A hagyományos család utópiájának illúziója
Vissza

A hagyományos család utópiájának illúziója

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakosztályának meghívására nemrég Kolozsváron tartott előadást Fónagy Zoltán történész, az MTA BTK Családtörténet Lendület Kutatócsoport tagja, akinek történelmi blogja a XIX. századi hétköznapokról egyike a legnépszerűbb szakmai blogoknak. Fónagy előadásában arról a családmodellről beszélt, amely – különösen manapság, akár az aktuálpolitika szintjén is – idealizált, már-már utopisztikus, követendő modellként jelenik meg. Az előadás gazdag forrásanyaggal dolgozva, bebizonyította: a XIX. századi család-kép radikális változáson ment át és ma aligha tarthatnánk követendő modellnek.

A történész előadása elején hangsúlyozta, hogy fontos kiemelnünk a kettős mércét, amely ezt a történelmi kutatási témát jellemzi: míg egyes kutatók és – teszem hozzá – az aktuálpolitika és egyházi narratíva idealizálja és modellként ábrázolja a „hagyományos” család fogalmát és XIX. századi modelljét, addig egy másik irányzat túlságosan jelzősíti, ítéletet mond egy történelmi jelenség felett anélkül, hogy azt korabeli kontextusában értelmezze. Fónagy elmondta, hogy a Lendület Kutatócsoport több éves projektjének pontosan az a célja, hogy a leginkább toposz-szerű irodalmi forrásokból, idealizált, vagy csak a nagynemesség családi viszonyait bemutató figuratív, vizuális forrásokból alkotott családképünket árnyalja és pontosabb, részletesebb képet adjon, valamint a közkeletű tévhiteket tisztázza.

Előadásában is számos sztereotípiát sikerült eloszlatnia. Elsőként kiemelte, hogy bár a hagyományos családról a vér szerint rendeződő nagycsaládok jutnak eszünkbe, a források alapján tudjuk, hogy rengeteg mozaik-család létezett már a XIX. században is. Az előadó kiemelte, hogy a XVIII. század végén és XIX. század első felében a magyar társadalom döntő többsége falusi környezetben, termelőcsaládokként működtek. Ez az elsősorban gazdasági és jóval a modern kor előttről eredendő feltétel  határozta meg a nemi szerepköröket és a család jellegét, alapvonásait is. A hagyományos magyar család – a Közép-Kelet európai államokhoz hasonlóan – átlagosan 5-6 vagy akár 8 főből álltak, szemben a nyugati 4-5 fős családokkal. Ez a különbség a XVIII. század végén elsősorban a polgárosodás mértékével magyarázható. Fónagy ugyan nem tért ki különösebben az egyházi normatívák szerepére, de fontos hangsúlyozni, hogy a falusi, termelő életmód mellett a vallási normák is alapvetően meghatározták a családmodellt és az azok közötti felekezeti különbségeket is. A gazdasági faktorokkal magyarázta azt is, hogy a hagyományos XIX. századi családban a termelő szerepkörből mind a nők, mind a gyerekek kivették a szerepüket már 4-5 éves korukat követően. A női szerepkör – a család túlélését biztosító mezőgazdasági feladatokon túl – kimerült a gyermeknevelésben és Kazinczy leírásával élve, a „ház körüli sürgésben, forgásban”. Fónagy kitért arra is, hogy ezekben a családokban a párválasztás is a családi vagyon túlélésének biztosítására szolgált: a nő és férfi házassága nem volt más, mint a múltbeli és a jövőbeni generáció közötti kapocs és folytonosság kulcsa. Érzelmi alapú döntéseknek ilyen „gazdasági”, már-már evolúciós kérdésekben nem sok helye volt, bár természetesen minden korból ismerünk ezekre példákat is – amelyek leginkább az irodalom lapjain maradtak meg.  A házasság ökonómiájának ilyen jellegű működése természetesen a falusias társadalom ellenőrző, összefogó, közösségi jellegének is köszönhető, amely szigorú családi normatívákat alakított ki az évszázadok során, amelyek nagyon sokáig nem változtak.

A család, a házasság és az ezzel szorosan összefüggő szexuális viselkedések normatívái és viselkedéskultúrája a polgárosodás felgyorsulásával kezd változni. Minél inkább polgárosodott egy társadalom, annál inkább erősebben megjelenik a fogamzásgátlás, fellazulnak az ellenőrző társadalmi, közösségi normatívák és erőteljesebben jelen lesz az érzelmi alapú társválasztás. A XIX. század második felében, de még inkább a XX. század első felében ezek a folyamatok oda vezettek, hogy a városi környezetben megjelent új családmodellek alig fél évszázad alatt radikálisan más képet mutattak. A régi család-modellekben a családfő a római pater familiaris szerepéhez hasonló, domináns szerepet játszott, a leírások nemegyszer agresszív, a családi „harmóniát” akár fenyítéssel is megtartó férfiakról beszélnek. A nők és gyerekek sok érzelmi figyelmet, simogatást, ölelést és csókot nem kaptak, különösen nem publikus helyen, mert az nem volt illő. De az enyelgés és udvarlás is szigorú normákat követve zajlott. Ezek a szabályok a polgárosodás folyamatával fellazulnak és megjelenik az egyénre, individuumra fókuszáló család-modell, amely sok elemében mai napig jellemzi társadalmunkat.

Fónagy előadása – túl a történelmi források kiváló elemzésén – arra is jó alkalmat adott, hogy megértsük az idealizálás veszélyeit, egy-egy történelmi esettanulmány kortárs értelmezésének kettős jellegét, de indirekt módon megértette velünk azt is, mi az oka annak, hogy Romániában például továbbra is ennyire erős a régi, falusi, ellenőrző normatívák által meghatározott család-modell. Ennek az oka sajnos az lehet, hogy mifelénk a polgárosodás félbevágott folyamat maradt és soha nem valósult meg teljes egészében még a városi környezetben sem. Ez a téma azonban már a kortárs román társadalom polgárosodási folyamatainak elemzését igényelné, amelyre jómagam aligha vállalkozhatok…

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Vb-2018, különdíjasok: Luka Modric lett ...
Vb-2018 - Másodszor világbajnok ...
Elindította az RMDSZ az ezer100.ro ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