A katalánok mintegy 90 százaléka a függetlenségre szavazott (FRISSÍTVE)

A katalánok mintegy 90 százaléka a függetlenségre szavazott (FRISSÍTVE)
A katalán nép a vasárnap rendezett népszavazáson jogot szerzett egy független állam létrehozására - jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában.

“A reménynek és a szenvedésnek ezen a napján Katalónia polgárai megszerezték a jogot az önálló államiságra köztársaság formájában” – hangoztatta Puigdemont televízióban közvetített beszédében. A katalánoknak joguk van arra, hogy szabad, békés és demokratikus államuk legyen – mondta.

“Kormányom az elkövetkező napokban megküldi a mai voksolás eredményét a katalán parlamentnek, amely népünk szuverenitásának letéteményese, hogy a referendumra vonatkozó törvénnyel összhangban cselekedjen” – tette hozzá.

A Puigdemont által idézett katalán jogszabály értelmében ha a többség az önrendelkezést támogatja a népszavazáson, akkor a katalán regionális törvényhozás egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget.

A Reuters brit hírügynökség szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy a voksolók túlnyomó többsége az önrendelkezést támogatta a spanyol kormány által illegálisnak tartott, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazáson. Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban kijelentette: nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában.

Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon a katalán kormány legfrissebb adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik.

A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból. A vasárnapi népszavazáson történt rendőri brutalitás elleni tüntetés jegyében két szakszervezet és több csoportosulás keddre általános sztrájkra szólított fel. Dolors Lobet, a legnagyobb spanyol dolgozói szakszervezet (CCOO) regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy “ütőképes válaszra” van szükség az elnyomással szemben. (hirado.hu)

Rajoy: nem volt önrendelkezési népszavazás

Nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában - jelentette ki Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban."Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amit minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni" - fogalmazott a politikus.Bejelentette: kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet.

Véget kell vetni a "süketek párbeszédének"

Véget kell vetni a spanyol és a katalán kormány között évek óta tartó "süketek párbeszédének", nehogy tovább eszkalálódjon a helyzet - nyilatkozta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Dabis Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza.

Mint mondta: a visszhangok alapján a nemzetközi közösség elismeri, hogy a spanyol hatóságoknak joguk volt beavatkozniuk, ugyanakkor a történtek után nehéz elképzelni, mit ígérhet Madrid, ami a katalánok számára elfogadható egyezség lenne.

Hozzátette: a függetlenségi törekvéseket jó néhány éve, a baszkföldihez hasonló pénzügyi autonómia megadásával konszolidálhatta volna a központi kormányzat.

Megjegyezte, a katalán félnek is az lesz az érdeke, hogy előbb-utóbb tárgyalóasztalhoz üljön, hiszen a skóciai, vagy a Kanada francia ajkú tartományában, Québecben tartott referendumtól eltérően nem egyezségen alapulva, hanem egyoldalú döntéssel írták ki a népszavazást.

Orbán Viktor: ez spanyol belügy 

A katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Nagyváradon a közmédia kérdésére. A magyar miniszterelnök a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó és épületavató ünnepségére érkezett Nagyváradra.