A gyógyüdülőkön gyorsabb volt a növekedés, mint a tengerparton

A gyógyüdülőkön gyorsabb volt a növekedés, mint a tengerparton
Dragoş Răducan, a Romániai Idegenforgalmi Munkáltatók Szövetségének (FPTR) alelnökének bejelentése szerint idén a gyógyturizmus 20 százalékkal bővült, így meghaladta a tengerparton regisztrált 10–12 százalékos növekedést.

„Elmondhatom, hogy idén a gyógyturizmus terén nagyon nagy gyarapodást jegyeztünk, lényegesen nagyobbat, mint a tengerparton. Az itt regisztrált idei növekedési üteme normális volt. Mi valahol 10–12 százalék körül számolunk, de még nem végeztünk az adatok begyűjtésével. A gyógyüdülések gyarapodása valahol 18–20 százalék körül alakult. Azért volt lehetséges ekkora bővülés, mivel ott is számottevő beruházások voltak” – fejtette ki a szakember.

Meglátása szerint a Fekete-tenger romániai partvidékén gyakorolt magas árak, illetve a nagy távolságok sokakat késztettek arra, hogy a gyógyüdülőket válasszák: inkább egy viszonylag közeli élményfürdő, mint 500–600 kilométer autózás.

„Akik több mint 500–600 kilométerre laknak, azoknak könnyebb, kifizetődőbb, kényelmesebb elutazni egy élményfürdőhöz, egy gyógyüdülőbe, ahol van medence. És nagyon sok élményfürdő jelent meg, főként az ország nyugati vidékein, amelyek anyagi szempontból vonzóbbak. Mert ne feledjük, hogy a romániai turista továbbra sem egy gazdag ember, és a távolság például Nagyváradról a román tengerpartig túl nagy az idő, illetve a közúti infrastruktúra szempontjából nagyon hátrányos alternatíva. Ha arra gondolunk, hogy mennyibe kerül az egésznapos belépő egy élményfürdőbe, sokszor olcsóbb, mint egy napozóágy csúcsidényben a tengerparton” – hangsúlyozta Dragoş Răducan.