A nagy szökés, 90 szendvics és az elveszett kesztyű: versenyzőkből lett önkéntesek az EKE-síversenyeken
Vissza

A nagy szökés, 90 szendvics és az elveszett kesztyű: versenyzőkből lett önkéntesek az EKE-síversenyeken

Idén egy lelkes fiatal társasággal bővült szervezőcsapatunk, akik profin helytálltak mindkét síverseny lebonyolításában. Az őszinte elismerés mindnyájukat megilleti, most viszont két leányzót szeretnénk rivaldafénybe állítani: Bálint Orsolyát és Néda Zsófiát, akik hajdanán a versenyzők soraiban tehették próbára ügyességüket, mára viszont a versenypályát elhagyva betekinthettek a kulisszák mögé. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen élmény számukra versenyzőből önkéntessé válni, előtte viszont egy kis nosztalgiázásra is meghívtuk őket, felelevenítve, miként kerültek kapcsolatba a sízéssel és hogyan indult pályafutásuk az EKE-gyereksíversenyen.

Borítókép: Zsófi próbacsúszása a pályakijelölés után

– Hogyan kerültél kapcsolatba a sízéssel? Mit jelent számodra ez a különleges téli sport?

Bálint Orsolya: Körülbelül 12 évesen síztem először, a Décsei Levi által szervezett sítáborban. Azért tetszik nagyon ez a téli sport, mert viszonylag könnyű megtanulni és közel hoz a természethez télen is.

Néda Zsófia: Hároméves voltam, amikor elkezdtem sízni, apukám tanított rá. Ez a téli sport az igazi boldogság számomra.

– Milyen érzés jár át, amikor végigsuhansz a havon?

B. O.: Általában szeretek száguldozni, felszabadultnak érzem magam.

N. Zs.: Különleges érzés, amit csak a sípályán érzek, boldogsággal tölt el, amikor sízhetek.

– Hány éven keresztül vettél részt az EKE-gyereksíversenyen?

B. O.: Először 13 évesen vettem részt, de mivel egy évvel azelőtt volt először síléc a lábamon, nem boldogultam úgy, mint a többiek a korcsoportomból. Következő évben is próbálkoztam, de még akkor sem ment igazán, ezért az EKE-síversenyzői karrierem versenyzőként kudarccal zárult.

N. Zs.: Tíz éven keresztül vettem részt 2010-től tavalyig, 2020-ig. Idén sajnos már nem versenyezhettem, mert átléptem a 14 éves korhatárt.

– Más síversenyeken is részt vettél? Ha igen, az EKE-gyereksíverseny miben volt különlegesebb a többihez képest?

N. Zs.: Igen, részt vettem egyéb síversenyeken is. Pozitívumként azt tudnám kiemelni, hogy ezt a versenyt minden évben megszervezték, más versenyekkel ellentétben soha sem maradt el, bármilyen nehézség ellenére sem. Az EKE-gyereksíversenyen barátságos, otthonias a hangulat és jobb a társaság, mint más hasonló versenyeken.

– Milyen emlékek, érzések fűznek a versenyzéshez?

B. O.: Általában szeretek versenyezni minden területen, de inkább a csapatversenyeket, illetve a csapatos sportokat részesítem előnyben.

N. Zs.: Nagyon kellemes érzések, emlékek fűznek a versenyzéshez, ezért minden évben nagyon várom a vetélkedőket. A legjobb emlékem épp az EKE-gyereksíversenyhez köthető, ugyanis itt nyertem meg az első versenyem, ami bátorságot és önbizalmat adott a továbbiakban.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok a versenyeken? Fel tudsz idézni egy-egy konkrét történést, amelyre mai napig emlékszel?

B. O.: Harc az életben maradásért. Amikor másodjára vettem részt, elég jeges pálya fogadott, ezért minden kanyar veszélyesnek bizonyult. Az elején jól meghajtottam magam, utána pedig kénytelen voltam veszélyelhárítási módban végigmenni, tehát ha jól emlékszem, teljesítettem a negatív pályaidőt. A legjobb mégis a tombola volt, amikor nyertem egy fogászati kezelést, amit bár nem használtam el, mégis nagyon jó érzés volt megnyerni.

N. Zs.: A legemlékezetesebb pillantok számomra főként az EKE-gyereksíversenyhez köthetők. Az első síversenyem is az EKE által szervezett verseny volt, ahol második lettem és életemben először állhattam dobogóra. Amikor az első versenyt megnyertem és megkaptam életem első kupáját, nagyon nagy boldogság töltött el.

Orsi segít a célnál

– Milyen volt a versenyző szerepköréből átlépni az önkéntes szerepébe?

