A fehér sport híreiből: döntők, rangsorok

A fehér sport híreiből: döntők, rangsorok
Tenisz-összefoglalónkban a legfrissebb világranglisták mellett a füvespályás tornák magyar és román szereplőiről számolunk be.

Kisebb tornákon történt

Babos Tímea kikapott a döntőben az angliai Ilkleyben rendezett, 100 ezer dollár összdíjazású füvespályás női tenisztornán.

A magyar játékos a vasárnapi fináléban Monica Niculescuval csapott össze, aki ellen 2/3-as volt a győzelmi mérlege, de legutóbbi két meccsüket Babos nyerte (viszont ezen a borításon mindig a román lány volt a jobb). Az elődöntőben Babos a holland Bibiane Schoofsot verte 7:5, 6:3-ra, míg Niculescu a szlovák Jana Cepelovánál bizonyult jobbnak 6:4, 0:6, 6:4-gyel.

Babos korábban, 2009 és 2014 között 19 alkalommal játszott finálét ITF-tornán, mérlegét most 12 győzelemre és nyolc vereségre rontotta.

A 31 esztendős Niculescu már az elején beleerősített, gyorsan elhúzott 4:0-ra, s a különbséget a szett végéig megőrizte (6:2). A második játszmában Babos vezetett (2:0 és 3:1), a szlatinai teniszező azonban 3-nál utolérte, és utána is tartotta a lépést (4:4). A játszma végén azonban a soproni sportoló ismét elnyerte ellenfele adogatását, s ezzel behúzta a szettet 6:4-re. A döntő játszmában viszont Niculescu brékelt 2:1-nél, és előnyét megtartotta a végéig (6:3) – sikerével 140 világranglistaponttal gyarapodott, s ezzel jelentősen előrelépett a rangsorban. A fordulatos vasárnapi találkozó 2 óra 9 percet tartott.

Eredmény, döntő: Niculescu–Babos 6:2, 4:6, 6:3.

A hetedik helyen kiemelt Balázs Attila kikapott a döntőben a Pozsonyban rendezett, 69 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi challenger-tenisztornán.

A magyar játékos – aki két hete szintén a fináléban szerepelt Prostejovban – a vasárnapi döntőben a nyolcadikként rangsorolt, hazai közönség előtt szereplő Gombos Norberttel csapott össze, pályafutása során először. Az első szettben a felvidéki teniszező, a másodikban a 30 éves Balázs volt jobb, majd az utolsó felvonásban a budapesti játékos egyszer visszajött brékhátrányból 2:2-re, de a hajrá már Gombosé lett. A találkozó 2 óra 7 percet tartott. Így Balázsnak tovább kell várnia második challenger-tornagyőzelmére azután, hogy 2010-ben Palermóban diadalmaskodott.

A döntőben: Gombos (szlovákiai, 8.)–Balázs (7.) 6:3, 3:6, 6:2.

Tizedszerre is Federer Halléban

Roger Federer tizedszer nyerte meg a 2,2 millió euró összdíjazású hallei férfi tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a belga David Goffint. Az első helyen kiemelt svájci klasszis az első szettben még komoly erőfeszítésekre kényszerült, több bréklabdát hárított, ám a folytatásban már magabiztosan játszott. A találkozó 1 óra 23 percet tartott. A 37 éves Federer pályafutása 155. döntőjét vívta ATP-tornán, a mérlege 102 győzelem és 53 vereség. A németországi az első versenye, amelyen tízszer diadalmaskodott, kilencszer szülővárosában, Bázelben bizonyult a legjobbnak.

Eredmény, döntő: Federer (svájci, 1.)–Goffin (belga) 7:6 (2), 6:1.

A Feliciano López, Andy Murray (spanyol, brit) kettős nyerte a londoni Queen’s Clubban rendezett ATP 500-as torna férfi páros versenyét, miután döntő rövidítésben 7:6, 5:7, 10–5-re felülmúlta a Rajeev Ram, Joe Salisbury (amerikai, brit) duót. Az összecsapás 1 óra 52 percig tartott.

