1956 Amerikában egy erdélyi szemszögéből

A gyergyószentmiklósi Borzási Sarolta középiskolás évei kezdetekor került Kolozsvárra, ahol 2009 óta a Kolozsvári Magyar Diákszövetség aktív tagjaként majd a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros program koordinációs csapatának vezetőjeként találkozhattunk vele. Jelenleg a Magyar Amerikai Koalíció (Hungarian American Coalition) gyakornoki programja keretében lehetősége van az Amerikai Egyesült Államok fővárosában néhány hónapot eltöltenie. A szakmai gyakorlat érdekessége, hogy egybeesett az 1956-os amerikai megemlékezésekkel is.

Az amerikai–magyar kapcsolatoknak közel negyed évezredes múltja van és szorosan egybeforr az Amerikai Egyesült Államok születésével. A felvilágosodás idején, amikor a Rákóczi szabadságharc már a kollektív emlékezetben megkopott a Habsburg Magyarországon, Fabriczy Kovács Mihály 1779-ben levélben üdvözölte Benjamin Franklint, a frissen születő új állam és demokrácia egyik atyját. A magyar katona szavai az 1906-ban alapított Amerikai Magyar Föderáció (American Hungarian Federation) jelszavaként él mai napig. Ez a szervezet aktív szerepet vállalt az 1956-os magyar menekültek felkarolásában, az új amerikai életük elindításában is. Washingtonban ugyanakkor évtizedeken át számos magyar vagy magyar származású politikus ápolta hűségesen a magyar–amerikai kapcsolatokat. Ezek közül kiemelkedő szerepet játszott a holokausz-túlélő, Tom Lantos szenátor, aki az egyik legbefolyásosabb demokrata politikusa volt az Egyesült Államoknak 1981 és 2008 között. Bár halála óta ez a kapcsolat kissé megtorpanni látszik, idén ősszel mégis nagyszabású megemlékezés-sorozatot szerveztek 1956 hőseinek a fővárosban. Erről az eseményeken részt vevő Borzási Sarolta erdélyi magyarként tud betekintést nyújtani.

– Az Amerikai Magyar Nagykövetség által szervezett ünnepség-sorozat már szeptember 28-án elkezdődött és továbbra is tart. Mikor csatlakoztál az eseményekhez és milyenek voltak az első impressziók?

– Az őszi hónapok mindig zsúfoltak rendezvények tekintetében Washingtonban. Az idei október kiemelkedően sok magyar rendezvénnyel volt teli, hiszen az 1956-os forradalom 60. évfordulóját ünnepeljük.

Szerencsém volt már az első rendezvényeken részt venni. A CEPA Fórum, amely az európai közpolitikákkal foglalkozó washingtoni kutatóintézet legnagyobb eseménye, a Közép-Európával foglalkozó szakembereket, diplomatákat gyűjti össze. A konferenciát Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nyitotta meg, aki felelevenítette az 56-os forradalom örökségét, majd aktuális biztonságpolitikai témákról beszélt, több magyar, illetve román szakértő is felszólalt.

Már október elején kezdetét vette az 1956-os Film Fesztivál, a magyar nagykövetség szervezésében. A forradalomhoz kapcsolódó dokumentumfilmeket nézhettünk meg. Külön csemegének számított, hogy a filmek rendezői is itt voltak, akikkel el lehetett beszélgetni. Megragadó történeteket láthattunk olyan emberekről, akik közül többen szintén jelen voltak. Kérdezhettünk személyesen Charlie Gogolaktól, aki az amerikai foci egyik emblematikus rekord-döntögető játékosa lett, miután gyerekként menekült el Magyarországról 1956-ban. Azt is érdekes volt megtudni, hogy Quentin Tarantino szakmai segítségével valósult meg A szabadság vihara című film, amely a híres 56-os olimpia vízilabda csapatáról szól. Ennek apropóján Kemény Dénes magyar vízilabda szövetségi elnökkel, olimpiai bajnok szövetségi kapitánnyal is beszélgethettünk. Ugyanakkor láthattuk a Mariska Hargitay által narrált Freedom Dance című művet is – többek között ő is 56-os menekültek gyereke.

– Ennek az eseménynek szerves része volt Pigniczky Réka tíz évvel ezelőtt készített, Hazatérés (A journey home) című dokumentumfilmjének újravetítése. A filmet – amely teljes terjedelmében online is elérhető – egy nagyszabású 1956-os film-projekt követte, amelynek a rendező és munkatársai kiváló honlapot is létrehoztak, itt 56-os túlélőkkel és emlékezőkkel készített interjúk nézhetőek. Milyen volt a film és hogyan fogadta az amerikai közönség?

