A családorvosok 30 százaléka vesz részt az oltási kampányban

A családorvosok 30 százaléka vesz részt az oltási kampányban
Az egészségbiztosítási pénztárral szerződéses viszonyban álló összesen közel 11 ezer családorvos mintegy 30 százaléka, azaz 3082 vállalta, hogy részt vesz a koronavírus elleni oltási kampányban – tájékoztatott ma Valeriu Gheorghiţă az országos immunizálási kampány koordinátora. Hozzátette: a 30 százalékos arány kisebb annál, mint amire számítottak.

A katonaorvos elmondta, már elkészült az eljárásrend és az utasítás, amelynek alapján a családorvosok oltanak majd. Ezt a folyamatot a tervek szerint május 4-én kezdenék el, és egyelőre az AstraZeneca, valamint a Johnson&Johnson oltóanyagával immunizálnának a rendelőkben. Ebben az esetben nem az oltási platformon, hanem egyenesen a családorvosnál kell előjegyzést kérni az oltásra – nyomatékosította Gheorghiţă, aki szerint a családorvosoknak a rendes munkaidejükön kívül kell megszervezniük ezt a tevékenységet.

Egy kísérleti projekt keretében Temes megyében 50 családorvos már szerdától elkezdi az oltást – tette hozzá Gheorghiţă.

Tizenkettővel több Moderna-vakcinát használó oltóközpontot üzemel keddtől, így azok száma elérte a 86-ot, ezekben összesen 103 oltópont van. Április 13-ától pedig 144 új oltóközpontot helyeznek üzembe a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett vakcinával történő immunizálásra – közölte Gheorghiţă.

Tovább növeli az oltási kampány ritmusát, hogy április 7-étől kezdődően napi 60 személyről 90-re növelik a Modernát és AstraZenecát használó oltópontok, illetve 72-re a Pfizerrel immunizáló oltópontok kapacitását – mondta még a kampány vezetője.