A bájos szörnyetegről
Vissza

A bájos szörnyetegről

Alkotói szabadság korlátozása, vagy indokolt morális fenntartás: ebbe a dilemmába kergette bele a legújabb Disney alkotás (A szépség és a szörnyeteg, 2016) a hazai (és nemcsak) közvéleményt, miután a klasszikus animációs sztori élőszereplős változata megjelent a mozikban. A szakma történetében nem precedens nélküli, hogy egy film külön filmbe illő történetet gerjeszt bizonyos vitatható-vagy csak vitára serkentő- jeleneteivel. Nyolc éve már létezik az az elektronikus szűrőrendszer, amely törli a gyerekeknek nem való részeket, így adott a lehetőség, hogy egy családi házimozizás gondtalan szórakozássá váljék, még ha az eredeti alkotásban fel-feltűnnek erőszakot, vagy meztelenséget , netán obszcenitást felvillantó jelenetek. A gondot most az amerikai produkció filmszínházas vetítése jelentette, méghozzá egy olyan részlet miatt, amelyben két mellékszereplő párbeszédében homoerotikus utalások vannak. A botrány nem hazai sajátosság; távol-keleten is előfordult, hogy kicenzúrázták volna az inkriminált részt, vagy egyszerűen nem engedélyezték a forgalmazását. Nálunk viszont a felháborodást másmilyen kontextusban kell értelmezni.

Néhány hónapja váltakozó hevességgel dúl a hagyományos keresztény család védelméért meghirdetett kampány, amelynek célja, hogy alkotmánymódosítás révén az alaptörvényben ezentúl egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságként statuálják a család fogalmát, leváltva az eddig érvényben lévő „házastársak” ambivalensnek tartott kifejezést.  Akaratlanul is a mozgalom malmára hajtja a vizet a Disney-produkció körül kavart botrányszag: bár a film szüzséje egy átlagos romantikus történet, a támadás egy alig két perces részletre fókuszál.

Szülőként és a gyermekek lelki-szellemi fejlődése iránt felelős felnőttként több lehetőség is van a helyzet kezelésére: 1 megnézzük külön a filmet és annak függvényében döntünk, hogy a vasárnapi matinéra majd elmegyünk gyerekestül, 2. vállaljuk a rizikót és közben készülünk a magyarázattal, ha a moziteremből kijövet jönnek a kérdések, vagy 3.úgy véljük, a gyerek még nem eléggé érett ahhoz, hogy egy ilyen vizuális élményt befogadjon-feldolgozzon. (Az alkotás besorolása amúgy országonként váltakozik; van ahol korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető és akad olyan példa, ahol gyermekek számára szülői felügyelet ajánlott)   Mindhárom esetben a problémamegoldó álláspont kerekedik felül. Van a negyedik verzió is, amikor mindössze a sajtóban fellelhető infók alapján letiltjuk magunk számára az akciót és még másokat is figyelmeztetünk, nehogy engedjenek a gyermeki zsarolásnak és elvigyék csemetéjüket az ominózus jelenettel dúsított filmre.  

   Mindeközben a tévék egyes  gyerekcsatornáin mindenféle bugyuta - s ekként ártó - vagy öncélúan harsány és agresszív tartalom ömlik, s ami a legperverzebb, hogy egy-egy ilyen igénytelen „alkotás” után valóban színvonalas rajzfilmek, gyurmaanimációk sorjáznak és igen, ebben az esetben indokoltnak tartom, hogy a szülő úgymond előolvassa a programot, tanácsolja el gyermekeit bizonyos produkcióktól, magyarán: beszéljék meg a gyermek(ek)kel, hogy a menüből mit választanak ki, és amennyiben teheti, vesse be a jó értelemben vett  manipulációs technikákat, hogy lehetőleg behatárolt időt töltsenek a porontyok a képernyő előtt és az valós élményt jelentsen nekik, például egy esős vasárnap délelőttön.

No de elkanyarodtam a családi otthon komfortos szegletébe, egy utolsó bekezdés erejéig visszakanyarodnék a közterekre, vagyis az utcára. Március 25-re ugyanis a Családért Koalíció országos menetelést hirdetett, hogy az eddig hárommillió szignót tartalmazó indítványának újabb nyomatékot adjon. A referendum kiírását a politikum nagy része nem meri elgáncsolni, mert egyszerű kalkulus szerint kevesebb azok száma, akik beérik az élettársi viszonnyal, legyenek bár heteroszexuálisok vagy egyneműek, azoké, akik csonka családban élnek, mint a „klasszikus keretek” között okmánnyal is igazolt szavazópolgár-párok. Hogy közben e bőszen védett családi tűzhelyekről hányszor pattan ki a (tettlegességig fajuló) perpatvar szikrája, s hogy ez össztársadalmi méreteket öltő jelenség, az már kevésbé zavarja-érdekli az erkölcsi(testi) épségért aggódók táborát.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Többlettel zárta az államháztartás az ...
225 kilométer/órával száguldott egy ...
61,6 százalékos volt 2016 utolsó ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