A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták

A fehér sport híreiből: döntők, tornák, világranglisták
Tenisz-összefoglalónkban a legfrissebb világranglisták mellett a wimbledoni versenyről és a többi tornáról szólunk.

Wimbledon: Djokovics 20. diadalával utolérte Federert és NadaltA világelső szerb Novak Djokovics nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte az olasz Matteo Berrettinit, és 20. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökrangsor élén a svájci Roger Federert és a spanyol Rafael Nadalt.

A belgrádi sztár a 30. GS-fináléjában szerepelt – az elődöntőben 7:6 (3), 7:5, 7:5 arányban verte a kanadai Denis Shapovalovot –, és idén nem titkoltan a „Golden Slam” a célja, amely a négy nagy torna egy éven belüli megnyerése mellett az olimpiai aranyérmet jelenti. Erre eddig csak a német Steffi Graf volt képes a sportág történetében 1988-ban. A 34 éves Djokovics már megnyerte 2021-ben az Australian Opent és a Roland Garrost is, és legutóbb 1969-ben volt arra példa, hogy férfi játékos megnyerje az év első három GS-tornáját.

A hetedik kiemelt Berrettini az első olasz bajnok lehetett Wimbledonban, ahol az első GS-döntőjében lépett pályára. A legutóbbi olasz férfi GS-finalista Adriano Panatta volt az 1976-os Roland Garroson. A 25 éves római teniszező főként 220 kilométer/óra feletti adogatásaira épített, ezt jelezte az eddig ütött 101 ásza is.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét korábbi összecsapásukat Djokovics nyerte, de füvön még nem találkoztak.

A világelső kettős hibákkal kezdett, de ellenfele megingásai révén 3:1-nél már brékelőnybe került, majd 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, ugyanis a szerb nem tudta kiszerválni a szettet, a játszmalabdát hárító Berrettini visszabrékelt, és kiegyenlített (5:5). A rövidítésben 3–3 után a címvédő már csak egy pontot tudott hozni, riválisa pedig egy ásszal lezárta a 70 perces szettet.

A folytatásban szinte új meccs kezdődött, Djokovics alig hibázott, míg Berrettini elvesztette a fonalat, és hamarosan 0:4-re állt. Djokovics 5:2-nél még egyszer elbukta az adogatását, majd negyedik szettlabdáját értékesítve egyenlített. A római teniszezőt kissé zavarhatta a combján lévő kötés, de nem kért ápolást.

A harmadik felvonásban a hallatlan elszántsággal játszó szerb 2:1-nél brékelt, majd két bréklabdát hárítva menetelt el 5:4-ig. Itt nem torpant meg, 30-ra hozta a szerváját, és már csak egy szettre volt a diadaltól.

A negyedik játszmában a világelső gyakran méltatlankodott, a borításra panaszkodott, de néhány elképesztő labdamenetben rendre meggátolta, hogy az olasz brékelje őt. Djokovics ezúttal 3:3-nál vette el a fokozatosan „elfogyó” ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, és innentől már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 3 óra 24 percet tartott.

A pályafutása 85. tornagyőzelmét begyűjtő Djokovics 20. Grand Slam-trófeája mellé 1,7 millió fontot kapott, és utolérte az örökrangsor élén Federert, illetve Nadalt.

„Hármunk közül egyik sem fog leállni” – mondta a finálé után a belgrádi játékos, aki a negyeddöntőben Fucsovics Mártont búcsúztatta. „Minden tiszteletem Rafáé és Rogeré, ők igazi legendák, és pályafutásom legfontosabb ellenfelei. Miattuk vagyok itt ma, segítettek nekem felismerni, hogy mit kell tennem a fejlődés érdekében, és hogy erősebb legyek mentálisan, fizikailag és taktikailag is. Az utam nem ért véget, szeretném idén mind a négy Grand Slamet megnyerni” – tette hozzá Djokovics, aki az ausztrál Rod Laver 1969-es diadalmenete óta az első férfiként nyerte meg az év első három GS-versenyét, az All England Clubban pedig hatodszor ünnepelhetett.

A sportág történetének a legtöbb egyéni GS-címét Margaret Court szerezte, az ausztrál klasszis 24 női egyes trófeával vonult vissza 1977-ben.

Döntős eredmények:

Férfi egyes: Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 7.) 6:7 (4), 6:4, 6:4, 6:3.

Női egyes: Asleigh Barty (ausztrál, 1.)–Karolína Plískova (cseh, 8.) 6:3, 6:7 (4), 6:3.

Női páros: Hszieh Szu-vej, Elise Mertens (tajvani, belga, 3.)–Jelena Vesznyina, Veronyika Kugyermetova (orosz) 3:6, 7:5, 9:7.

