A diáknegyed bővítését követelik a BBTE hallgatói

A diáknegyed bővítését követelik a BBTE hallgatói
Miután környezetvédelmi aktivisták online petícióban kérték, ne épüljön újabb diákbentlakás a Kőkert/Hasdeu utcában, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) hallgatói saját petíció indításával „vágtak vissza”, amelyben az új bentlakás megépítését és a régiek felújítását követelik. Az egyetemisták által kezdeményezett petíciót 511 egyetemi hallgató írta alá egy nap leforgása alatt, ma délelőttig.

A BBTE diáktanácsa közleményében kifejti: az egyetem több ezer bel- és külföldi hallgatót vonz a városba, akik az egyetem alap-, mester- és doktori képzési kínálata miatt választják Kolozsvárt. A megnövekedett hallgatói létszám oda vezetett, hogy a már működő bentlakások túlzsúfoltakká váltak, ezért is szükséges az új épület megépítése, illetve a 2-5 számú bentlakások felfele bővítése. Ezért a diáktanács támogatja az egyetem bentlakás-bővítési és -építési törekvéseit. „Az utóbbi években egyre súlyosbodott a bentlakási helyek biztosításának problémája. Egyre nagyobb a kereslet, és az egyetem nem tud ennek eleget tenni” – olvasható a diáktanács közleményében.

„A kolozsvári lakásbérleti díjak folyamatos növekedésének maga után kellene vonnia a bentlakási körülmények javulását és a befogadóképesség növelését a BBTE bentlakásaiban – jegyzik meg a közleményükben a diákok, akik szerint az egyetemi hallgatók lakhelykereséskor azt is figyelembe veszik, hogy a bentlakó élet lehetőséget teremt az egyetemi közeg jobb megismerésére, baráti kapcsolatok létesítésére. Következtetésképpen tényleg szükség van egy új bentlakásra, hogy az egyetem még több hallgatónak biztosíthasson szállást, és lehetőséget a kutatási tevékenység jó körülmények közötti lebonyolítására. Mivel a bentlakás ellenzői azért aggódnak, hogy az új bentlakás miatt fákat vágnak ki, ezért azt is tisztázzák, hogy ezeket a fákat a bentlakás-negyed más részen újraültetik. „Nem csak az új bentlakás felépítését, hanem további öt bentlakás tetőterének beépítését is szorgalmazzuk, miközben mi is elköteleződtünk a környezetvédelem mellett” – áll még a közleményben.

 „A hallgatók közössége egyike azoknak a közösségeknek, amelyek hozzájárulnak a város fejlődéséhez, ezért nekik modern és olcsóbb szállásokhoz kell hozzáférniük egy egyre drágább városban. Ellenkező esetben a város versenyelőnyei és »egyetemi város« hírneve kerül veszélybe. És hol lenne természetesebb, hogy a BBTE bentlakást építsen a hallgatók számára, ha nem a diáknegyedben?” – fogalmazott a helyzet kapcsán Daniel David egyetemi tanár, a BBTE rektora, majd hozzáfűzte: „Nyilvánvaló, hogy a BBTE – az ország első olyan egyeteme, amely hivatalosan és formálisan elindította az UBB Goes Green programot – egy nyilvános pályázati kiírást követően a környezetet a legfejlettebb zöld technológiák és modern városfejlesztési irányok figyelembevételével építi és rendezi be, amelyek feltételeiről szintén nyilvános vitát szerveznek majd. A BBTE e téren már rendelkezik tapasztalattal, hiszen az Avalon komplexum felépítése is kezdetben hasonló gyanúkat ébresztett a környezettel/a városfejlesztéssel kapcsolatban, végül azonban a »zöld paradigmát« követő városfejlesztés mintájává vált.”

A BBTE vezetősége hangsúlyozza a racionális, fókuszált vita szükségességét a környezetről mint önértékről, összhangban az egyetem és a közösség által képviselt további értékekkel (pl. inklúzió, fenntartható városfejlesztés).

„Amikor a környezetről beszélünk, nem feltétlenül azoknak a száma a mérvadó, akik aláírnak egy petíciót. A környezetre való figyelés nem csak számokban mutatkozik meg, a környezet önmagában is érték, még akkor is, ha az ilyen megközelítést szorgalmazók nem mindig vannak többségben” – szögezte le a BBTE rektora.

Az egyetem képviselői már évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozták az új BBTE-diákbentlakás megépítésének tervét; a képviselők több alkalommal hangsúlyozták, hogy a kollégium megépítése során figyelembe veszik a kolozsvári környezetvédelemmel és életminőséggel kapcsolatos szempontokat, valamint a modern fenntartható városfejlesztési paradigmákat.

A Kőkert/Hasdeu utcai bentlakás-együttes körzeti városrendezési tervében (PUZ) szerepel új bentlakás megépítése, illetve a 2-5 számú bentlakások tetőterének beépítése. Ha mindez megvalósul, további 474 helyet tudnak biztosítani a hallgatóknak. Az új bentlakás háromemeletesre tervezik, és 973 négyzetméteren építenék fel. A tervet készítők azt is szorgalmazták, hogy a bentlakás-együttes területéről tiltsák ki a gépkocsikat, miután a Kőkert/Hasdeu utcai parkolóházban az építkezés a végéhez közeledik. Eszerint a bentlakás-együttes területére csak rendkívüli esetben lehetne behajtani gépkocsival. Az 1-es számú bentlakás környékére pedig bicikliparkolót terveznek.

A parkolóház és bentlakásbővítés mellett a BBTE nanotechnológiai központot létrehozását is tervezi más kolozsvári egyetemekkel és a polgármesteri hivatallal közösen. Ennek megvalósításához uniós forrásokra fognak pályázni. A befektetés helyszíne a Lomb negyedben lenne. Az új központ korszerű technológiája lehetőséget teremt olyan krónikus betegségek gyógymódjának feltárására, mint a cukorbetegség, asztma, vagy a magas vérnyomás. A megvalósításhoz szükséges fúrásokat már tavaly december 17-én elkezdték.