyugati és az orosz érdekszféra közt őrlődő, saját szélsőségesen nacionalista múltjába forduló, gazdaságilag padlón levő Ukrajna jövője.  Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy az ukrán választók kétségbeesése, hiszékenysége, kiábrándultsága, a hatalmon levő politikai elittel való dühödt szembefordulás milyen arányban játszott közre a színész választási sikerében, ami viszont egyértelmű, az az ukránok változásra való igénye. Egy szimpatikus, a politikában, gazdaságban, hadviselésben zöldfülű komédiás is jobb, mint a jelenlegi helyzet, vonják le az elemzők a következtetést.

Zelenszkij korteskedése során kerülte a kényes témákat, köztük a kisebbségi kérdést is, beszédei mindenekelőtt vetélytársa, a hivatalban levő elnök mulasztásait kérte gyakran bohóckodva-csúfolkodva számon a korrupció felszámolását illetően. Ha valaki kíváncsi volt a konkrét terveire, a válasz rendszerint az volt: majd megkérdem a Néptől, referendumok sorát vetítve előre. A kárpátaljai magyarok anyanyelvhasználatát korlátozó, parlamenti elfogadásra váró ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban is kitérő választ adtak Zelenszkijék, mindazonáltal a kárpátaljai magyarok szövetsége (KMKSZ) reményét fejezte ki, hogy Kijev felhagy a magyarellenes politikával. Biztató jel, hogy az ukrán szélsőségesek a vesztes Porosenko táborát gyarapították.

A politikai elit hitelvesztése nem csak ukrán sajátosság, megvannak ennek a következményei mifelénk is. A helyzet rosszabb: az itt műsoron futó Dragnea-Iohannis szappanopera nem igazán növeli a ratinget, és a szavazó kedvet, s ha mégis, legfennebb Dacian Ciolos javára. Sokak számára ő a „változás”, a Népszolga. Aki ugye nem nagy látvány, az előadásmódja is hamiskás, a forgatókönyvírói körül is nagy a homály, de legalább nem piál …