– Pigniczky Réka is 56-os menekültek gyereke, az ő életét is meghatározta a forradalom és szabadságharc, mint nagyon sok amerikai-magyarnak – ebben pedig van valami „misztikus”. Itt október 23-ról megemlékezni teljesen más érzés, az itteni magyarok mintha életre keltenék az akkori hangulatot, sokkal erőteljesebb, érzelemdúsabb az emlékezés. Érezni ugyanakkor a forradalom kapcsán kialakult tiszteletet is a magyarok iránt.

Pigniczky Réka filmjét ajánlani tudom mindenkinek. A történet fordulatokkal teli és érdekes: 56-os forradalmár édesapjuk utolsó kívánságát tiszteletben tartva Magyarországon temették el, és ennek szervezése közben kezdték el kutatni, hogy pontosan mi is történt akkor szüleikkel. Nem megyek bele a részletekbe, hadd élvezze minden néző maga a fordulatokat a filmből, de két gondolatot kiemelnék: egyrészt kiderült, mennyire nehézkes volt még mindig a kutatás, bejutni a levéltárakba, megszerezni a hiteles információkat, másrészt az is érdekes, hogy nem mindenki, aki túlélte a forradalmat, tekint büszkeséggel és felszabadulással az eseményekre.

Míg ez nekünk történelem, több százezer ember számára életének meghatározó része, mindeniknek megvan a saját egyedi története. Ezért is kiemelkedően érdekes, megfogó ez a Memory Project, amely keretében közel száz interjú került fel a világhálóra 56-os túlélőkkel, akik külföldre kerültek. Mindenki a saját élményeit meséli el, nagyon eredeti és személyes hangnemben ismerhetjük meg ezeket a történeteket, amelyekben sok a hasonlóság, de mégis mindenik egyedi.

– A rendezvények nem csak a Magyar Nagykövetségen, hanem reprezentatív amerikai épületekbe is beszivárogtak. A Pentagonban például történelmi kiállítással emlékeztek az 1956-os magyar eseményekre, a Kongresszusi Könyvtárban magyar borkóstolót szerveztek és köztéri szobrot kaptak az 56-os srácok Washingtonban. Milyen további eseményeken vettél részt?

– Több nemzetközi konferenciára is sor került, amelyen az 56-os forradalom hatásait taglalták mind amerikai, mind magyar és egyéb európai szaktekintélyek, többek között a Nemzetvédelmi Egyetemen is. Volt kiállítás és komolyzenei koncert is, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is egy tematikus előadással járta körbe az Egyesült Államokat, többek között a Hungary Initiatives Foundation támogatásának köszönhetően.

Az egyik kivételes esemény a Pesti srác szobor felavatása volt, aminek a lebonyolításában is besegíthettünk. Történelmi pillanat volt, hiszen ez az első 1956-os emlékhely az Egyesült Államok fővárosában. Mivel az amerikai magyar közösség nagy része nem Washingtonban él, ezért eddig nem volt itt emlékhely. A szobrot a magyar nagykövetség új épülete előtt helyezték el. A követség ugyan csak később fog ide átköltözni, de ez alkalommal már most betekintést nyerhettünk az új impozáns diplomáciai épületbe.

Egyébként a szobor miniatűr mását a Kongresszus épületében is elhelyezik, ezzel már két magyar szobrot is találunk az amerikai törvényhozás fellegvárában: a Kossuth mellszobrot és Pesti srác miniatűr szobrát. Nemigazán találunk még olyan országot, amely elmondhatja ezt magáról.

Részt vehettünk magyar nyelvű református istentiszteleten is, amelyet meghitt emlékműsor követett. Alkalmunk volt besegíteni diplomáciai gála vacsorán, amelyen a magyar közméltóságok mellett amerikai vezetők is megemlékeztek a forradalomról. Hallhattuk a Csík Zenekar koncertjét is a nagykövetség ünnepi fogadásán. De még amerikai focimeccs szünetében is emlékeztek 56-osokra: a Redskins meccs félidejében a Gologak testvérek meglepetés-köszöntésben részesültek.

Ami igazán megható volt ezeken az eseményeken, hogy személyesen találkozhattunk azokkal, akik részt vettek, átélték az 1956-os forradalmat. Hadd említsek párat: Dr. Horváth János, aki aktív tagja volt a forradalmi mozgalomnak, az Újjáépítési Tanács elnöki tisztségét töltötte be, majd a forradalom leverése után menekülni kényszerült, de az új világban is a magyar üggyel foglalkozott, a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója volt. A rendszerváltás után visszatért Magyarországra, és 1998–2014 között országgyűlési képviselő lett. Hallhattuk Tóth Imre visszaemlékezéseit is, akinek a szülei Erdélyben születtek, 1956-ban államtitkár volt, majd a Nagy Imre vezette forradalmi tanács titkára. Menekülése közben a határon elfogták, majd pár nap után filmbe illő módon átjutott Ausztriába, 50 év elteltével tudta meg, hogy egy CIA ügynök mentette át az osztrák–magyar határon. Köszöntést mondott Steven Ferencz Udvar-Házy, 56-os menekült, filantróp üzletember, aki a Smithsonian Intézet Légügyi és Űrkutatási Múzeum egyik épületének is a névadója. Mindezeket a történeteket személyesen hallgatni nagyon megragadó élmény.

