A kék veder olyan, mint az emberi szív…

Adventi adománygyűjtés a Református Kollégiumban

A kék veder olyan, mint  az emberi szív…
Ilyenkor decemberben a Kolozsvári Református Kollégium tantermeiben állandó vendég a kék veder. Nem akármilyen vödrök ezek: mára fogalommá nőtték ki magukat. Emberek, diákok, közösségek, családok, érzések fűződnek hozzájuk. Ezek a kék színű tartályok üresen érkeznek az osztályokba, ahol színültig töltik őket tartós élelmiszerekkel. A cukor, olaj, rizs, édességek, különféle más élelmiszerekkel megtöltött vödröket rászoruló családokhoz juttatják el, a diákok döntik el, hogy ki kapja az ajándékot. A Dorcas Aid International kezdeményezte kék vödör akcióhoz csatlakozó kilencedik osztály három családon segít az idén, az egyikben hét gyermeket nevel az özvegy apa. A kollégium IX. A osztályának diákjait arról kérdeztük, mit jelent számukra a kezdeményezés. Meglepetéssel tapasztalhattuk, hogy a kék veder számukra már messze nem egy puszta tárgy, hanem valóságos életfilozófia, magatartási minta. A kék vödör hozzátartozik adventi mindennapjaikhoz.

 

A Dorcas Aid International keresztény segélyezési szervezet célja teljesíteni a parancsot, amelyet Jézus Krisztus adott követőinek: viseljék gondját a szegényeknek és elnyomottaknak faji, vallási, nemi és politikai hovatartozástól függetlenül, támogatva erőfeszítéseiket a mindennapokban. A Dorcas Aid Románia Egyesület 1991 óta van jelen az országban, projektjeiken keresztül havonta több ezren kapnak támogatást Kolozs, Bihar, Szeben, Szilágy, Maros és Szatmár megyében.
A Kolozsvári Református Kollégium IX. A osztálya három rászoruló családon segített az idén. Egy magyarköblösi családban hét, 2–16 éves fiúgyermeket nevel az özvegy apa. Szintén magyarköblösi az a hatvanas éveiben levő férfi, aki nem rendelkezik semmi jövedelemmel – hozzá is került egy vedernyi élelem. A harmadik család Szépkenyerűszentmártonban él: a két kiskorú gyermek a nagymama nyugdíjából él, édesapjuk meghalt, édesanyjuk elhagyta őket.
A kollégiumban évente 50-60 veder telik meg élelmiszerekkel – tudtuk meg Székely Árpád igazgatótól. Idén a szakiskolás diákok is bekapcsolódtak a gyűjtésbe. Az igazgató elégedetten nyugtázta, hogy a kollégisták nemcsak a kékveder segélyezési akcióban vesznek részt, hanem sokszor nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Erről az alábbi válaszaik is meggyőzhetnek.
„Nagyon sok szeretettel vettem részt ebben az akcióban. Mindenki hozott cukrot, olajat, szaloncukrot, mert tudtuk, hogy azokban a családokban, ahova majd adományaink kerülnek, vannak gyerekek.”  (Apai Annabella)
„A kék veder tartalma bármi lehet, de egyvalaminek biztos kell lennie benne: szeretetnek. Mindegy, hogy ki mit tesz bele, mert másnak sokat jelentenek. És még azt tehetném hozzá: adni jó.” (Németi Erik István)
„Kilenc éve járok a Református Kollégiumba. Ez alatt a kilenc év alatt sokszor adományoztunk a kékvödör akció keretében. Az osztály minden évben nagy lelkesedéssel csinálja végig. Idén választottunk három rászoruló családot, és amit gyűjtöttünk, elvisszük nekik.” (Barta Antónia)
„Ez a kék vedres gyűjtés nagyon jó dolog. Nem csak a veder tartalmáról van szó, hanem arról, hogy teljes szívből, szeretettel adjuk.” (Pap Sándor Zsolt)

 


A kék veder tartalma bármi lehet, de egyvalaminek biztos kell lennie benne: szeretetnek

