2017 végén 3,3 százalékra ugrott az infláció

2017 végén 3,3 százalékra ugrott az infláció
Éves szinten 3,3 százalékos inflációt mértek a 2017-es év végén, novemberhez képest pedig 0,3 százalékos volt decemberben a pénzhígulás üteme – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által ma nyilvánosságra hozott adatsorokból.

„2017 decemberében 2016 decemberéhez mérten a fogyasztói árak 3,3 százalékkal nőttek. Az elmúlt tizenkét hónapban (2017 januárja és 2017 decembere között) a fogyasztói átlagárak rátája, a fogyasztóiár-indexszel számolva 1,3 százalékos, a harmonizált fogyasztóiár-indexszel meghatározva pedig 1,1 százalékos” – derül ki a statisztikai intézet közleményéből.

Tavaly decemberben az előző esztendő utolsó hónapjához képest az élelmiszerek 4,04 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű termékek ára átlagosan 4,11 százalékkal nőtt, míg a szolgáltatások díjszabása 0,22 százalékkal lett nagyobb.

2016 novemberéhez mérten az élelmiszerek ára 0,44 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékeké 0,28 százalékkal, míg a szolgáltatások díjszabása 0,21 százalékkal nőtt.