A teremtésnek és a világformálásnak ez az új, digitális dimenziója és veszélyei már sokak számára feltűntek. A Facebook hatalmáról és mindenre kiterjedő erejéről a neves sztártörténész, Yuval Noah Harari és a neves pszichológus, Shoshana Zuboff azt állították, hogy a „megfigyelési kapitalizmus” legmagasabb fokú, az emberi testen kívüli tevékenységünk minden dimenzióját egyesítő platformja.
A Social Dilema című film megtekintése után jómagam is eldöntöttem, hogy törlöm az applikációt a telefonról és minimalizálom a Facebook-jelenlétem. Két-három hétig ment. A függőségem egyértelművé vált, nemcsak személyes szinten, de intézményi, munkaköri szinten is: diákcsoportok, tanszéki oldalak, tudománynépszerűsítő munkám számos aspektusa köt oda.
Függőséget okozó algoritmusain és határtalan neoliberalizmusán túl a Facebook az elmúlt években új dimenziókat és társadalmi jelenségeket is felkarolt, nevezetesen a politikai korrektség néven ismert jelenség legvadabb formáit. Olyan szintre hág a digitális világ érzékenysége és gondolatrendőrsége, hogy egyes országokban már pénzzel és szabadságvesztéssel akarják büntetni az embereket a facebookos kommentjeik miatt. Van, aki egyenesen börtönnel büntetné a digitális, online világ átlagos kommentálóit, miközben több százezres tömegeket vonzó politikusok, üzletemberek és sarlatánok százai és ezrei fizetett oldalaikon minden gond nélkül virágoznak és manipulálnak. Nemrég derült például ki, hogy a román miniszterelnök ma már nevető és mérges emotikonokba burkolt Facebook-oldalát úgy akarta kimenteni a népszerűtlenség tengeréből, hogy vietnámi botokkal és álprofilokkal dolgozta fel lájkjainak számát.
Ahogy az minden kontrollrendszerrel és tömegellenőrzéssel lenni szokott, most is a kisembereken csattan az ostor. Ritka kivételként – lásd Trump eklatáns esetét – a PC-kultúra nagy ellenségeivel is leszámol a Facebook, bár erre sokkal kevesebb példát láttunk eddig. Az esetek döntő többségében az átlagos vagy néhány száz, néhány ezer fős követőtáborral rendelkező embereket tiltogatja le az algoritmus vagy az amögött álló alkalmazottak, akiknek szomorú élete izgalmas téma lehetne. Egy-egy poszt, komment vagy beszélgetés, tartalom feljelentése esetén elvileg egy algoritmus és azt követően egy élő ember – vagy egy csapat (?) – dönt arról, hogy a „bűnt” elkövetett személyt eltiltják-e a digitális élettér lehetőségeitől. A büntetés legtöbbször 24 órás, ám ha néhány hónapon belül további feljelentéseket kap az illető, akkor hétnapos, majd harmincnapos büntetést kap. Ez utóbbi a „Facebookjail”, azaz a Facebook-börtön.
Nekem idén a digitális büntetések mindegyike kijárt, igaz, két posztom miatt azonnal a hét-, majd a harmincnapos „börtönt” kaptam. Írásaimat, gondolataimat jelenleg 4100 ember olvassa vagy követi saját oldalamon és 3000 további az általam igazgatott öt, többnyire szakmai vagy tudománynépszerűsítő oldalon. Ez már olyan tömeg, amelyben egyértelműen akad néhány követő, akinek egyetlen célja, hogy figyeljen, és amikor kapni tud az alkalmon, jelentsen. Feljelentsen. Manapság már nem „pártelnöknek” vagy főtiszteknek (vagy nem csak nekik) küldik a jelentést, hanem egy láthatatlan digitális hadseregnek, amelynek néhány távol-keleti vagy délkelet-ázsiai katonája végül automatikusan letilt, eltilt a szólás szabadságától, a legtöbb esetben teljesen indokolatlanul.