Andy Murray csaknem nyolc év elteltével, 2011 októbere után nyert ismét párosban – akkor még fivérével, Jamie Murrayvel az oldalán.

A 37 éves Feliciano López egyéniben is győzni tudott a 2 081 830 euró összdíjazású londoni tornán, s ezzel korrekorder lett Queen’s Clubban (2017-ben is ő nyert). Párosban legutóbb 2018 áprilisában emelhetett magasba trófeát. A szabadkártyás López az első körben Fucsovics Mártont búcsúztatta.

Eredmény, egyes döntő: Feliciano López (spanyol)–Gilles Simon 6:2, 6:7 (4), 7:6 (2).

A 23 éves ausztrál Ashleigh Barty nyerte meg az egymillió dollár összdíjazású birminghami női tenisztornát, ezzel hétfőtől ő a világranglista új éllovasa. A Roland Garros címvédője a vasárnapi döntőben két szettben verte a nyolcadikként rangsorolt német Julia Görgest.

Eredmény, döntő: Barty (ausztrál, 2.)–Görges (német) 6:3, 7:5.

Mallorcában (Baleár-szigetek, Spanyolország), a 250 ezer dollár összdíjazású női vetélkedőn az amerikai Sofia Kenin diadalmaskodott, miután a döntőben két óra és 42 perces csatában legyűrte a svájci Belinda Bencicet. Ez a húszéves Kenin második WTA-sikere, az elsőt januárban az ausztrál Hobartban érte el.

Eredmény, döntő: Kenin (amerikai)–Bencic (svájci) 6:7 (2), 7:6 (5), 6:4.

Világranglisták

Babos Tímea 15 helyet javítva a 124. egyesben a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelynek élén már az ausztrál Ashleigh Barty áll. Simona Halep egy helyet előrelépett, most a hetedik a rangsorban, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben nem szerepelt tornán.

A 26 éves soproni játékos vasárnap az ilkley-i ITF-tornán döntős volt, ezen a héten pedig a wimbledoni selejtezőben lesz érdekelt. Párosban a Roland Garroson aratott diadala révén változatlanul a második a WTA-rangsorban. Egyesben Baboson kívül a legjobb 200 között még egy magyar található: Bondár Anna a 185.

Barty azzal ugrott a világranglista élére, hogy vasárnap megnyerte a birminghami tornát, a Roland Garros címvédője a japán Naomi Oszakát váltotta a rangsor elején, és Evonne Goolagong 1976-os „uralkodása” óta az első – összességében pedig a második – ausztrál ranglistavezető.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (2.) Ashleigh Barty (ausztrál) 6540 pont, 2. (1.) Naomi Oszaka (japán) 6377, 3. (3.) Karolína Plískova (cseh) 5685, 4. (4.) Kiki Bertens (holland) 5425, 5. (6.) Angelique Kerber (német) 4685, 6. (5.) Petra Kvitova (cseh) 4555, 7. (8.) SIMONA HALEP 3963, 8. (7.) Jelina Szvitolina (ukrán) 3868, 9. (9.) Sloane Stephens (amerikai) 3682, 10. (10.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3565, …, 19. (18.) Konta Johanna (brit) 2430, …, 25. (24.) Bianca Andreescu (kanadai) 1996, …, 47. (42.) MIHAELA BUZĂRNESCU 1160, …, 76. (77.) SORANA CÂRSTEA 769, …, 93. (97.) Bacsinszky Tímea (svájci) 684, …, 113. (142.) MONICA NICULESCU 556, 114. (116.) IRINA-CAMELIA BEGU 554, …, 134. (134.) ANA BOGDAN 468, ..., 124. (139.) BABOS TÍMEA 514, …, 177. (176.) ELENA-GABRIELA RUSE 332, …, 179. (178.) IRINA MARIA BARA 327, ..., 185. (181.) BONDÁR ANNA 320.

