A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták

A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták
Tenisz-összefoglalónkban a legfrissebb világranglisták mellett az aktuális tornákkal is foglalkozunk.

US Open: Thiem a férfi bajnok

Az osztrák Dominic Thiem nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a vasárnapi fináléban kétszettes hátrányból fordítva legyőzte a német Alexander Zverevet.

Az már a finálé előtt eldőlt, hogy – 2014 óta először – a 27 éves Thiem vagy a 23 esztendős Zverev személyében új Grand Slam-bajnokot avatnak New Yorkban. A második helyen kiemelt osztrák a negyedik GS-döntőjére készült, a korábbiak során kétszer Rafael Nadaltól kapott ki a Roland Garroson, januárban pedig a világelső Novak Djokovics bizonyult jobbnak nála az Australian Openen. Egy újabb elbukott döntővel a harmadik férfi játékos lehetett volna Ivan Lendl és Andy Murray után az open érában (1968 óta), aki elveszti az első négy GS-fináléját.

Az orosz származású Zverev az idén Melbourne-ben került először a négy közé Grand Slamen, ahol éppen Thiem állította meg őt.

A 140. US Open váratlan végjátékára utalt az a két statisztikai adat is, hogy az elmúlt 13 GS-t Nadal, Djokovics vagy Federer nyerte, akik a legutóbbi 67 kiemelt tornából 56-szor diadalmaskodtak.

Ami a két finalista egymás elleni mérlegét illeti, Thiem 7–2-re vezetett kettejük párharcában, ráadásul GS-tornán mindhárom alkalommal ő győzött.

Tizedik csatájuk – amelyre a koronavírus-járvány miatt üres Arthur Ashe Stadionban került sor – meglepetésre a 198 centis Zverev fölényével indult, aki bátran ment fel a hálóhoz, remekül adogatott, és már 2:1-nél elvette ellenfele szerváját, aki rendkívül idegesen kezdett. A bécsújhelyi teniszező a folytatásban is defenzív volt, méterekkel az alapvonal mögött rohangált a labdákért, és alig merte „elengedni” a kezét.

A hamburgi születésű Zverev fél óra alatt besöpörte az első játszmát, és a másodikban is hamar brékelőnybe került. Thiem továbbra sem találta a játékát, és 5:1-nél – amikor már húsz rontott ütésnél tartott – adogatóként szettlabdákat kellett hárítania. Zverev 5:2-nél nem tudta kiszerválni a játszmát, szettlabdánál csúnyán elrontott egy könnyű röptét, Thiem visszabrékelt, így nemsokára 5:4 állt az eredményjelzőn. Ekkor azonban már nem remegett meg a német, és 80 perc elteltével magabiztosan hozta a második játszmát is.

A harmadik felvonásban Zverev ismét hamar lépéselőnyben volt, ám az egyre inkább magára találó Thiem a meccs során először elvette az adogatását, majd 5:4-nél megismételte ezt, és szépített. Jöhetett a negyedik szett, amelyben fej fej mellett haladtak a felek, mígnem Zverev 3:5-nél egy gyenge szervagémet játszott, így riválisa kiegyenlített.

Az osztrák lendületben maradt, rögtön brékelt az utolsó játszmában, ám az ismét erőre kapó német visszakapaszkodott, így újra nyílt lett a küzdelem. Thiem 3:4-nél elvesztette az adogatását, csakhogy a láthatóan ideges Zverev 5:3-nál nem tudta kiszerválni a meccset. Erre kisvártatva az osztráknak is lehetősége nyílt 6:5-nél, de neki sem sikerült, majd a döntőt lezáró rövidítésben egy hajszálnyival Thiem volt a jobb. A fordulatos és nem túl színvonalas finálé 4 óra 3 percet tartott.

Thiem – aki Thomas Muster 1995-ös Roland Garros-győzelme után a második osztrák GS-bajnok – pályafutása 17. tornagyőzelme mellé 3 millió dollárt kapott.

Az open éra 1968-as kezdete óta Thiem az első, aki 0–2-ről megfordított egy US Open-finálét.

Eredmény, férfi egyes, döntő: Thiem (osztrák, 2.)–A. Zverev (német, 5.) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (6).

Világranglisták

Babos Tímea öt helyet rontva a 106. a női teniszezők világranglistáján. A legjobb magyar játékos a főtábla nyitóköréig jutott a vasárnap zárult US Openen.

A New York-i Grand Slam-torna bajnoka, a japán Naomi Oszaka hat helyet előrelépve már a harmadik, míg a döntő vesztese, a fehérorosz Viktorija Azarenka a 27-ről 13 pozíciót javított. Az élen továbbra is az ausztrál Ashleigh Barty áll, aki az idén már nem versenyez a koronavírus-járvány miatt. Előnye több mint 2300 pont Simona Halep előtt, Oszaka 576 ponttal van lemaradva a konstancaitól.

