A kormányfő szerint szeptember 27-én megtarthatók a választások

A kormányfő szerint szeptember 27-én megtarthatók a választások
Meg lehet tartani a választásokat a jelenlegi járványhelyzetben – jelentette ki ma Ludovic Orban.

A miniszterelnök kifejtette: az elmúlt két hét járványadatait figyelembe véve kijelenthető, hogy sikerült megállítani az esetszámok további jelentős növekedését, de bármilyen intézkedéseket is hoz a kormány, az emberek együttműködésére is szükség van ahhoz, hogy kedvezően alakuljon a helyzet.

„Minél többen tartják be a szabályokat, annál kisebb a vírus terjedésének kockázata. Szerintem az elmúlt két hétben jegyzett napi esetszámokat tekintve meg lehet tartani a választásokat szeptember 27-én” – fogalmazott.

Hozzátette: ha mind a jelöltek, mind az állampolgárok be fogják tartani a kampány és a szavazás kapcsán hozandó intézkedéseket, valamint az egészségvédelmi szabályokat, nem lesznek gondok. A kormányfő Lengyelországot és Horvátországot hozta fel példaként, ahol szintén megtartották a választásokat, és nem nőttek az esetszámok.