A helyszínen tájékozódott az egészségügyi miniszter a pszichiátrián elkövetett gyilkosság ügyében
Vissza

A helyszínen tájékozódott az egészségügyi miniszter a pszichiátrián elkövetett gyilkosság ügyében

Buzău megyébe utazott Sorina Pintea egészségügyi miniszter, hogy a helyszínről, személyesen koordinálja a săpocai neuropszichiátriai kórházban indított belső vizsgálatot. Ezt az követően rendelték el, hogy az egyik beutalt beteg négy másik pácienst megölt, kilencet pedig megsebesített az éjszaka.

Egy Facebook-bejegyzésben a tárcavezető azt írta, folyamatosan tájékoztatta a történtekről a kormányfőt, aki elrendelte, hogy ő maga koordinálja az egészségügyi intézménynél indított vizsgálatot: "Ez egy tragikus eset, amely szigorú kivizsgálást és azonnali intézkedéseket követel meg. Mindig azt mondtuk, hogy a páciensek biztonságának és egészségének biztosítása az egészségügyi rendszer fő küldetése, és minden eljárásbeli hibát azonnal korrigálni kell, hogy elejét vegyük a hasonló tragédiáknak. Együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló családoknak, ugyanakkor biztosítjuk őket arról, hogy a vétkesek felelni fognak" – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A săpocai neuropszichiátriai kórház egyik páciense az éjszaka folyamán egy infúziós állvánnyal több ütést mért a kórtermében fekvő páciensek fejére, majd a nők számára fenntartott szomszédos kórterem betegeit is megtámadta. Négy páciens életét vesztette, további kilencen megsérültek. A nyomozáshoz közel álló források szerint a vérontás olyan kórteremben történt, amelyekben benyugtatózott vagy ágyhoz kötött betegek feküdtek. Az agresszor 38 éves, a Buzău megyei Săgeata községből származik, és a csütörtöki nap folyamán utalták be a kórházba alkoholelvonási tünetekkel. A támadás után megpróbált elmenekülni, egy másik beteg kórházba utalása okán az egészségügyi intézményben tartózkodó rendőrnek azonban sikerült megállítania.

Megérkezett vasárnap délután Sorina Pintea egészségügyi miniszter a Buzău megyei Săpocára, hogy a helyszínen követhesse a neuropszchiátriai kórháznál folytatott belső vizsgálatot. Érkezésekor megkérdezték az újságírók a tárcavezetőtől, hogy szerinte elkerülhető lett volna-e tragédia: "Az eddigiek alapján úgy gondolom, hogy igen" - válaszolt. Pintea azt mondta, ellenőrző testülete a tervek szerint még vasárnap este befejezi a kórháznál indított belső vizsgálatot, hogy aztán levonják a következtetéseket és meghozzák a szükséges intézkedéseket. "Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, de majd kiderül, hogy pontosan mi történt, minden tényezőt külön ellenőrizni fogunk, még az egészségügyi személyzet munkaköri leírását is" - magyarázta.

A tárcavezető szerint több mulasztásra is fény derült a tragikus eset kapcsán. Pintea rámutatott, az egészségügyi asszisztensek munkaköri leírásában foglaltak értelmében gondoskodniuk kell arról, hogy a betegek ne férjenek hozzá tompa tárgyakhoz. "Márpedig az infúziós állvány nehéz tárgy, amelyet nem lett volna szabad felügyelet nélkül bent hagyni egy olyan kórteremben, ahol pszichés betegek vannak" - mondta. 

Egy másik hibás intézkedés a miniszter szerint az volt, hogy a vasárnapra virradó éjszaka, 1 óra 45 perckor a később a betegekre támadt páciens mellett, ugyanabban az ágyban helyeztek el egy másik, szintén alkoholelvonási tünetekkel beutalt beteget, annak ellenére, hogy még voltak szabad ágyak az osztályon.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Oscar-díj – Franciaország a ...
CineFest – A Monos nyerte a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