A top 100-ban még további négy román teniszező található: Patricia Maria Ţig (58.), Irina-Camelia Begu (77.), Sorana Cârstea (82.) és Ana Bogdan (92.).

A legnagyobb előrelépést Ţig érte el, aki isztambuli sikerével 30 helyet szaltózott felfelé. Amint már korábban röviden jeleztük, a 26 éves teniszező vasárnap a török nagyvárosban rendezett, 225 500 dollár összdíjazású salakpályás torna döntőjében 2:6, 6:1, 7:6 (4) arányban legyőzte a vele egyidős, selejtezőből főtáblára került kanadai Eugenie Bouchard-t. A román lánynak ez volt az első nagy WTA-torna győzelme (korábban még 2015-ben azeri fővárosban, Bakuban és tavaly Bukarestben volt finalista, 2019-ben pedig WTA 125K tornát nyert a német Karlsruhe), a drámai döntőben nyolcadik meccslabdáját tudta értékesíteni. Ţig tornagyőzelme 25 ezer dolláros csekket és 280 világranglistapontot ért.

A női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 8717 pont, 2. (2.) SIMONA HALEP 6356, 3. (9.) Naomi Oszaka (japán) 5780, 4. (3.) Karolina Plískova (cseh) 5205, 5. (4.) Sofia Kenin (amerikai) 4700, 6. (5.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4580, 7. (6.) Bianca Andreescu (kanadai) 4555, 8. (7.) Kiki Bertens (holland) 4335, 9. (8.) Serena Williams (amerikai) 4080, 10. (10.) Belinda Bencic (svájci) 4010, …, 13. (13.) Konta Johanna (brit) 3152, …, 58. (88.) PATRICIA MARIA ŢIG 1105, …, 77. (73.) IRINA-CAMELIA BEGU 872, …, 82. (77.) SORANA CÂRSTEA 839, …, 92. (89.) ANA BOGDAN 755, ..., 106. (101.) BABOS TÍMEA 650, …, 127. (122.) MIHAELA BUZĂRNESCU 558, …, 141. (138.) MONICA NICULESCU 480, …, 163. (161.) IRINA MARIA BARA 418, …, 166. (164.) JAQUELINE CRISTIAN 412, …, 178. (169.) ELENA-GABRIELA RUSE 377, …, 199. (200.) LAURA-IOANA PAAR 327, ..., 207. (204.) JANI RÉKA LUCA 315.

Párosban: 1. (1.) Szu-vej Hszieh (tajvani) 8350 pont, 2. (2.) Barbora Strycova (cseh) 8260, 3. (3.) Kristina Mladenovic (francia) 8115, 4. (4.) BABOS 7955, 5. (5.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 7205, …, 55. (52.) RALUCA-IOANA OLARU 1555, …, 57. (55.) NICULESCU 1517, …, 95. (94.) STOLLÁR FANNY 910.

A US Openen a harmadik fordulóig jutott Fucsovics Márton feljött a 61. helyre a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A legmagasabban jegyzett magyar öt helyet javított, Balázs Attila ugyanennyit rontva most a 83.

A rangsort továbbra is a New York-i Grand Slam-torna nyolcaddöntőjében leléptetett szerb Novak Djokovics vezeti a spanyol Rafael Nadal előtt, a friss US Open-bajnok osztrák Dominic Thiem maradt a harmadik.   

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 10 860 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 9850, 3. (3.) Dominic Thiem (osztrák) 9125, 4. (4.) Roger Federer (svájci) 6630, 5. (5.) Danyiil Medvegyev (orosz) 5890, 6. (6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 5195, 7. (7.) Alexander Zverev (német) 4650, 8. (8.) Matteo Berrettini (olasz) 2940, 9. (9.) Gaël Monfils (francia) 2860, 10. (11.) Roberto Bautista Agut (spanyol) 2620,..., 61. (66.) FUCSOVICS MÁRTON 867, …, 71. (81.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 797, ..., 83. (78.) BALÁZS ATTILA 722, …, 105. (104.) Gombos Norbert (szlovákiai), …, 198. (191.) MARIUS COPIL 277.

Párosban: 1. (1.) Robert Farah (kolumbiai) 8380 pont, 2. (2.) Juan Sebastian Cabal (kolumbiai) 8380, 3. (3.) Nicolas Mahut (francia) 5975, 4. (4.) Horacio Zeballos (argentin) 5930, 5. (5.) Joe Salisbury (brit) 5490, ..., 20. (20.) HORIA TECĂU 3980, …, 140. (139.) FLORIN MERGEA 581, …, 206. (205.) COPIL 340, …, 318. (313.) ALEXANDRU JECAN 169, …, 354. (349.) FUCSOVICS 135.