2,5 százalékon tartotta a BNR az alapkamatot

2,5 százalékon tartotta a BNR az alapkamatot
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa mai monetáris politikai ülésén úgy döntött, az eddigi 2,5 százalékon tartja az alapkamatot – tájékoztatott közleményében a jegybank.

A kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátáját is az eddigi szinten tartotta, mint ahogy a letétekre és a hitelezésre vonatkozó értékeken sem módosított az igazgatótanács.

Mint ismeretes, a BNR tavaly májusban emelte 25 bázisponttal az alapkamatot 2,5 százalékra, miután az éves infláció 5 százalék fölé emelkedett.