A Dacia Duster legnépszerűbb kisméretű SUV az európai piacon

A Dacia Duster legnépszerűbb kisméretű SUV az európai piacon
A carsalesbase.com szakportál rangsora szerint a Dacia Duster vezeti a kisméretű szabadidő-autók eladási toplistáját Európában. A statisztikai adatok szerint kilenc hónap alatt 166 225 értékesített egységet értékesítette, amely 18 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Idén a Duster új, 1,33 literes benzines motorral rukkolt elő, amit a Renault a Mercedes-Benzzel közösen fejlesztett ki. Az új modell két verziója, a 130, illetve a 150 lóerős is elérhető 4x4-es kiadásban és elsőkerék-meghajtással is.

A Duster éveken keresztül a harmadik vagy a második helyen állt ezen a toplistán, az első helyet pedig a Renault Captur „bérelte ki” magának. Idén a Captur áttért a második generációra. A Peugeot 2008 a második volt a Captur után, a következő generációjával a következő hónapokban rukkolnak elő.

A szintén Romániában gyártott Ford EcoSport egy hellyel az ötödik pozícióra lépett előre. Eladásai 12 százalékkal csaknem 94 ezer egységre nőttek.

A romániai piacon tíz hónap után a Ford EcoSport a második legnépszerűbb a Duster után, előbbinek 11 százalékos, a Dacia modelljének pedig 37 százalékos a piaci részesedése.