A férfi, ha megcsal is, attól még szeret!

Piroska néni 3.

Ez volt Piroska néni leitmotivja, negyedévente visszatérő központi gondolata. Úgy nézek én ki, akit biztosra megcsalnak? – gondolkodtam el.

Nem láttam más okát annak, hogy mit mind emlegeti nekem azt a hűtlenség dolgot. Nem volt sem előzménye, sem utórezgése ennek a mondatának. Nem tudtam hová tenni, de magamból indultam ki, mint oly sokszor azóta is.

– Nincs is ki megcsaljon! – hörrentem fel egyszer.

A tavasz épp jelezte érkezését. Eltűnt a hó. És igen, jó lett volna fogni valaki kezét. Sétálni. Valakihez tartozni.

A pincéből kialakított tágas, kőfalú konyhában teáztam épp. Kora reggel volt. Nem volt mit akkor ott beforduljon Piroska néni. Nem volt szokása. Én meg soha nem szerettem az ébredés utáni fél órámban megszólalni. Csendben kávézni, teázni, azt nagyon. De holmi nem is létező férfiakról beszélni aggódó szigorral, azt semmiképp.

– Krisztike… – cövekelt le Piroska néni azonnal, morcosságomat látva.

Nagy, nehéz, földig érő pokrócszoknyája azonnal leállni kényszerült babavékony viselője utasítására. Mint egy királynő, úgy állt, s tekintet rám.

Bántam én már mindent. Hogy nem maradtam csendben. De bár fel se keltem volna…

– Amikor már nem leszünk egymásnak, akkor jussak eszedbe… – mosolygott lágyan…

Majd szép lassan letette kezéből a szárított teafüveit tartalmazó kosarát, sarkon fordult, s halk  lépteivel kiment az ajtón.

Sok évre rá valóban ott volt mellettem, minden létező porcikámmal éreztem, épp a könnyeimet nem törölhette, de lelkemben visszhangzott mondata.

A férfi, ha megcsal is, attól még szeret!

Nem hittem neki.

De lassan, lassan, az idők teltével, értegetem aggodalmát…

– Piroska néni bármelyik férje hűtlen lett az évek során? – kérdeztem meg végül merő kíváncsiságból.

Akkor már jó barátnők voltunk. Igaz, ő mesélt többet, de milyen szépeket…

Tudtommal a legeslegvégén, amikor már nagyon öreg volt és beteg. Én küldözgettem sétálni minden nap bár kétszer, mire ő beült az utca elején lakó egyedülálló fiatalasszonyhoz.

– Nem lehetett az már megcsalás – szaladt ki a számon…

…attól még szeret! – mosolyodott el, nem adva fel azon küldetését, hogy én ezt megértsem.

Soha nem tudta meg, hogy valójában a nőiességével tanított a legtöbbet nekem. Hajlékony, mosolygós, nyugodt, szorgos, aggódó mivoltával.

Hálám, Piroska néni!