„A kék veder akcióval segíthetünk a rászorulókon, majd közösen visszük el a vedreket, jobbá, szebbé téve ezzel az emberek életét.” (Székely Ákos)
„Ha személyesen viszel pár dolgot szegényebb családnak, nagyon jó érzés azt látni, hogy mosolyognak és boldogok. Nagyon fontos, hogy aki tud, adakozzon.” (Dániel Botond)
„Ahogy mondani szokták: jobb adni, mint kapni. A szegényeknek, az egyedül élőknek is kell érezniük, hogy törődnek velük.” (Fehérvári Ádám)
„December az ajándékozás és a jótettek hónapja. A családban és a barátok között ilyenkor fontos az ajándékozás. De mi van azokkal, akiknek nincs kedves hozzátartozójuk, és komoly anyagi gondjaik vannak?  Sajnos, a mai társadalomban nagyon gyakori, hogy mindenki saját magának gyűjtöget, csak vesznek, de sosem adnak. Ezért szeretnék megszólítani minden kedves olvasót:  forduljanak szervezetekhez, akik adományoznak, vagy ha ismernek szegényebb családot a szomszédban, ajándékozzanak nekik valamit. Így nemcsak a megajándékozottnak szereznek boldogságot, hanem ők maguk is garantáltan boldogabbak lesznek.” (Tolnai Kincső)
„Az adakozással kimutathatjuk valódi énünket, és segíthetünk másokon.  Sokan bekapcsolódhatnak a kék vödör akcióba. Az embernek önmagától csak kicsit kell elvennie, és máris megtörténik a csoda.” (Biró Sándor Richárd Zsolt)
„Az osztályunkba három veder került. Osztálytársaimmal nagyon lelkesen gyűjtöttük az élelmiszereket. A vedrek külalakját is megszépítettük. A legértékesebb az, amikor látjuk az őszinte örömöt a megajándékozott arcán, kezdve a gyerekek csillogó szemétől a felnőttek könnyes szeméig. Ha mindez szeretetből történik, akkor áldás lesz a mi ünnepünkön.” (Rápolti Tímea)
„Szerintem ez a kék vedres akció valami nagyon jó, mert ezek a vedrek nemcsak ennivalóval vannak tele, hanem szeretettel is.  Fontosnak tartom, hogy minden család boldog legyen. Olyan boldogok voltak a családok, amikor odaadtuk a vedreket.” (Szekér Csongor)
„Úgy lenne igazságos, hogy a gyerekek, öregek, szegények ugyanúgy megterítsék a karácsonyi asztalt, tele finomsággal, ahogy mi tesszük.  Együtt segíthetünk ezeken a családokon, és számukra is szebbé tehetjük ezáltal az ünnepeket. Liszt a karácsonyi süteményhez, olaj a töltött káposztához, és még egy csomag szaloncukor is belefért. Segítve és adakozva saját lelkünket és ünnepünket is varázslatosabbá tehetjük.” (Hatházi Izabella)
„Nagyon fontos az adakozás, mert mi is boldoggá válunk, ha segítünk valakin. Ilyenkor érezzük, hogy mennyire hasznosak vagyunk, tudjuk, hogy amit adunk, jó helyre adtuk, és nem herdáltuk el.” (Jakab Tamás)
„Mindannyian nagy örömmel adakoztunk az idén is. Remélem, hogy ezt többször megismételjük.” (Tarsoly Ábel)
„A családok biztos örültek ennek az adománynak. Jó, hogy az iskola ilyesmivel is foglalkozik, ahonnan én jövök, nem szerveztek adományozást. Örülök, hogy én is adhatok.” (Király Zsolt)
„Boldog szívvel adakoztam. Örülök, ha segíthetek. Ahhoz, hogy boldoggá tegyél valakit, nem kell értékes ajándékot adni, sokszor elég a szeretet. Remélem, hogy azok az emberek, akiket az osztályunk megsegített, megérzik, hogy szeretettel gondolunk rájuk.” (Székely Eszter)
„A karácsony előtti adakozás a szívünkben levő szeretet kifejezése. Adakozni nem csak karácsonykor kellene. Az akció során az alábbi bibliai idézet jutott eszembe: A jókedvű adakozót megáldja az Isten. Úgy legyen!”(Miklós Edina)
„Ez az első évem itt a kollégiumban, nagyon tisztelem és helyesnek tartom ezt a projektet. Az én régi iskolámban nem csináltunk ilyesmit.” (Bálint Mónika)
„Nagyon jó érzéssel töltött el az adományozás. Remélem, hogy a megajándékozottak is örülnek ezeknek az apróságoknak.” (Gáspár Aliz)
„Az adakozás nekem, főleg ha ünnepi időszakban történik, nagyon fontos. Hiszem és vallom: jobb adni, mint kapni. Szeretek az embereknek örömöt szerezni, szeretem látni a szemükben, hogy valóban tetszik nekik, amit kaptak.” (Sallai Tekla)
„Számunkra az ünnepek mindig vidámak és örömteliek. Ezért nehéz azt látni, hogy nem mindenkinél van így. Fontos adakozni, mert így is koncentrálhatunk a legfontosabbra: Isten parancsolatának megtartására.” (Mezei Mátyás)
„Nagyszerű lehetőség, hogy kivehetjük a részünket a szegények megsegítéséből. A kollégisták minden évben színültig töltik a vedreket, amelyeket aztán elvisznek a rászorulóknak.” (Kun Tamás)
„Boldogok lennénk, ha mindennap segíthetnénk. Az adakozás nagyobb boldogság nekünk, mint akinek adunk.” (Gergely Evelin)
„A kék vödör akció nagyon jó ötlet, mert jó segíteni a másikon. Én most jöttem ide kilencedik osztályba, és nagyon szeretem az ilyen segélyakciókat. Otthon a falumban minden évben szerveznek ehhez hasonlót, és mindig részt veszek ezekben. Most szerencsére nemcsak a falumban segíthetek, hanem a Kolozsvári Református Kollégium diákjaként is.” (Sajgó Róbert)
„A régi iskolámban nem volt ilyesmi, pedig ott is voltak szegény, rászoruló családok. Jó az embereken segíteni, mert te is jól érzed magad, hogy segíthettél valakin.” (Majthényi-Wass Márk)
„Milyen jó érzés az, amikor karácsonykor megajándékoznak valamivel. Ez azt jelenti, hogy valaki gondol ránk, és örömöt akar szerezni. Ez az akció megmozgatja az egész iskolát: kicsitől nagyig mindenki lelkesen gyűjt. Kollégistának lenni hivatás, és mi büszkék vagyunk erre.” (Darabont Csenge)
„A kék veder olyan, mint az emberi szív. Ha megtöltöd minden jóval, és odaadod valakinek, a megajándékozott és az ajándékozó is boldogabb lesz.” (Bardócz Attila)