B. O.: Önkéntesként sokkal biztonságosabb a síverseny, jó volt segíteni, összehozni ezt a rendezvényt, őszintén nem hiányoztak azok az éles kanyarok.

N. Zs.: Nagyon hiányzott, hogy nem versenyezhettem, viszont örültem annak, hogy másoknak tudtam segíteni. Új dolgokat is megtapasztaltam, például, hogy milyen pályabírónak lenni, milyen egy pályát kitűzni.

– Hogyan tekintesz a rendezvényre most, hogy neked is lehetőséged nyílt belelátni a háttérszervezés részleteibe?

B. O.: Szerintem a szervezés igazán profira sikeredett, kisebb konfliktusoktól eltekintve. Ahhoz képest, hogy a koronavírus mennyire korlátozta a lehetőségeket, szerintem a versenyzők szempontjából is jó élmény lehetett ez a két nap. A pozitívumok listájára írható, hogy minden időben elkészült és az embereknek nem kellett várniuk például a díjkiosztóra (bezzeg az én időmben...).

N. Zs.: Régebb nem igazán láttam át, milyen munkával jár egy rendezvényt megszervezni, most viszont rájöttem, hogy egyáltalán nem könnyű, viszont ebben az évben szerintem minden nagyon jól meg volt szervezve, az eddigiekhez képest minden gördülékenyebben és átláthatóbban ment.

– Milyen újdonságokat fedeztél fel, ami eddig versenyzőként nem volt számodra észrevehető a szervezésből?

B. O.: A legfontosabb felfedezés talán az volt, hogy mennyire nehéz dolog összeszerelni azt a sátrat, amit regisztrációs pontként, illetve a célban használtunk. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy sátor összerakásával és szállításával annyi gond van. Fontos észrevétel, hogy a rendezvény előkészületei nagyon sok munkával járnak, aminek az eredményét legtöbben természetesnek veszik, de az étel, szállás, logisztika megszervezése munkával eltöltött hosszú téli éjszakák eredménye.

N. Zs.: Arra a következtetésre jutottam, hogy sok papírmunkával és engedélyeztetéssel jár.

– Milyen feladataid voltak önkéntesként? Mennyire voltál elégedett a szerepköröddel?

B. O.: Először segítettem a pénztárnál a regisztrációs sátorban, aztán a rajtnál osztogattam az ajándékokat és hámoztam le a versenyzőkről a rajtszámokat, aztán fel kellett „építeni” a díjkiosztás helyszínét, utána pedig megszöktünk a többi önkéntessel sízni. A feladataim könnyűek voltak, szerencse, hogy nem én kellett vigyem a sátorlapokat.

N. Zs.: Pályakitűzőként és pályabíróként nagyon meg voltam elégedve a feladataimmal, szerettem, amit csináltam.

– Mi tetszett leginkább az önkénteskedésben? Mit hiányoltál?

B. O.: A legjobban természetesen a társaság tetszett, idén sok fiatal önkéntes támogatta a rendezvényt. Ezen kívül örülök, hogy volt lehetőség sízni is. A szállás remek, az ennivaló finom volt – főleg az a 90 szendvics, amit mi kentünk... Igazából nem hiányoltam semmit, legfeljebb a kesztyűmet, amit már az első napon elvesztettem.

N. Zs.: A legjobban a pályatűzés és a pálya kipróbálása tetszett. A pályabejárást viszont nagyon hiányoltam.

– Mit üzennél kortársaidnak, akik még sosem vettek részt a síversenyek szervezésében? Mivel próbálnád meggyőzni őket, hogy csatlakozzanak az önkéntescsapathoz?

B. O.: Hát nagyon jó buli egy hétvége Buszkáton egy kabanában sok lelkes önkéntessel (sokat társasoztunk), azon kívül persze meg lehet ismerni egy csomó embert és sízni is van lehetőség. Tanácsok: 1. Ne ijedj meg Robi bácsitól (szerk. megj.: Branea Róbert szervező), nem haragszik rád, csak általában ideges, amikor rendezvény van. 2. Ha valaki azt kérdezi, van-e kedved segíteni, a válasz IGEEEN. :)

N. Zs.: Nagyon jó a társaság, élvezet kitűzni a pályát, díjakat kiosztani, ajándékokat csomagolni. Reggel meg lehet osztani az ötleteket. Jó érzés segíteni másokon, s látni azt, hogy a gyerekeknek mekkora nagy élmény és életre szóló emlékeket hagy bennük, akárcsak bennem is.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Keddtől lehet igényelni a harmadik ...
Hahahalep!
Koronavírus – Kolozs megye ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