A kántor feladata: Isten dicsőítése
Beszélgetés Gombár Árpáddal, a Belvárosi Református Egyházközség kántorával
Beszélgetés Gombár Árpáddal, a Belvárosi Református Egyházközség kántorával
Vissza

A kántor feladata: Isten dicsőítése

Még mindig tartja magát a tévhit, hogy be jó dolga van a lelkésznek és a kántornak: csak vasárnap dolgozik! Fele sem igaz, mondhatnánk, bár mindez az adott lelkészen és kántoron múlik, valamint némileg azon is, hol a szolgálati helyük. Ahogyan a lelkész a gyülekezetét a hétköznapokban is szolgálja többek közt beteglátogatással, családos bibliaórákkal, ifivel, konfirmációi előkészítővel – és az adminisztrációs munkáról nem is szóltunk –, úgy a kántor feladata sem csupán annyi, hogy a vasárnapi istentiszteleten orgonál 4-5 zsoltárt, aztán veszi a felöltőjét és hazasétál egy hétig pihenni. Gombár Árpádra ez fokozottan érvényes. A Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközség kántorának játékát a Farkas utcai templomban hallhatjuk, de a Hidelvei Református Földész Dalkör karnagya több mint másfél évtizede, a Református Kollégiumban orgonálni tanít, és a nap legkülönbözőbb időpontjaiban temetéseken, esküvőkön, keresztelőkön is énekel. Azt mondja, éppen ezáltal válik munkája oly változatossá, hogy a gyerekkorában megszólaltatott cipősdoboznyi zongora óta a Farkas utcai fél évezredes templom orgonájáig eltelt évtizedekben sem kopott el a munkakedve.

Sok kedves emlék jutott eszembe, amikor a Gombár Árpád kántorral való interjúra készültem, pedig nem mondhatnám, hogy nagyon régen vagy nagyon jól ismerem interjúalanyomat. Mégis a közel másfél évtizedes ismeretség csupa jó dolgot juttatott róla eszembe: Gombár Árpád kedvessége, udvariassága, lelkesedése manapság ritkaságszámba megy. Soha nem láttam szomorúnak, mindig mindenki számára van kedves szava. Munkáját lelkiismeretesen végzi, zokszó, panasz nélkül. Megőrizte a gyermekekre jellemző tiszta lelkületet, naivságot, de ez csakis a jóba és a szépbe vetett bizalmat jelenti. Elmondhatom továbbá, hogy Gombár Árpád szerencsés és sikeres ember: azt a pályát választotta, amely már kisgyermekként megragadta őt, és amelyet ma is tiszta szívvel, odaadással végez. Nem fásult el – és reményeim szerint soha nem is fog – a másfél évtizedes kántori szolgálattól, a hangszeroktatástól, a kórusvezetéstől. Minden tevékenységében keresi a harmóniát, a jót. Mert ő már csak ilyen.

Hetente próbál a földész dalkörrel

– A gyerekkor, a család mennyire befolyásolt abban, hogy a zenei pályát válaszd?

– 1981. június 9-én láttam meg a napvilágot Kolozsváron munkás szülők elsőszülöttjeként. Majd három év múlva egy lánytestvért is rendelt mellém a Mindenható. Szüleim a zene iránti vonzalmamat, hajlamomat már négyéves koromban felismerték. Az általuk vásárolt, cipősdoboznyi nagyságú, Kínában gyártott kis zongorát, amely díszként állt a szekrény egyik polcán, titokban néhányszor levettem, és az óvodában tanult gyerekdalokból hallás után néhányat lepötyögtettem, természetesen többszöri próbálkozás után. Miután a szüleim észrevették zenei tehetségemet, egy gyereknek való tangóharmonikával is megajándékoztak, harmadik osztálytól pedig beírattak a mai Sigismund Toduþa Zenei Főgimnáziumba, zongora főszakra, ahol később sikeresen érettségiztem. Ezután a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenepedagógia szakán folytattam tanulmányaimat, ezzel párhuzamosan az Erdélyi Református Egyházkerület zenei bizottsága előtt sikeresen vizsgáztam, és megszereztem azt az oklevelet, amely elengedhetetlen fontosságú volt ahhoz, hogy kántorként dolgozhassam a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközségben. Három hónap próbaidő után, 2002. április 1-től alkalmaztak az egyházközség kántori állására, azóta folyamatosan végzem ezt a munkát, nem egyedül, hanem elsősorban az Isten és az általa mellém rendelt más kántor kollégák segítségével.

A kántori munka reggel nyolckor a mindennapi áhítattal kezdődik (fotó: ROHONYI D. IVÁN)

– Mi egy kántor hitvallása, azaz legfontosabb feladata?

– Véleményem szerint Isten dicsőítése a gyülekezettel együtt. Ha ezt a kántor hitből teszi, akkor nem is tekinthető munkának, hanem egyfajta hálaadásnak a Mindenható iránt. Hiszem és érzem, hogy Isten mellettem van, és oly sok jóval eláraszt.

– Az elmúlt másfél évtizedben azonban nemcsak kántorként tevékenykedtél, hanem a Református Kollégiumban is tanítasz. Pár évig ének-zenét oktattál, majd áttértél az egyéni orgonaórákra. Mit adott neked a tanárság?