Párosban: 1. (1.) Kristina Mladenovic (francia) 7695 pont, 2. (2.) BABOS 7610, 3. (4.) Barbora Strycova (cseh) 6740, 4. (3.) Katerina Siniakova (cseh) 6540, 5. (5.) Elise Mertens (belga) 6040, …, 32. (31.) BEGU 2085, …, 44. (44.) RALUCA-IOANA OLARU 1760, …, 46. (46.) NICULESCU 1727, …, 48. (48.) BUZĂRNESCU 1722, …, 79. (80.) IRINA BARA 1076, …, 84. (84.) ANDREEA MITU 984, 85. (85.) Bacsinszky 977, …, 94. (93.) STOLLÁR FANNY 875.

A wimbledoni tornára készülő Fucsovics Márton egy helyet javított, így az 50. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A második legjobb magyar, a pozsonyi challenger-tornán döntős Balázs Attila 14 helyet előrelépve a 207., ő hétfőtől a wimbledoni selejtezőben érdekelt. A legjobb román teniszező, Marius Copil őrzi a 84. Helyet.

A ranglista élén nem történt változás: az első helyen a szerb Novak Djokovics áll, akit a Roland Garros-bajnok Rafael Nadal, valamint a vasárnap Halléban tizedik címét begyűjtő Roger Federer követ.

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 415 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7945, 3. (3.) Roger Federer (svájci) 6620, 4. (4.) Dominic Thiem (osztrák) 4595, 5. (5.) Alexander Zverev (német) 4405, 6. (6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4215, 7. (7.) Kej Nisikori (japán) 4040, 8. (8.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 3610, 9. (9.) Karen Hacsanov (orosz) 2980, 10. (10.) Fabio Fognini (olasz) 2785, …, 30. (27) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 1329, ..., 50. (51.) FUCSOVICS MÁRTON 930, …, 84. (84.) MARIUS COPIL 667, …, 161. (202.) Gombos Norbert (szlovákiai) 353, ..., 207. (221.) BALÁZS ATTILA 245.

Párosban: 1. (1.) Mike Bryan (amerikai) 8770 pont, 2. (2.) Lukasz Kubot (lengyel) 6140, 3. (3.) Jack Sock (amerikai) 6065, 4. (4.) Marcelo Melo (brazil) 5870, 5. (5.) Juan Sebastian Cabal és Robert Farah (mindkettő kolumbiai) 5350–5350, …, 17. (19.) HORIA TECĂU 3770, …, 235. (249.) COPIL 225, …, 260. (262.) FUCSOVICS 180.

Románok Eastburne-ben

A héten az angliai Eastbourne-ben rendeznek nagyobb női tornát, ahol az összdíjazás 998 712 dollár. Simona Halep ezúttal egyesben és párosban is indul, utóbbi versenyben Raluca-Ioana Olaru oldalán már továbbjutást ünnepelt. Olaruék a nyolcaddöntőben 7:6 (5), 7:5 arányban jobbnak bizonyultak az első kiemelt Gabriela Dabrowski, Ji-fan Zsu (kanadai, kínai) kettős ellen. A román duó 94 perc alatt nyert, eddigi jutalmuk 8109 dollár és 100 világranglistapont. A negyeddöntőben Halepék az Alicja Rosolska, Zsao-szuan Jang (lengyel, kínai)–Lucie Hradecka, Andreja Klepac (cseh, szlovén) párharc győztesével mérkőznek.

Egyesben a hatodik favorit Halep az első fordulóban erőnyerő, a másodikban a Camila Giorgi (olasz)–Szu-vej Hszieh (tajvani) mérkőzés továbbjutójával játszik. A tornára Mihaela Buzărnescu is benevezett, de nem lesz egyszerű a feladata: az első fordulóban a lett Jelena Osztyapenko az ellenfele, a továbbjutóra pedig a 7. favorit amerikai Sloane Stephens vár.