Július környékén hétnapos eltiltást kaptam, amikor posztoltam Emil Boc elhíresült nyilatkozatáról egy rövid kis szöveget az ókori translatio imperii fogalmáról és arról, hogy kik vallották a történelemben azt, hogy ők Róma egyedüli örökösei. A rómaiság évszázadokon átívelő metahistorikus kontinuitásának hite egy kalap alá helyezi Nagy Konstantin császárt a bagdadi kalifával, török szultánnal, orosz cárral, Napóleonnal, amerikai elnökökkel és persze a 20. század két legismertebb fasiszta diktátorával. Nevüket azonban leírni – különösen Emil Boc társaságában –, úgy látszik, nem szabad. Történelmi elemzést tehát már nem lehet kiírni. Kíváncsi vagyok egyébként, hogyan értelmezné a Facebook-algoritmus Ian Kershaw neves történész Hitler-monográfiáinak a fedőlapjait: feltételezem, azokat sem lehetne már megosztani, pedig a kötet egy neves, az objektivitásáról jól ismert akadémikustól származna.
2021. október 5-én vehemens vitába keveredtem egy román állampolgárral, aki nem kevesebbet állított, mint hogy „minden oltatlan antiszemita”. Ezt a logikátlan és felháborító, önmaga transzgenerációs traumáját mindenkire áthárító kommentet nehéz volt szó nélkül hagyni. Ezt követően történhetett az újabb feljelentés, de annak folyamata sajnos nem ismert a felhasználó számára: nem tudni, ki vagy kik küldenek jelentést ilyenkor.
Harminc napon át tehát elhallgattattak. Végül is szerencse: életem egyik nagy kötetét írtam az elmúlt 1-2 hónapban. Ennek a felforgató, kevés alvással járó időszaknak a nagy munkája mellett végül is jó, hogy Románia történetének ebben a kritikus hónapjában legalább nem kell idegenekkel és propagandistákkal viaskodnom.
A jelenség disztópikus jellege azonban nagyon aggasztó: a Facebook gondolatrendőrsége, önjelölt erkölcsi, morális mércéje egyre durvább dimenziókat súrol és most már a valós életbe is beleszól. Ebben a harminc napban nem tudtam semmilyen szakmai eseményt (két nemzetközi konferenciát szerveztem pont ebben az időszakban), semmilyen hírértékű és szakmai csoportok számára releváns fotót, hírt megosztani. Mindeközben több ezer emberre negatívan ható szélsőjobbos és szélsőbalos csoportok propagandisták busásan fizetett oldalaikon öntik a mérgező szövegeket az emberekre, szítva a gyűlöletet és építve a globális Milgram-kísérletet, amely Kína-méretűvé lett. Őket, mivel fizetett oldallal vannak jelen az online térben, csak ritka alkalmakkor büntetik vagy tiltják el. A Facebookon elszabadult és kontroll nélkül zajló, alpári kocsmabeszélgetések szintje és az extrémizmus megfékezése ugyan valóban fontos probléma, de az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a techóriás csak replikája a valós tér neoliberális piacszabályainak: a kicsiket és az átlagembereket letiltják, a nagyokat és a befolyásos elitet ritka alkalmakkor büntetik (leginkább akkor, ha politikailag nem egy csoportba tartoznak).
Harari 2020 januárjában, a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon figyelmeztette a világ gazdasági vezetőit: olyan világ jön, ahol a totális kontroll, a dataizmus és a pszicho-, valamint biopolitika átveszi az uralmat immár globális szinten, és nemcsak a testünkön kívüli tevékenységeinket figyelik és gyűjtik, de nagy eséllyel a testünkön belüli jelenségeket is (orvosi adatok gyűjtése és felhasználása). Ahogy a kortárs svájci–német filozófus, Byung-Chul Han írja: „Az egész digitális kort az élet mérhetőségének és számszerűsíthetőségének hite uralja. A számszerűsített én is ennek a hitnek hódol. A testet szenzorokkal látják el, amelyek automatikusan számokat termelnek. Még a lazításnál is a teljesítmény és a hatékonyság számít. A puszta adattömeg azonban, amely eközben felhalmozódik, nem válaszol a kérdésre: ki vagyok én? Az ént az értelmetlenségig adatokra bontják. Az adatok és a számok additívak, nem narratívak. Az értelem viszont a narráción alapul, az adatok az értelemnek csupán a hiányát töltik ki.” A narráció, a mesélés tehát alapvető, hogy a transzhumanista korban a humanisták túléljék a szemünk előtt siettetett jövőt.
Mesélni fogunk, nem hagyjuk abba.