Férfi páros: Nikola Mektics, Mate Pavics (horvát, 1.)–Marcel Granollers, Horacio Zeballos (spanyol, argentin, 4.) 6:4, 7:6 (5), 2:6, 7:5.

Vegyespáros: Neal Skupski, Desirae Krawczyk (brit, amerikai, 7.)–Joe Salisbury, Harriet Dart (brit) 6:2, 7:6 (1).

Gálfi Dalma egyesben és párosban döntőig jutottElveszítette a contrexéville-i ITF-torna döntőjét Gálfi Dalma, miután 6:2, 6:2 arányban kikapott az ukrán Anhelina Kalinyinától. A magyar teniszezőnő a döntőig szettet sem veszített: az első körben a francia Marine Partaud-t győzte le, majd a bolgár Elica Kosztován, az egyaránt francia Leolia Jeanjeanon és Amandine Hesse-en keresztül vezetett az útja a fináléba.

Az egyéni döntő után párosban is a tornagyőzelemért küzdött Gálfi Dalma a belga Kimberley Zimmermann oldalán. A magyar, belga duó az első helyen kiemelt Anna Danilina, Ulrikke Eikeri (kazah, norvég) kettős ellen lépett pályára, és döntő rövidítésben 6:0, 1:6, 10–4 arányban maradt alul.

Ruse hamburgi diadalaA múlt héten még a világranglista 198. helyén álló román Elena-Gabriela Ruse nyerte a Hamburgban rendezett 235 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornát.

A 23 éves Ruse a vasárnapi döntőben a tíz évvel idősebb német Andrea Petkovicot (130.) győzte le két szoros szettben, 2 óra 11 perces mérkőzésen.

Ruse első alkalommal jutott fináléba WTA-tornán, a 33 éves Petkovic hat siker mellett hatodszor veszített döntőt pályafutása során. A selejtezőből főtáblára jutott román lány az elődöntőben az első kiemelt Dajana Jasztremszkát gyűrte le 2:6, 6:1, 6:4 arányban kétórás és háromperces csatában.

A Ruse–Petkovic mérkőzés első játszmája kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, kétszer nyerték el egymás adogatását, de egyikük sem tudott meglépni. A 2011-ben a világranglista 9. helyén is álló Petkovic 6:5-nél szettlabdát szalasztott el, a ráadásban pedig a német 4–2-re és 5–3-ra is vezetett, 6–5-nél volt egy további játszmalabdája, de Ruse tudott fordítani az álláson, s behúzta a szettet.

Az utolsó vitatott ponton feldühödött Petkovic, agresszíven kezdte a második felvonást, és 3:0-s előnyre tett szert. A bukaresti teniszező ekkor remek sorozatot ért el: négy gémet nyert, és öt esélye is lett volna az 5:3-as előnyre ellenfele adogatásán. A 4:4-es állásnál Ruse bréklabdát mentett, 5:4-es vezetését pedig újabb brékkel győzelemre váltotta.

Ruse első WTA-torna-sikeréért 23 548 eurós csekkel és 299 világranglistaponttal gazdagodott.

Eredmény, döntő: Ruse–Petkovic (német) 7:6 (6), 6:4.

VilágranglistákFucsovics Márton wimbledoni negyeddöntős szereplésével kilenc helyet javítva a 39. a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a vasárnap a 20. Grand Slam-trófeáját begyűjtő szerb Novak Djokovics vezet. Az első ötvenet tekintve a magyar éljátékos lépett a legnagyobbat előre. A tokiói kvótás Fucsovics mögött második számú magyarként Balázs Attila változatlanul a 123. a világranglistán. A legjobb román férfi teniszező, Marius Copil őrzi a 224. helyet a rangsorban.

A wimbledoni döntőben vesztes olasz Matteo Berrettini megelőzte a svájci Roger Federert és a nyolcadik.

Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 113 pont, 2. (2.) Danyiil Medvegyev (orosz) 10 370, 3. (3.) Rafael Nadal (spanyol) 8270, 4. (4.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 8150, 5. (6.) Alexander Zverev (német) 7475, 6. (5.) Dominic Thiem (osztrák) 7425, 7. (7.) Andrej Rubljov (orosz) 6255, 8. (9.) Matteo Berrettini (olasz) 5488, 9. (8.) Roger Federer (svájci) 4215, 10. (12.) Denis Shapovalov (kanadai) 3625, ..., 39. (48.) FUCSOVICS MÁRTON 1659, …, 57. (55.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 1168, …, 99. (94.) Gombos Norbert (szlovákiai) 782, …, 123. (123.) BALÁZS ATTILA 660, …, 224. (224.) MARIUS COPIL 308.

