A fűleves és gezemice micsodás természetiről

Természetjáró kalandozások Sármányos Rákival

A fűleves és gezemice micsodás természetiről
Közeledik Szent György napja, figyeljünk hát jószágainkra, de kiváltképp teheneinkre, hogy az ez idő tájt felettébb serénykedő boszorkányok meg ne rontsák szelíd barmaink és el ne vegyék tejük. De közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyre nőnek a különböző füvek, kibújt már a Szent György virág, a kakukkfű, a gezemice (pásztortáska) is virágot hajt és temérdek a tennivalónk, ha a zöldellő virány áldásait hasznunkra óhajtjuk fordítani.

JANCSÓ KATALIN

A népszokásban hajdanán harmatot szedtek Szent György napra virradóra, mert gyógyhatásával szemben fel sem merült a kétség. Mielőtt megmosolyognánk e gyermetegnek titulált hitet, vegyük előbb számba a modern ember veszteségeit, aki a transzcendens világképtől eltávolodtában valójában ezzel együtt az élmény elszegényedés felé vette az útját. Eltárgyiasulva, ma már csak a patikáriusoknál keresi lelke és teste nyavalyáira az enyhülést hozó szert. Éppen ezért, ha lehet, hadd segítsünk a helyzetünkön, és némi varázslást kövessünk el önmagunkon füvek hasznai-titkai után kutakodva.

Lássuk először is, milyen tanácsokkal lát el A házi különös orvosságok kötet, amely nyomtattatott Kolozsvárott, Az Jézus Társasága Akadémiája betűivel, az úrnak 1761. esztendejében. Az Súlytól vagy Köszvénytől való hasogattatása vagy háborgattatása címszó alatt ezt olvashatjuk: „Szedgy Szent György és Pünkösd között kakuk füvet, s szárazd meg árnyékban, s mikor szükséges télben is főzd meg borban kenyér haj alatt és a mint elállhat (ki ki pökvén) kilencszer s tizszer is egy más után melegen tartod a szádban, ezt kell cselekedni két, három estve s reggel. Probatum est.” Az imigyen felmagasztalt kakukkfű (Thymus pulegioides) megkeresésére ollóval felszerszámozva induljunk zsákmányoló szándékunktól vezérelve, hisz akad majd dolgunk javából. A főként hangyabo­lyokon előszeretettel növő, illóolajokkal teljes apró lilavirágú illatos fűszernövényt, népiesen mondva tömjénfüvet vagy vadcsombort, a maga idejében bővében találni. Hasznait még felsorolni is hosszú, nemhogy elkészíteni mindenik receptet, amelyre alkalmasnak mondják. Szárítmányából üdítő fürdőnek valót párolhatunk, pizzához, burgonyaleveshez, húsokhoz fűszerszámnak is kitűnő, zölden ecetbe áztatva aromás különlegességet nyerünk, borban 7 napig tartva depresszió ellen javallott. De ez az illatos csoda a felsorolt jótéteményei sorában főként a meghűléses állapotokban igazi segítőnk, míg gyomorpanaszok, menstruációs görcsök esetén fájdalomcsillapítónak számít, de hálát adhatnak a természet e jótéteményéért a rossz alvók, a pattanásos bőrrel küszködök is.

Végy útifüvet „Hogy 24 óráig az fegyver ne árcson”

Ami a köhögés csillapítást illeti, ilyenkor jön el az ideje a keskeny vagy lándzsás útifű (Plantago lanceolata) begyűjtésének is. Egy család szükségletére jókora kosárral számoljunk, ha szeretnénk elkészíteni nagyanyóink bevált köhögés- és hörghurutcsillapító szörpjét, amely megtalálható amúgy a patikákban egyéb összetevőkkel felhígítva, jellegétől elízesítve is, miközben a házi készítésű tömény nedű íze az idősebb korosztályban összetéveszthetetlen gyerekkori emlékeket ébreszt. A ma is használatos népi eljárás során a tisztára mosott leveleket, ha nem unjuk megtördelhetjük, de anélkül is beválik, majd egy befőttesüvegben kristálycukorral rétegezzük, de lezárást követően nem ássuk földbe, mint régen tették 7-9 (mágikus számok) hétig. Ma már nincs szükségünk ilyen titokzatosnak mondható bonyodalmakra, elég az, ha megtöltünk két darab 3 literes befőttesüveget a lecukrozott fűvel, szobahőmérsékleten tartjuk és időnként a felülkerülő részeket beforgatjuk az aljára. Amikor a térfogata lecsökken, az egészet immár egy üvegbe összeönthetjük, és időnként benyomkodjuk a keletkező lébe, majd a levelek teljes ellágyulását és elfeketedését követően tiszta gézen keresztül leszűrjük, kifacsarjuk, és a levet jól záró üvegben sötét hűvös helyen vagy hűtőszekrényben tároljuk.

