A függés felfüggesztése

Sugárzóna

A függés felfüggesztése
Két nap folyik egybe Kolozsváron. Az elsőn megérkezem, elrohanok édesanyámhoz, aztán az ülésre, amelyre érkeztem. Az ülés után elballagok egy barátomhoz, aki azonban nincs otthon, legalábbis nem nyit ajtót. Onnan a színházba megyek, hogy a büfében eltöltsem azt a néhány órát, amíg a tévéhez kell mennem, hogy a Lélekcsönd ügyében nyilatkozzam.

Idáig egyszerű, ha fárasztó is. Innen azonban már bonyolultabb, mert már a színházhoz vezető utamon gyűlnek a fellegek, dörög és morog az ég. Ám amikor kijövök taxit keresni, egy barátom éppen kocsiba ül, és felajánlja, hogy elvisz a tévéhez.

Kinyilatkozom magam, aztán elindulok édesanyám felé. A tévé közelében egy focistársamat veszem észre, aki elvisz a Monostorra. Szerencsés fráter vagyok, és még a lyányommal is találkozom este, sőt másnap is.

Reggel egy másik ülés, aztán baráti beszélgetés a Bulgakovban. Utána elmegyek a Román Opera mellé ebédelni, és ahogy belépek, felismerem Oleget.

Oleg Garaz a legérdekesebb figurák egyike, akikkel találkoznom adatott. Ezer esztendeje felajánlotta, hogy zenekritikákat ír a Krónikába. Mivel románul moldáviai román létére tud, magyarul azonban nem, nekem kellett fordítanom a cikkeket. Még László Ferencet hívogattam, amikor nem tudtam valamit, persze így is botlottam olykor.

Most meg itt ül, az első asztalnál, és nagyon barátságosan üdvözöl. A jó kedély mindig jellemző volt rá, ez majd’ húsz év múltán sem változott hál’ istennek. Váltunk pár szót, aztán elvonulok tálcatologatni.

A stoppos, akit kifogtam, a Tordai útról indul. Ebéddel együtt jó félórával indulás előtt ott vagyok. Találkozom egy lánnyal, aki a Double Rise-ra utazik. Aztán megérkezik az én kocsim.

Ennek a függésnek, hogy mindig máshoz legyek kötve, sürgősen véget akarok vetni. Beiratkoztam sofőriskolába, hadd függjön más is tőlem. Már itt az ideje.