– 2001-től segítettem dr. Székely Árpád kollégiumi igazgatónak a munkájában azáltal, hogy egyházi énekeket tanítottam a frissen érkezett IX-es kollégistáknak, vagy alkalmanként a kórus szólamainak a betanítását is vállaltam. 2004 és 2011 között zeneelméletet, zenetörténetet és egyházi éneket tanítottam a kollégiumban. A délelőtt folyó oktatás azonban gyakran egybevágott a kántori teendőimmel, főleg a temetési szolgálatokkal, ezért kényszerültem lemondani a délelőtti óráimról. Ehelyett az igazgató úr kérésére vállaltam a délutáni orgonaórák megtartását. A tanárság, úgy érzem, elsősorban önbizalmat adott, gondolok itt azokra a pillanatokra, amikor pályakezdő tanárként a nálam pár évvel fiatalabb kamaszokat kellett oktatnom, nekik kellett magatartásommal példát mutatnom, továbbá rendet tartani az osztályokban. Már az első tanári éveim alatt tapasztaltam azt a rendet és fegyelmet, amely az iskolában érezhető, és amely nemcsak az én, hanem más tanárkollégáim munkáját is megkönnyíti. Másodsorban a kollégiumban való egyházi énektanításom segített abban is, hogy kántorként minél jobban elsajátítsam az 1996-ban megjelent új református énekeskönyv énekeit. Az egyházközségben és az iskolában vállalt munkám szorosan összefonódik.

– Időközben családot alapítottál: megnősültél, két szép gyermeketek született. Ők mennyire szeretik a zenét?

– Feleségemmel, Andreával 2007-ben kötöttem házasságot. Isten egy fiút és egy lányt ajándékozott nekünk. Büszkén vallom, hogy mindketten a Református Kollégiumba járnak. Hétéves fiam idén fejezi be az előkészítő osztályt, a lányom a kollégium óvodájának középső csoportjába jár. Mindkettőjüknek jó a zenei hallása, ritmusérzéke, napközben is sokat énekelnek, aminek nagyon örvendek, mert a felnőtt örömében és bánatában is énekel, a gyermek viszont csak örömében. Szívem szerint bátorítom a zenei pályára, mert nap mint nap azt tapasztalom, hogy boldogság ezzel foglalkozni, ebből megélni, mivel annyira szerteágazó ez a szakterület. Kántorokból sajnos komoly hiány van Kolozsváron és környékén. Nem tudom, miért nem vonzó ez a szakma a képzett zenészek, kántorok számára.

Gombár Árpád: gyermekeink sokat énekelnek, aminek nagyon örvendek, mert a felnőtt örömében és bánatában is énekel, a gyermek viszont csak örömében

– Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Melyek a megszokott vagy kevésbé szokványos feladatok?

– Cáfolom azok véleményét, akik azt állítják, hogy a pap és a kántor csak hétvégén dolgozik. Természetesen ez attól is függ, ki hol teljesít kántori szolgálatot. Városon a kántornak is komoly munkaprogramja van, amit nem lehet egy nyolcórás fix programba beilleszteni. Nekem személy szerint a mindennapi áhítattal kezdődik a munkám reggel 8 órától, amit hivatali idő követ. Ebbe „beleférnek” mind a zenei, mind az egyházi adminisztratív teendők is. Ezenkívül a temetési szolgálatok végzése, az esketési szertartásokon, valamint az istentiszteleteken való orgonálás a feladatom. Természetesen nagyon fontos az emberekkel való kommunikáció is: türelemmel hallgatom az idősek panaszait vagy éppen örömeit. Nem jelent egyáltalán terhet számomra a kántori munka, mivel gyermekkorom óta a szüleimmel rendszeresen jártunk templomba, és részt vettünk a gyülekezet életében, a rendezvényeken. A délelőtti kántori teendőim teljesítése után, hetente kétszer megtartom a délutáni óráimat a kollégiumban, ezenfelül hetente egyszer kóruspróbát tartok a Hidelvei Református Földész Dalkörnek, amelynek 2002 óta vagyok a vezetője. Ha összességében tekintek a munkáimra, akkor bizony becsületesen kitölti a mindennapjaimat, de mivel változatos munka, nagyon szeretem.

– Istentiszteleten mennyire tudsz figyelni az igehirdetésre? Előfordult, hogy annyira megragadott a felolvasott bibliarészlet vagy prédikáció, hogy napok múlva is eszedbe jutott?

– Számomra nagyon fontos a lelki táplálék is, amelyből nemcsak a vasárnap délelőtti igehirdetésen, hanem a mindennapi áhítatok alkalmával is meríthetek. Bevallom, a lelki és a fizikai frissességemtől is függ, hogy mikor mennyire tudok elmélyülni egy-egy igehirdetésben. Azt viszont  mindig érzem, hogy a Mindenható cselekszik bennem, gondot visel rám és szeretteimre.

A cikk a Szabadság napilap Református Híradó című mellékletében jelent meg, amely itt olvasható.

Rendszeresen buliznak a keresztyén egyetemistákkal


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - A Szentegyházi ...
A fehér sport hírei: Cincinnati és ...
Ingyenes vizsgálatokat végez a városi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