A kényszermunkatáborok világának és a szocialista korszak bűneinek emlékezete Délkelet-Magyarországon
Vissza

A kényszermunkatáborok világának és a szocialista korszak bűneinek emlékezete Délkelet-Magyarországon

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadást tartanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nem csak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére. A nagysikerű rendezvénysorozat nyolcadik előadását 2016. december 8-án Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa tartotta, amelynek lapunkban rövid összefoglalóját közöljük.

A szovjet megszálló Vörös Hadsereg alakulatai a trianoni Magyarország határát 1944 szeptemberében, annak délkeleti részén (valahol Battonya, Csanádpalota, vagy Elek térségében) érték el. Az első megszállt nagyobb váro­sok: Szeged, Hódmezővásárhely és Makó. A megszállók nyomban megkezdték a régióban kiépíteni a kommunista rendszert, s igyekeztek megbízható embereiket pozicionálni a közigazgatásban, a rendvédelmi szervekben és a gazdasági életben.

Délkelet-Magyarországon már 1944 decemberében – miközben a nyugati országrész még német megszállás és a nyilas Szálasi Ferenc uralma alatt állt – megindult a helybéli civil lakosságnak a szovjet kényszermunkatáborokba való elhurcolása. Az első transzportok etnikai alapokon álltak össze, ugyanis a  németeket a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazásával egyetemesen felelőssé tették a németországi náci diktatúra alatt elkövetett – és elsősorban a második világháború idején megtapasztalt – bűnökért. Így elrendelték a dél-alföldi németek egy részének szovjet kényszermunkatáborokba deportálását.

Sajnos, a történeti kútfők és levéltári források alapján nem adhatunk pontos választ arra a kérdésre, hányan kerültek a délkelet-magyarországi térségből a Gulágra, hiszen az erre vonatkozó korabeli dokumentumok nem egyértelműek, illetve egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Az biztosnak látszik, hogy csak az ott élő németek közül mintegy kétezret hurcoltak el a szovjet munkatáborok valamelyikébe 1944–1945 fordulóján.

S hogy mennyire etnikai alapú – s elsősorban kifejezetten a helyi németség ellen irányuló – volt a deportálássorozat, arra jó példa Kern József esete. Kern József a Magyar Kommunista Párt titkára volt a Csanád vármegyei Elek településen. Joggal számíthatott (volna) tehát a szovjet csapatok szimpátiájára és bizalmára. Ezzel szemben őt is a Gulágra deportálták – csaknem ezer, a községben élő némettel együtt. Igaz, a helyi szovjet parancsnok, miután megtudta, hogy kommunista vezető, felajánlotta neki a mentesítést, amit azonban Kern József – becsületére legyen mondva – nem fogadott el. Minderről így számolt be az eleki főszolgabíró a makói székhelyű Csanád megye főispánjának: „Kern József Kommunista Párt vezetőjét és hozzátartozóit az őrnagy az igénybevétel alól mentesítette volna, de nevezett ezt a mentesítést elvi okokból nem fogadta el.”

Nem volt más a helyzet a szomszédos Almáskamaráson sem, ahonnan 1945 elején több mint háromszáz németet vittek a Szovjetunióba málenkij robotra. Schreirer József, a Szociáldemokrata Párt helyi vezetője 1945 júliusában arról tájékoztatta a vármegyei nemzeti bizottságot, hogy „a sváb származásúak összeszedése alkalmával az oroszok kimondottan baloldali, de sváb származású egyéneket elvittek, és a községben még mindig vannak Volksbund-tagok. Kéri a nemzeti bizottságot, intézkedjék oly irányban, hogy az elhurcolt baloldali érzelmű polgárok a községben lévő bundtagokkal felcseréltessenek.” A megyei nemzeti bizottság utasította a helyi nemzeti bizottságot, állítsa össze azok listáját, akik „németbaráti felfogásuk ellenére még mindig a községben vannak”, azzal a céllal, hogy a külügyminisztériumnak elküldhessék. Hogy végül megtörtént-e ez az összeírás, illetve annak nyomán a „csere”, arra levéltári forrásaink nem adnak választ.

A szovjet megszállás, a málenkij robot, a kommunista diktatúra kiépítése, valamint a szocialista korszak bűneinek világát mutatja be a Csongrád megyei Hódmezővásárhely jelenkortörténeti múzeuma, az Emlékpont. A több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006 júliusában megnyílt hódmezővásárhelyi Emlékpont a vidéki Magyarország egyetlen olyan közgyűjteménye és intézménye, amely kifejezetten egy régió – Hódmezővásárhely és környéke – példáján keresztül mutatja be hazánk történetének 1945 és 1990 közötti időszakát.