Párosban: 1. (1.) Mate Pavics (horvát) 12 130 pont, 2. (3.) Nikola Mektics (horvát) 11 110, 3. (2.) Nicolas Mahut (francia) 8780, 4. (7.) Horacio Zeballos (argentin) 8240, 5. (10.) Marcel Granollers (spanyol) 7893, …, 21. (21.) HORIA TECĂU 4760, …, 165. (163.) FLORIN MERGEA 612, …, 330. (456.) FUCSOVICS 203.

Legjobb magyarként Babos Tímea öt helyet rontva 131. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a Wimbledonban győztes ausztrál Ashleigh Barty vezet. Hat pozíciót lépett előre a szombati fináléban vesztes cseh Karolína Plískova, aki angliai menetelésével már a hetedik, miközben a dobogós Simona Halep (aki sérülés miatt nem tudta megvédeni címét Londonban) ugyanennyit csúszott hátra a harmadik helyről, és már csak a kilencedik.

Ismét bekerült az első kétszázba Gálfi Dalma, ő 29 helyet javítva jelenleg a 176.    

Női világranglista (a WTA honlapja alapján): 1. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 9635 pont, 2. (2.) Naomi Oszaka (japán) 7336, 3. (4.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 6965, 4. (6.) Sofia Kenin (amerikai) 5640, 5. (7.) Bianca Andreescu (kanadai) 5331, 6. (5.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5125, 7. (13.) Karolína Plískova (cseh) 4975, 8. (9.) Iga Swiatek (lengyel) 4695, 9. (3.) SIMONA HALEP 4330, 10. (12.) Garbine Muguruza Blanco (spanyol) 4165, ..., 37. (45.) SORANA CÎRSTEA 1734, 38. (31.) Konta Johanna (brit) 1728, …, 65. (63.) PATRICIA MARIA ŢIG 1284, …, 71. (79.) IRINA-CAMELAI BEGU 1154, …, 98. (92.) ANA BOGDAN 850, …, 119. (112.) IRINA MARIA BARA 701, …, 121. (116.) BABOS TÍMEA 687, …, 133. (198.) ELENA-GABRIELA RUSE 613, …, 153. (152.) JAQUELINE CRISTIAN 509, …, 162. (160.) MIHAELA BUZĂRNESCU 481, ..., 186. (181.) JANI RÉKA LUCA 394, …, 176. (205.) GÁLFI DALMA 419.

Párosban: 1. (8.) Elise Mertens (belga) 9375 pont, 2. (1.) Barbora Krejcikova (cseh) 8185, 3. (2.) Katerina Siniakova (cseh) 8160, 4. (5.) Szu-vej Hszieh (tajvani) 7995, 5. (3.) Kristina Mladenovic (francia) 7668, …, 7. (4.) BABOS 7450, …, 40. (41.) RALUCA-IOANA OLARU 2565, …, 57. (52.) MONICA NICULESCU 1945, …, 72. (63.) BEGU 1455, …, 96. (104.) ANDREEA MITU 1096.

Budapesten történtA 2012-ben bajnok, nyolcadik kiemelt olasz Sara Errani már a nyitókörben kiesett a budapesti Római Teniszakadémián rendezett, 235 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tornán.

A mezőny egyetlen korábbi bajnoka – aki 2006-ban a magyar fővárosban érte el első WTA-negyeddöntőjét is – szettelőnyről kapott ki Irina Maria Barától (119.). A 34 éves és jelenleg csak 105. Errani 2012-ben döntőt vívott a Roland Garroson.

Bara 2 óra és 37 perc után gyűrte le ellenfelét, a nyolcaddöntőben a Tamara Korpatsch (német)–Olga Danilovics (szerb) párharc győztese ellen folytatja. Bara eddigi jutalma 3675 euró és 30 WTA-pont.

Anna Karolina Schmiedlová (126.) magabiztosan verte a negyedik kiemelt Irina-Camelia Begut (71.), és 5–2-re javította mérlegét román riválisa ellen. A szlovák teniszező mintegy másfél óra küzdelem után nyert, Begunak csak egy halvány fellángolásra tellett az első szettben, amikor 5:0-ról 5:3-ra jött fel, végül 6:3, 6:4 arányú vereséget szenvedett.

Az első helyen kiemelt Julija Putyinceva magabiztos győzelemmel jutott tovább. A világranglista 42. helyezettje a selejtezőben Bondár Annát búcsúztató Ekaterine Gorgodzével csapott össze hétfőn a centerpályán. A 215. helyen álló grúz/georgiai rivális az elvesztett első szett után 3:0-ra vezetett, de végül 1 óra 35 perc alatt kikapott. A moszkvai születésű, kazah színekben versenyző és Floridában élő Putyinceva az után ugrott a kiemelési lista élére, hogy kiderült: az argentin Nadia Podoroska (36.) indulhat a tokiói olimpián, ezért megváltoztatta a versenyprogramját.

