Orbán stratégiája – miután az eredeti német álláspont alapos árnyalásra kényszerült – akár nyerőnek is számít, de itt jó, ha leáll az elemzés, mert az unió csődszagú konszenzusvesztése ebben a kérdésben azt vetíti előre, hogy nem lefutott meccsről, hanem további fordulatokkal telített kontinentális mérkőzésről van szó.
Ennek a szövegnek, a lapzárta sürgető szigora miatt nincs módjában százalékokat idézni, értelmezni. Ezért valójában a (nem éppen szándékolt) következményekre összpontosít. A kormányzati kommunikáció biztosan megtalálja a módját annak, hogy elsöprő diadalként csomagolja az eredményt, még akkor is, ha nem gyűl az urnákba az érvényességet garantáló 4 136 313 szavazólap. De a vasárnapi népszavazásba kódolt üzenet ennél sokrétűbb: kifele azt üzeni – és nemcsak Brüsszelnek –, hogy megérett az idő a föderatív Európa (közel)jövőjéről való érdembeli vitának és tisztázásnak, és ennek az olykor szikrázó dialógusnak megkerülhetetlen eleme a nemzeti szuverenitás és a konszenzusos döntésigény közötti határvonal újragondolása. Az október másodikai voks befele is üzen: a szociológusok, antropológusok kampány közben megfogalmazott aggodalmát = figyelmeztetését egy felelős kormánynak nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kvótaellenes hangulat felturbózása politikialag bumeráng-effektust keltett, és a túlhajtott propagandagépezet egyfajta telítettségérzetet okozott (amit a szavazati hajlandóság utóbbi két-három hétben mérhető enyhülése igazolt vissza). Ebben a hangulatban tudott a Kétfarkú Kutya jelenség egyre inkább hatékonyan terjedni. (A humor, az irónia – mondják, veszélyes fegyver – felértékelődik, mikor már a többi harci eszköz kicsorbult.) De mindezeknél komolyabb konzekvenciája 2015 őszének az, hogy a mindenkori másság iránti türelem vészesen megcsappant Magyarországon. A legfeljebb egy nagyközségnyi menekült befogadását ellenző hangulat látszólag arra a kétezer fős csoportra fókuszál, de ebből a hatványozott intoleranciából bőven kijut az elkövetkező időszakban a több százezres magyarországi cigányságnak, a már integrálodó-félben levő külföldi betelepülteknek (kis gellerrel a határon túli magyaroknak is), a nemi kisebbségüket vállalóknak, ökoliberélisoknak, vagy bármilyen csoportosulásnak, amely elüt-eltér a „normától”.
A Fidesz stratégái azzal kalkulálnak, hogy ez az antimigrációs, hazaféltő és nemzeti büszkeséget megnyergelő politikai kommunikáció elegendő muníciót szolgáltat a 2018-as parlamenti választásokra is. Meglehet, hogy számításaik részben bejönnek. De addig számolniuk kell azzal a törmelékkel, amelyeket ez az önmagát túlharsogó kampány (akaratlanul is?) kitermelt.
