A hegyimentők lehozzák a holttesteket a Fogarasi-havasokból

A hegyimentők lehozzák a holttesteket a Fogarasi-havasokból
Ma a hegyimentők lehozzák a Fogarasi-havasokban eltűnt két turista holttestét. A terv szerint kilenc hegyimentő fog leereszkedni egy helikopterből arra a helyre, ahol az élettelen testek találhatók. A hegyimentők szerint a harmadik turista össze lehet kötve a már megtalát két turista egyikével.

Sabin Cornoiu, a Romániai Hegyimentők Országos Egyesületének elnöke elmondta, a viktóriavárosi, négyfalusi, zernyesti és nagyszebeni egységeik kilenc hegyimentője vesz részt a holtestek lehozását célzó akcióban. Kitért arra is, hogy az észlelt két holttest két különböző völgyben van.

„Két hegyimentő csapat vesz részt az akcióban. Az egyik holttestet különleges megoldásokkal pár száz méterrel fennebb húzzák egy egyenes területre, ahová le tud szállni a helikopter, a másikat meg lennebb hozzák majd egy tisztásra. A hegyimentőknek mászniuk kell, a környéken nincsenek ösvények. A két holttestig nem ér le a helikopter 50 méteres kábele. A két holttest két különböző völgyben van, az emberek nem azonos okból és azonos időben vesztették el életüket. Fennáll ugyanakkor a lehetőség, hogy egyikükhöz hozzá van kötve a harmadik eltűnt személy, akiről nem tudni, hol van” – magyarázta a hegyimentő.

A három jászvásári turista március 30-án indult túrázni a hegyekbe, autójukat a Brassó megyei Breáza Keresztelő Szent János kolostor udvarán hagyták. A hatóságokat Ambrozie Duță házfőnök riasztotta, aki észlelte, hogy a két a 60 éves férfi és a 18 éves fiatal nem érkezett vissza gépkocsijukhoz. A keresés az ortodox húsvét idején kezdődött, a két holttestet kedden találták meg.