A jó emberek elmennek
Vissza

A jó emberek elmennek

Az idő elmosta a részleteit annak az eseménynek, amelynek során sok évvel ezelőtt beszélgettem egy jót Doina Corneával. Valamilyen kulturális esemény volt, könyvbemutató, vagy intézményavató, ilyesmi. Nagyon meg voltam illetődve, hiszen egy élő legenda állt előttem. Csak azon kaptuk magunkat, hogy az idő eltelt, a terem lassan kiürült. Cornea asszony egyszer csak felkapta a fejét, körülnézett, majd a fülembe súgta: a jó emberek elmentek. Valóban, már csak néhány ifjútitán politikus és örökké éhes riporter téblábolt a sós ropikkal telt műanyag tányérok körül.

Éveken keresztül a Hajnal negyedben laktam és valahányszor a negyvenhatos busz minden erejét megfeszítve felkínlódta magát a Tordai úton, reflex-szerűen mindig jobbra néztem abba a kis utcába, ahol a második ház előtt mindig ott őgyelgett egy egyenruhás szekus. Akkoriban hallottam először Doina Cornea nevét, és bár a tevékenységéről nem sok részletet árultak el nekem a félve suttogó rokonok - ismerősök, a legendákból egyre több jutott el hozzám. Minden kolozsvári hallott például a hidegben didergő szekusokról, akiket a háziőrizetben levő Cornea asszony rendszeresen forró teával kínált. Sokan hallottak arról is, ahogyan őrzőjével együtt bevásárolni ment a dombon párszáz méterrel feljebb levő üzletbe és elnézést kért a sorban állóktól, amiért előre megy. Nem tudom mi igaz mindebből, mi tény és mi legenda, maradjon is számomra titok.

A rendszerváltás után nagyon sokan bírálták őt, különösen amikor 1990 január 23-ikán, mindössze egy hónappal a hatalomváltás után szakított a politikai párttá alakuló, Iliescu által vezetett Nemzetmentési Fronttal. A legtöbben még túlontúl optimisták voltunk és a nyolcvanas évek masszív nyomora után nagyon reménykedtünk. Ő viszont nagyon hamar átlátott a rózsaszínű ködfelhőn és nem kért a készülődő bukaresti peresztrojkából és ezért sokan úgy vélték: mániákus ellenálló, akinek soha semmi nem jó. Bár ne őt igazolta volna az idő és bár ne a bányászjárások brutalitása pofozott volna a legtöbbünket éberré alig pár hónappal később!

Hétfőn délben ezernél is kevesebben kísérték útjára Doina Corneát.  Bevallom, annak ellenére, hogy hétfő volt, tehát munkanap, ráadásul déli óra, sokkal többre számítottam. A politikusoknak, a jelenkor beképzelt, és az ország ellopott jövőjén meghízott potentátjainak a család megüzente: legyenek szívesek és maradjanak távol.  Megtették, csupán az egykori bajtársak, a többi „mániákus ellenálló” közül jelentek meg néhányan. No és persze az Új Jobboldal egyik markáns, kaméleonarcú tagja, Ionuț Țene, de róla tudjuk, hogy a világért le nem maradna ilyen eseményekről, mert már láttuk őt Holokauszt-megemlékezésen is felszólalni.

Ott voltak a katonák is, amit persze értek, hiszen a francia Becsületrend, illetve a Románia Csillaga kitüntetettje temetésén a díszzászlóaj, a sortűz természetes dolog. De attól még velőig felháborított, hogy miután életében éveken keresztül egyenruhások őrizték, halálában is ők állják körül koporsóját, a díszlövéseket pedig az a román hadsereg adja le, amelynek katonái 1989-ben rálőttek a Doina Cornea eszményeiért utcára vonuló tömegre.

A zászlóval letakart deszkaládát lassan beeresztették a Dsida sírbolttal átellenben egy sírgödörbe, és még egy jó ember elment. Mi pedig itt maradtunk még üresebben. Hogy kikkel? Azt már nem mondom el, a vak is látja. Tessék körülnézni!


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nemzetiségi viszály szítása miatt indul ...
Johannis konzultálni akar a pártokkal ...
Brüsszel felszólította a román kormányt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