A kétarcú modellértékű jogállam
Vissza

A kétarcú modellértékű jogállam

Szerdán avatták fel Bukarest belvárosában a reformáció köztéri emlékművét, amely a 19. században élt, a több mint 200 éves bukaresti magyar oktatást megalapító Sükei Imre református lelkész által építtetett, majd 1959-ben a kommunista hatalom által a Palota Terem (Sala Palatului) megépítése miatt lebontott egykori református templom helyén áll.

Ionel Stoicescu szobrászművész köztéri alkotása már-már csodának is tekinthető, hiszen a megfogyatkozott bukaresti református magyarságnak sikerült megvalósítania egyik nagyszabású álmát, amely révén méltó emléket kapott a több mint fél évszázados reformáció. Román testvéreink igen keveset tudnak általában a reformációról és a protestáns egyházakról. Tapasztalataim szerint a római katolikusokat még úgy ahogy el tudják helyezni, tudnak róluk, de a protestáns egyházakról szinte semmit. A kezdeményezőknek is éppen az volt a céljuk, hogy az emlékművel ráirányítsák a többségiek figyelmét arra, hogy a protestáns egyházak is nagy múlttal rendelkeznek még akkor is, ha a hivatalos iskolai tantervből sokat nem lehet megtudni róluk, mint ahogy sok egyébről sem.

Ünnep volt a május 4-e a bukaresti magyaroknak. A román állam képviselői felvonultak, majd elmondták a már bevett litániát arról, hogy Románia mennyire elismert modellértékű államnak tekintett, ahol a nemzeti kissebségek meg vannak becsülve, és ahol béke, egyetértés és harmónia honol a különböző felekezetek és nemzetiségek között. Kivétel és üde színfolt volt Nicușor Dan bukaresti főpolgármester, akinek a másfél éve tartó mandátumában többet haladt az ügy, mint azelőtt hét évig. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök aztán helyre tette a dolgokat. Beszédében felidézte, hogy az emlékmű felállítását 2015-ben kérvényezték a reformátusok Zsold Béla helyi lelkipásztor révén, és hét évet kellett várniuk, amíg sikerült megszerezniük az összes engedélyt. Ez már nem hangzott el, de hogy teljes legyen a kép, a bukaresti Kálvineum egyházközség a korábban a lebontott templomát is meg akarta jelölni emléktáblával, de ehhez sem kapott engedélyt, ezt követően módosították a tervet az emlékmű felállítására. Tehát az első kezdeményezés elindításától nem hét, hanem több év telt el. Az alkotást 2017-ben, a reformáció emlékévében kellett volna felavatni, de a bürokrácia és a politika malmai lassan őrölnek hazánkban. Az öt év késés ellenére azonban tényleg felemelő volt a bukaresti reformátusoknak a szerdai esemény.

A sors iróniája, hogy alighogy lejárt az ünnep, ahol megtudtuk, hogy „a felekezetek paradicsomában” élünk, villámcsapásként érkezett a hír, hogy a legfelsőbb bíróság ismét érvénytelenítette a marosvásárhelyi római katolikus iskola működési engedélyét. A jól tájékozottak tudták, hogy a tanintézmény ügye még nem jutott nyugvópontra, hiszen folyamatban van még egy per, de nem csak a közigazgatás, hanem az igazságszolgáltatás malmai is lassan őrölnek, így nem csoda, hogy erről sokan megfeledkeztek. Románia tökélyre fejlesztette, hogy adminisztratív, jogi intézkedésekkel hogyan kell kedvét szegni egy nemzeti kisebbségnek, a kisebbségi egyházaknak, nehogy otthon érezzék magukat az oly sokat emlegetett modellértékű Romániában. Apránként, cseppenként, évtizedekig tartó jogi vitákkal próbálják egyesek - főleg az arc nélküli igazságszolgáltatás - ellehetetleníteni a közösségi projekteket, azokat a kezdeményezéseket, amelyek növelhetik a romániai magyarság otthonosság-érzetét.