A négy magyar főtáblás, azaz Babos Tímea (121.), Gálfi Dalma (176.), Jani Réka Luca (186.) és Udvardy Panna (204.) kedden kezdi meg szereplését egyesben az óbudai viadalon. Ellenfeleik sorrendben: a hatodik kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznovics (86.), Aliona Bolsova Zadoinov (spanyol, 151.), az olasz Elisabetta Cocciaretto (112.), továbbá az egyiptomi Mayar Sherif (114.).

A főtábla nyitónapján két meccsen hat magyar is pályára lépett, valamennyien párosban. A tokiói olimpiára kvótát szerzett Babos Tímea, Jani Réka Luca páros a Drahota-Szabó Dorka, Udvardy Luca duóval találkozott a centerpálya zárómérkőzésén, utóbbi játékos még csak 15 éves. A 4-es pályán Stollár Fanny Mihaela Buzărnescu, Udvardy Panna pedig az amerikai Jamie Loeb oldalán csapott össze párosban, Stollárék nyertek. Rajtuk kívül még a Bondár Anna, Gálfi Dalma kettős várja a kezdést (a 4. kiemelt egyiptomi Mayar Sherif és a cseh Renata Voracova ellenében), valamint a Szabanin Natasa, Tóth Amarissa Klára duó, akiknek az orosz Amina Anshba és a cseh Anastasia Detiuc lesz az ellenfele.

Bara és Errani is egy párt alkot, Gorgodze és a szlovák Tereza Mihaliková ellen játszanak majd, Jaqueline Cristian pedig a grúz/georgiai Okszána Kalasnyikova oldalán már el is búcsúzott a magyar fővárostól, miután döntő rövidítésben 6:4, 5:7, 10–5 arányban kikaptak az Aliona Bolsova Zadoinov, Tamara Korpatsch (spanyol, német) duótól.

Korábban a selejtezőkben még versenyben levő két román teniszező közül csak az egyiknek sikerült a főtáblára jutás. A 23 esztendős Jaqueline Cristian (153.) nagy csatában 134 perc játék után 6:1, 4:6, 7:6 (3) arányban legyűrte a hét évvel idősebb olasz Martina Di Giuseppét (212.), eddigi jutalma 2675 dollár és 19 világranglistapont, következő ellenfele pedig a 24 éves szerb Ivana Jorovics (334.). Alanyi jogon főtáblás még az ötödik kiemelt Ana Bogdan (98.), aki az amerikai Varvara Lepchenko (155.) ellen kezd.

Nem sikerült a legjobb 32 közé jutnia a 22 éves Miriam Bulgarunak (378.), két óra és 18 perces küzdelem után 6:3, 3:6, 6:3-ra vesztett a két esztendővel ifjabb szerb Olga Danilovics (164.) ellenében. A román teniszező 1950 dolláros csekkel és 12 WTA-ponttal vigasztalódhat.

Eredmények, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Schmiedlova (szlovák)–Begu (4.) 6:3, 6:4; Ormaechea (argentin)–Tomova (bolgár, 7.) 6:2, 6:2; Bara–Errani (olasz, 8.) 4:6, 7:5, 6:2; Kozlova (ukrán)–Haas (osztrák) 7:6 (9), 6:3; Putyinceva (kazah, 1.)–Gorgodze (grúz/georgiai) 6:2, 6:4.

Winners Open: szabadkártyát kapott RuseKevesebb mint három hét múlva kezdődik Kolozsvár első, a WTA égisze alatt szervezett női tenisztornája, a Winners Open, amelynek szervezői hétfőn bejelentették: szabadkártyát adtak a hétvégén, a hamburgi tornán első WTA-tornagyőzelmét arató Elena-Gabriela Rusenak, aki sikerével egyébként 65 helyet javítva jelenleg a 133. a női teniszezők világranglistáján.

A szervezők azt már korábban nyilvánosságra hozták, hogy az augusztus 1-jén kezdődő, több mint 235 ezer dollár összdíjazású salakpályás tenisztornán alanyi jogon főtáblára került Patricia Maria Țig (65.), Irina-Camelia Begu (71.), Ana Bogdan (98.) és Irina Bara (119.).

A közzétett nevezési lista szerint Kolozsvárra érkezik majd a svájci Victoria Golubic, aki az e heti világranglistán – 18 helyet javítva – a 48., továbbá a top100-as teniszezők közül indul a tornán a francia Alizé Cornet (59.), a cseh Tereza Martincova (75.), a holland Arantxa Rus (85.), a szlovén Polona Hercog (88.), az olasz Jasmine Paolini (87.), az orosz Varvara Gracseva (89.), valamint a német Andrea Petkovic (97.), ugyanakkor szintén jelezte részvételét a jelenlegi legjobb magyar teniszező, Babos Tímea (121.).