A múltat ki kell beszélni – gondolták a múzeum megálmodói, valamint Lázár János miniszter, akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere és a város képviselőtestülete –, hiszen ha nem tisztázottak a tegnapelőtt kényes, fájdalmas kérdései, akkor a következő nemzedékek is még a nagyszülők idejéből származó sérelmekkel bajlódnak majd. Ezen gondolatokból kiindulva jött létre a Magyarországon, de egész Közép- és Kelet-Európában is egyedülálló Emlékpont, amely Magyarország, azon belül pedig Hódmezővásárhely történetének a kommunista diktatúra alatti évtizedeit dolgozza fel.

Traktor az 1950-es évekből. Az Emlékpont az erőszakos kollektivizálás áldozatainak is emléket állít

Az Emlékpont Fél évszázad Vásárhelyen című állandó kiállítása budapesti és helyi szakemberek közös és hosszú ideig tartó előkészítő, anyaggyűjtő, forrásfeltáró és összegző munkálkodásának az eredménye. A modern, az alkotók szándékai szerint minden huszonegyedik századi látogatói igényt kielégítő kiállítás elsősorban a kor hangulatára és jellegzetességeire helyezi a hangsúlyt, s ennek a koncepciónak a szolgálatában kerültek elrendezésre a tárlaton látható fényképek, filmfelvételek, tárgyak s a jól megválasztott korabeli forrásszöveg-részletek. Az állandó kiállításon bemutatott események alátámasztására számos, az államszocialista korszak áldozataival, átélőivel, tanúival készített – és teljes terjedelmében a közgyűjtemény archívumában őrzött – interjúrészletet láthatnak a látogatók a kiállítótérben elhelyezett terminálokon.

Az Emlékpont állandó tárlatán külön egységben mutatják be a második világháború áldozatainak, a hitük és vallásuk miatt a kommunista rendszerben meghurcoltaknak, a termőföldek államosítása, illetve a szövetkezetesítés során egzisztenciájukat vesztett tömegek sorsát. Mindezek mellett megfelelő súllyal szerepel a kiállításon a korszak elnyomó gépezetének – és annak fenntartóinak – tevékenysége, valamint a helyi kommunistaellenes gazdamozgalom, a Fehér Gárda – amelynek két vezetőjét halálra ítélték és kivégezték, mintegy ötven tagját pedig súlyos büntetésekkel sújtották az 1950-es évek elején – története.

Külön teremben tekinthető meg a szovjet esztétikai elvek alkalmazásával a magyar művészetre erőltetett szocialista realizmus irányzatának néhány jellegzetes és ikonikusnak tekinthető alkotása, de a szocializmus kori Vásárhely három szimbolikus köztéri alkotása (a Lenin-szobor, a szovjet katona – „Iván” – és a tanácsköztársasági emlékmű) is helyet kapott az Emlékpontban. Az ipari termelés hódmezővásárhelyi jellegzetességei – például mérlegek, textilipari termékek, porcelántárgyak – éppúgy láthatóak, mint a rendszerváltás kora újító, piacgazdasági személetének és a magyar kreativitásnak sajátos elegyét mutató, a városban gyártott kisautótípus, a Puli egy darabja.

Az Emlékpontba lépve a szovjet és a magyar állampárti vezetők portréi fogadják a látogatót. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a magyar történelem 1945 utáni eseményeit és folyamatait – Kun Miklós történészprofesszor terminusát használva – mint „Kreml árnyékában” történt jelenségeket érdemes vizsgálni. Vagyis minden fontos magyar belpolitikai, gazdasági és diplomáciai döntést lényegében Moszk­vában hoztak meg a szovjet vezetők, s a korabeli magyar politikusok csak végrehajtották azt.

Az Emlékpontnak technikailag jól fölszerelt, mintegy száz fő befogadására alkalmas konferenciaterme van, ahol rendszeresen tartanak szakmai rendezvényeket (konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, könyvbemutatókat) és ismeretterjesztő programokat (rendhagyó tanórákat, ismeretbővítő előadásokat). Az intézmény szakmai együttműködést tart fenn a Hódmezővásárhelyen önálló kart működtető Szegedi Tudományegyetemmel, az orosházi képzési központtal is rendelkező Kodolányi János Főiskolával, valamint a Magyarország kormánya által fenntartott VERITAS Történetkutató Intézettel.

A hódmezővásárhelyi Emlékpont a huszadik századi közép-európai és magyar történelem egyik legsötétebb, leginkább traumatikus korszakát mutatja be. Kiállításaival a kommunista rendszer áldozatairól emlékezik meg, s a helyi közösségi élményeken és emlékeken keresztül kíván a modern magyar történeti emlékezetkultúra sajátos hangulatú színtere lenni.

MIKLÓS PÉTER


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Kultúrvasgárdista” a kolozsvári ...
Forgalomzaj helyett utcazenei ...
Bonyolult sokaknak a belvárosi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