A címvédő nyerte a Dakar-rali első szakaszát

A motorosoknál a címvédő brit Sam Sunderland, az autósoknál pedig a katari Nasszer al-Attijah nyerte az első szakaszt a 40. Dakar-ralin.

A Dél-Amerika három országát érintő tereprali-viadal első napján a mezőny Peru fővárosából, Limából indulva Pisco felé vette az irányt és közben 31 kilométeres gyorsasági szakaszt teljesített a sivatagban. 

Az etapnak volt egy trükkös pontja, ahol jó néhányan hibáztak, köztük a két magyar motoros, Dési János és Horváth Lajos is. Mindketten büntetést kaptak, 20–20 percet, de nem valószínű, hogy ez bármiről is dönt majd.

A két rutinosabb versenyzőn, a szabadkai Saghmeister Gáboron és a szatmárnémeti Gyenes Emánuelen nem fogott ki az ominózus pályaszakasz – igaz, ők is veszítettek két-három percet, mire megtalálták. Viszont talpon maradtak, s ez a lényeg, hiszen ezen a szakaszon többet lehetett volna veszíteni, mint amennyit nyerhettek. Ami az élmezőnyt illeti, Sunderland nagyon bekezdett, utolsónak rajtolt, de a legjobb időt érte el.

A kétszeres győztes Nasszer al-Attijah pályafutása 14. Dakar-versenyét szakaszgyőzelemmel kezdte, megelőzve csapattársát, a holland Bernhard ten Brinkét. A magyar Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 36. helyen ért célba.

40. Dakar-rali, 1. szakasz, Lima–Pisco (össztáv: 273 km, ebből szelektív szakasz: 31 km):

Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo) 21:51 perc, 2. Bernhard Ten Brinke, Michel Perin (holland, francia, Toyota Gazoo) 25 másodperc hátrány, 3. Nicolas Fuchs, Fernando Adrian Mussano (perui, Borgward) 34 mp h., …36. SZALAY BALÁZS, BUNKOCZI LÁSZLÓ (MAGYAR, OPEL CROSSLAND X) 7:32 PERC H.Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 20:56, 2. Adrien Van Beveren (francia, Yamaha) 32 másodperc hátrány, 3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 55 mp h., …81. SAGHMEISTER GÁBOR (SZERBIAI, KTM) 16:36 PERC H.,…85. GYENES EMÁNUEL (ROMÁNIAI, KTM) 18:14 P. H., …103. DÉSI JÁNOS (MAGYAR, KTM) 29:01 P. H., …135. HORVÁTH LAJOS (MAGYAR, KTM) 1:03:12 ÓRA H.

A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és a végig versenyben maradók 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában érnek célba.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Szalay Balázs és Bunkoczi László nem indult el a 40. Dakar-rali ötödik, szerdai szakaszán.
Sport
Az autósoknál a háromszoros győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb hétfőn a Szaúd-Arábiában rendezett Dakar-rali második szakaszán, míg a motorosoknál a spanyol Juan Barreda Bort szakaszgyőzelmével az összetettben is átvette a vezetést.
Sport
A Mathieu Serradori, Fabian Lurquin francia, belga páros nyerte a Szaúd-Arábiában rendezett Dakar rali hétfőn rendezett nyolcadik szakaszát, amelyen a kétszeres Forma–1-es világbajnok Fernando Alonso másodikként ért célba.
Sport
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit, amelyet az autósoknál összetettben – pályafutása során harmadszor – a katari Nasszer al-Attijah nyert meg.
Sport