Lehet cifrázni is a végeredményt, leszűrést követően meleg helyen tovább érlelve, mert a fermentálódása enyhén alkoholossá teszi, de ügyelve arra, hogy a folyamat közben gézzel védjük a muslicáktól, és jóval nagyobb edénybe tegyük, hogy ha felforr, ne csordulhasson ki. Miután a fövés megszűnik, az ily módon felerősödött aromás kivonatot hűtőben tároljuk. Ha eszünkbe vesszük, hogy csavarítanánk még a hatásfokon, vérnyomással küzdő személyek esetében pásztortáska zöldjével is dúsíthatjuk a kivonatolandó zöldet, vagy a köhögés ellenszerét kihangsúlyozandó, tehetünk bele zöldjétől eltávolított pitypang virágot, kakukkfüvet is, később fenyőrügyet. Ugyanígy készíthetünk a legelsőként megjelenő martilapu sárga virágjából is kivonatot, de ez esetben figyeljünk oda, hogy csak kivételes esetben, rövid ideig éljünk vele, mert a köhögési ingert ugyan kitűnően csillapítja, de hosszú távon májkárosító hatású, és kisgyerekeknek meg terhes nőknek semmiképpen se adjunk belőle. Enyhébb változatai: a nyers útifű leveleket vízben főzve, leszűrve, mézzel ízesítve és tartósítva használjuk fel, vagy a növény szárítmányából teát főzünk, 1 púpozott teáskanálnyit 1/4 liter vízhez számítva leforrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.

Fűlevesnek valók

Hogy ne csak a rémséges nyavalyák emlegetésével maradjunk, zárjuk eszmefuttatásunk a fűleves receptjével, hisz a sokféle zsenge zöldek másra sem várnak, minthogy a kísérletező kedvű konyha-boszorkányok készítsenek belőlük egy minden baj megelőzésére való vitamindús étket. A receptet Medve Imre könyvéből idézzük, amely 1864-ben Pesten jelent meg – Magyar gazdaasszony teendői, a közéletben, házban, konyhában. Kézi és segédkönyv nők és hajadonok számára címmel

„Tavasz- vagy fű leves.Az e végre szedett tavaszi fűszeres fűveket**, melyek közönségesen ismeretesek, megmossák és igen szép apróra vagdalják, s forró vajra vetvén, párologni engedik, egy kis liszttel meghintvén, ekkor a húslevest ráöntik s felforralják, de csak egy forrást kell engedni, hogy a füvek színöket el ne veszítsék. Három tojássárgája darab írósvajjal s kevés savanyú tejföllel felhabartatik a fűszeres lével, tűzhez tétetik, s mindaddig habarjuk, míg sürüdni kezd, végre felszeletelt zsemlyére a tálba öntetik.”*Gellei Gergely, Orvosságok könyve Anno 1680, Kolozsvári Egyetemi könyvtár, kézirat.

**Javaslatok: pitypang levél és virága, árva és csípős csalán hajtása, pásztortáska levél, kakukkfű, tyúkhúr, ibolya virága, százszorszép, sóska, lóhere, kerekrepkény, medvehagyma, kányazsombor, bojtorján-, bakszakáll gyökér és levél, és miért ne, közönséges perje füvet.

Tudvalevő, hogy az útifű és a pásztortáska nem szorul öregbítő dicséretünkre, mert kultúrtörténeti tény, hogy a középkor vágott sebeinek, belső vérzéseinek Európában nem igazán volt más ellenszere. Ezt igazolja egy 1787–1823 keltezésű kéziratban olvasható kolozsvári Recept-könyv is, amelyben az útifű egykori megbecsültségét igazoló, de lényegében haszontalan tanács olvasható: „Hogy 24 óráig az fegyver ne árcson: szegy úti füvet melj az ország ut mellett terem, fözd meg egy meszszel vizbe és agy probára oktalan állatnak azon probáld, de ezen füvet szedni kel Junius 15 napján 11 órától 12-ig.”