A román hatalom szemében azért szálka az intézmény, mert a román tannyelvű Unirea líceum épületében működik a katolikus iskola is, az ingatlant pedig visszakapta a katolikus egyház

Persze az is igaz, hogy a marosvásárhelyi iskola helyi ügy. Csakhogy az utóbbi időben egyre több ilyen úgynevezett helyi ügy van, mint például a települések zászlaja és címere, az Úz-völgye, katolikus iskola stb. Noha nem helyi ügy, hanem országos, de ide sorolható a restitúció is. Ezekben az a közös, hogy a román állam rendszerint az igazságszolgáltatás eszközével próbálja megnyirbálni a kisebbségi jogokat, miközben a politikai diskurzusban megpróbál egy szép, ideális kirakatot festeni a romániai kisebbségek és felekezetek helyzetéről.

A jogi viták bonyolultak szoktak lenni, a katolikus iskola esetében viszont egyszerű a képlet, ha az ügy fő mozgatórugóját keressük. A román hatalom szemében azért szálka az intézmény, mert a román tannyelvű Unirea líceum épületében működik a katolikus iskola is, az ingatlant pedig visszakapta a katolikus egyház. A helyi románok tartanak attól, hogy az egyház ki fogja költöztetni őket a patinás belvárosi épületből, és ez számukra olyan presztízsveszteség lenne, amit nem tudnának feldolgozni. Ezekben a nemrég még magyar többségű erdélyi városokban nagyon nehéz volt a románoknak, hogy végre otthon érezzék magukat, - időnként az az érzésem, hogy egyeseknek közülük még most sem sikerült ez -, hiszen olyan örökséget kaptak készen és költöztek bele, amely nem az elődeiké. Többségük valahogy megszokta ezt az új környezetet az elmúlt több mint száz esztendőben, nem csoda, hogy most görcsösen ragaszkodnak a patinás belvárosi – egyébként a jogi viták miatt leromlott és gondozatlan – épülethez.

Érthető a félelmük, hiszen fordított helyzetben mi is attól tartanánk, hogy egy nem magyar közösségi kézben levő ingatlanból bármikor kitehetik a magyar tannyelvű iskolát. Éppen ezért helyi szinten, de országosan is sokkal többet kellene tenni azért, hogy ezeket a félelmeket, előítéleteket lebontsuk, és a sérelmeket feldolgozzuk. Klaus Iohannis államelnöknek hatalmas lehetősége adódott, hogy tíz évig tartó két elnöki mandátuma idején elindítsa ezt a folyamatot. De ő is beállt a román állam kirakatdiskurzusába, és a mentalitás, a közgondolkodás megváltoztatása érdekében semmit nem tett. Egyébként ez a legnehezebb út, Iohannis viszont a legkönnyebben járható utat választotta. Vannak még sokan helyi döntéshozók közül is, akik ugyanezt tették és teszik.

A román állam vezetői lehet, büszkék arra, hogy sikerült felépíteniük ezt a kirakatot, és Pilátusként moshatják kezüket arra hivatkozva, hogy nem szólhatnak bele az igazságszolgáltatás dolgaiba, de aki a színfalak mögé lát, tudja, hogy az igazságszolgáltatás ilyen esetekben nem a maga feje után, hanem összehangoltan, irányítottan cselekszik, ami azt mutatja, hogy ez is megtervezett folyamat. Nincs persze annyira szem előtt, mint a kliséktől hemzsegő kirakat, de azért jól kitapintható. Jó lenne, ha a román állam vezetői is mielőbb rájönnek arra, hogy amennyiben a közhelyektől és a sok ismétléstől túlcsordul ez a kirakat, hosszú távon nem tartható fenn a hamis látszat még akkor sem, ha - amint a fenti két eset is mutatja - az egy hideg, egy meleg elvet alkalmazzák.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Németh Zsolt: Tusványos a nemzeti ...
Esők is viharok váltják a kánikulát
A Fellegvár is a kolozsvári turisztikai ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