A Julie Bernard néven született, feltűnően szép lyoni polgárlány kiváló nevelésben részesült, s amikor a család Párizsba költözött, gyorsan a társasági élet körülrajongott alakja lett. Az egykorú leírás szerint „dereka fiús, keze, lába hosszú, szép formájú, foga hófehér, szemében sárgás szikra villog, bőre mint a tej, amelynek színén rózsalevelek úszkálnak”. 1793-ban, 16 éves korában feleségül ment a nála 25 évvel idősebb Jacques-Rose Récamier híres párizsi bankárhoz, a házasság persze inkább csak formálisnak volt tekinthető, kapcsolatuk inkább baráti, mint szerelmi volt.
Szalonja a politikusok és művészek divatos gyülekezőhelyévé vált, gyakran megfordult itt Bernadotte marsall, akkor még a forradalom tábornoka, később XIV. Károly néven svéd király. Bankár férje Napóleon politikája miatt 1805-ben nagy anyagi veszteségeket szenvedett, nem sokkal később a gyanakvó császár feloszlatta a túl sok royalista által látogatott fényes szalont, gazdáját pedig vidékre száműzte.
Mme Récamier Genfbe költözött barátnőjével, az éles nyelvű írónő Mme de Staëllel. Itt ismerkedett meg Ágost porosz herceggel, aki beléhabarodott és nőül akarta venni, de szándéka a porosz király ellenzése miatt meghiúsult. Az asszony ezután újra Párizsban tűnt fel, de mert továbbra is sokat érintkezett a császár politikai ellenfeleivel, 1811-ben ismét száműzték. Ezúttal Itáliába utazott, irodalmi portréja Mme de Staël Corinne című regényében olvasható.
Csak Napóleon bukása után, 1815-ben tért vissza ismét a fővárosba, ahol anyagi nehézségei ellenére is fenntartotta szalonját. Bár számtalan férfi lobbant vonzalomra iránta, a szenvedélyektől teljesen mentes Mme Récamier vélhetőleg egyikük érzelmeit sem viszonozta, legfeljebb plátói szeretet érzett irántuk. Csodálói és hódolói népes seregéből kiemelkedik Francois Chateaubriand író és politikus, aki gyakran olvasott fel neki írásaiból.
(Forrás: louvre.fr)
1819-ben férjének újabb veszteségei után Abbaye-aux-Boisba vonult vissza, az apátság épületében kialakított lakosztályában fogadta látogatóit. Késő öregségéig megőrizte szépségét és szellemességét, Jacques-Louis David, Francois Gérard és Antoine Jean Gros is portrét festett róla. Kitűnő tollal megírt emlékezéseit és leveleit unokahúga és fogadott lánya adta ki 1849. május 11-én Párizsban bekövetkezett halála után 25 évvel.
Jacques-Louis Davidnak a párizsi Louvre-ban látható híres festményén a gyönyörű Mme Récamier egy két végén kifelé hajló háttámlákkal lezárt, kecses lábakon álló bútordarabon hever. A díványt róla nevezték el rekamiénak, s azóta is nappali pihenő- és fekhelyül használják. Madame Récamier életét két némafilm is feldolgozta – egy 1920-ban készült német, valamint egy nyolc évvel későbbi francia alkotás. (Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.)
