A Deákné vászna
Vissza

A Deákné vászna

A kezed életet menthet – ez volt a mottója a tegnap Európa-szerte megtartott Újraélesztés világnapjának. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a hirtelen szívhalálra, ám újraélesztésről beszélünk sokszor akkor is, amikor közúti baleset áldozatait mentik.

Az utóbbi időben több ilyen, egyébként közfelháborodást keltő súlyos baleset történt Kolozsváron (és az országban) – sajnos az újraélesztés nem sikerült. A mottó így is érvényes – csakhogy ez esetben a gépkocsit vezetőknek a keze, avagy inkább fékpedálba taposó lába menthetett volna életet, ha úgy vezetnek, ahogyan azt a törvények előírják. Csak hát mifelénk a törvény szavát sokan opcionálisként értelmezik, így aztán az lesz a vége, hogy egyesek úgy vezetnek, mint a viccbeli fiatal: sakkozva. Hol egy parasztot ütnek el, hol egy lovat vagy egy futót…

Van egy másik vicc is: mi jár annak, akinek igaza van? Hát… a szája. Valahogy így van ez a közúti balesetek esetében is, és talán ez a legfájóbb: sokszor az az áldozat, aki szabályosan vezet/kel át az úton. Hiába van hát igazuk, nem érnek vele semmit. Főleg akkor nem, ha belehalnak.

Fiatalkoromban, amikor vezetni tanultam, egy 1984-es (ha jól emlékszem) könyv került a kezembe. Így tanuljunk autót vezetni – ez volt a címe, egy magyarországi oktató írta. Közvetlen stílusa és a benne lévő sok jó tanács miatt többször is kiolvastam.  Abban írta: úgy vezess, hogy ha egy másik gépkocsivezető hibázik, ki tudd te kerülni a balesetet. Kötelező olvasmánnyá tenném…

Persze túlzás, hogy minden balesetet el lehet kerülni, s azért azt is tegyük hozzá: akkor még más idők voltak. Nem volt ennyi autó, s főleg: nem volt okostelefon, ami miatt egy perc nyugtunk sincs. Hív x, hív y, ír az asszony, hogy hazafele kell venni kenyeret, ír a gyerek, hogy segítség kell a matekban, ír a kolléga, hogy nem talál valamit és különben is válaszolni kellene egy ügyfélnek… És közben ugye még figyelni kell(ene) az útra, a forgalomra.  A gyalogos ideges, mert a busz 20 percet késett és ezzel a dominóhatás-effektussal egész nap késésben lesz, a gépkocsivezető siet, mert 20 percet ült a forgalmi dugóban, és ő is késésben van. A kamionsofőr is határidőre oda kell érjen az árujával, ha van útjavítás, ha nincs, mert különben hívja a főnök, s miután a kritikán aluli hazai infrastruktúra miatt ő is késésben van, valahol érthető (!?), hogy feszíti a húrt, s lámpázza az előtte településen szabályos 50 km/h-t tartó „frájert”.

Sajnos a mai rohanó világ ezt az iramot diktálja, és ember legyen a talpán, aki ettől mindig el tud vonatkoztatni. Hangsúlyozom: mindig. Mert ahhoz, hogy a baj bekövetkezzen, egy másodperc is elég.

Nekem is volt ilyen, „másodperces” élményem. Utca sarkánál keltem át, tehát elméletileg szabályosan, még ha nem is volt zebra. Autó sem jött, hiszen az a bizonyos autó állt, arra várva, hogy ki tudjon hajtani a mellékutcából, amelynek túlsó járdájára igyekeztem. De, pechemre pont, amikor leléptem volna, a főúton haladó autó lámpázott az előbbinek, hogy kiengedi, s az a következő pillanatban padlógázt adott.

Mint e cikk megszületése is tanúsítja, sokkal jobban jártam, mint a múlt héten kamion által elgázolt idős néni egy Dónát-negyedi átjárón, vagy az a fiatal apuka, aki néhány hete szintén zebrán kelt át a kincses városban, de halálosan elgázolta egy, a dupla vonalon kanyarodó, talán Jaguar márkájú szuperjárgány, mely sofőrjének szintén jelzett a szemből érkező autós, hogy beengedi.

Bár nem ellenőriztem a hírt, úgy tudom, előbbit őrizetbe vették, utóbbi szabadlábon maradt. És talán ebben (is) rejlik a lényeg. Balesetek ugyan mindig lesznek – mint ahogyan a neve mondja –, sőt, tilosban parkoló autók is mindig lesznek… Tudom, hogy fura megközelítés, de talán épp abban van a hiba, hogy a törvény előtt e téren mindenki egyenlő. Mert szabálytalan parkolásért 100 lejes bírságot kap a 20 éves, rozsdásodó saját autójával közlekedő futár, aki megáll átadni egy csomagot a város legforgalmasabb utcájában, és 100 lejes bírságot kap a vadiúj, többszáz lóerős szuperjárgánnyal közlekedő személy is, akinek az a 100 lej annyi, mint egy minimálbéren tengődő alkalmazottnak az egylejes sósperec, amit ebédre vásárol – neki megéri 100 lejért is szabálytalanul parkolni ott, ahol épp kedve szottyan. Véleményem szerint ez a hazai törvénykezés legnagyobb hibája: a büntetőpontok értékét a minimálbérhez viszonyítja, ahelyett, hogy egy arányt szabna meg a kihágást elkövető személy jövedelméhez, esetleg autója piaci értékéhez viszonyítva.

Persze tudom, hogy ez futurisztikus és kivitelezhetetlen, így aztán nyugodtan egy kalap alá lehet venni azt a sofőrt, aki a vezetésből tartja el családját, s a milliomost, aki autóval jár vécére. A lényeg ugyanaz: mindkettőnek menni kell és azt hamar, így aztán tapossák a gázt – miközben nekünk van igazunk. Nekünk, akik ott kelünk át az úton, ahol éppen akarunk, sokszor elszámolva az autók sebességét. Nekünk, akik nem állunk meg az átjárónál egy másodpercre szétnézni, hogy biztonságban leléphetünk-e a járdáról. Nekünk, akik fülhallgatóval a fülünkben biciklizünk sötétben, lámpa és foszforeszkáló mellény, s „természetesen” sisak nélkül.

Persze, nem biztos, hogy igazam van. De az háborodjon fel, aki jobb a Deákné vásznánál.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A mexikói Velence
A jogállam és a kettős mércék
Kormányfő: 43 településnek nincs pénze ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