Eddig csupán a Washingtonban zajló eseményeket említettem, de Amerika-szerte sok helyen tartottak szebbnél szebb megemlékezéseket, New Yorktól San Franciscon keresztül, Clevenlendtől Sarasotáig.

Novemberben is folytatódnak az 56-os programok. 7-én például Márton Áron püspök életéről nyílik kiállítás a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa (Victims of Communism Memorial Foundation) szervezésében.

– Az 1956-os emlékezéssel egy időben zajlott az amerikai elnökválasztási kampány utolsó elnöki vitája. Milyen jelenleg a közhangulat és hogyan látja ezt egy, a Trump-féle Caragiale szereplőkhöz talán sokkal inkább hozzászokott romániai magyar fiatal?

– Az amerikai főváros jellemzően demokrata régió, ilyen szempontból kültéri kampányt majdnem egyáltalán nem lehet látni, inkább a ’billegő államokban’ kampányolnak, ahogy azt itt szokás mondani. Azért megvan a sajátos hangulata az elnöki vitát végignézni amerikaiakkal körülvéve. A sajtó és a közösségi média is majdnem csak erről szól, illetve a sok szakmai beszélgetés, előadás, konferencia, mindegyikén azt ecsetelik, mire lehet majd számítani a jelöltektől a választások után. A hangulatról talán annyit, nem igazán lehet észlelni azt a lelkesedést, ami előző elnökválasztások idejében elmondásuk szerint jellemző volt.

Fontos kiemelni, hogy a kongresszusi képviselőket és szenátorok egy részét is most választják, tehát a november 8-i megmérettetés többről szól, mint az elnökválasztásról. Mivel külpolitikai téren az elnök szerepe nagyon hangsúlyos, mi inkább erre figyelünk, de a belpolitika szempontjából nagyon fontos az is, hogy ki van többségben a képviselőházban és a szenátusban. Azt látom, hogy az, aki már gondolni sem akar az elnökválasztásra, inkább ez utóbbira fókuszál. Itt is nagyon érdekes választási verseny zajlik.

– Rövid amerikai tartózkodásod alatt volt lehetőséged számos helyi politikussal, diplomatával és az amerikai polgárokkal is megismerkedned. Milyen a híre a magyaroknak az Egyesült Államokban? Mi a helyzet Erdéllyel és Draculával?

– Nagyon fontos számomra megismerkedni az amerikai magyar közösség dinamikájával, hiszen nagyvonalakban annyi magyar él Észak-Amerikában, mint Erdélyben, mégis más a közösségi élet itt. Ezért szerencsés, hogy az Amerikai Magyar Koalíció gyakornoka vagyok, Washingtonban sok közösségi vezető megfordul, így lehetőségem van velük beszélgetni, ismerkedni, a közelgő Diaszpóra Tanács itteni tagjainak ülése pedig nagyon érdekesnek ígérkezik. De voltunk már magyar pikniken is, ahol a Pedagógus Egyesület tagjaival, Fulbright és Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasaival is kapcsolatba kerülhettünk, a Cserkészszövetség révén pedig sok magyar gyerekkel is találkozhattunk. Az amerikai magyaroknak Erdélyről inkább a Kárpátok, Székelyföld és Kolozsvár jut eszükbe, mintsem Dracula. De ez érthető, sokaknak felmenőik vagy családi kapcsolatuk van Erdélyben, illetve többen adományokkal is segítettek vagy segítenek különböző erdélyi magyar közösségeknek, vagy rendszeresen meglátogatják a környéket.

Ami az amerikaiakat illeti, általában azok, akik tanulmányaik vagy munkájuk során Európával foglalkoznak, el tudják helyezni Magyarországot a mentális térképen. Azoknak a köre, akik Erdélyt is be tudják azonosítani, már szűkebb, de ilyen is akad. Nyilván az európaiaknak könnyebb megértetni az erdélyi magyar helyzetet, de azért azoknak az amerikai fiataloknak is elmeséljük, akikkel találkozunk. Épp ott voltam a brit Portland ügynökség Soft Power rangsor kiadványának bemutatóján, ahol Magyarország felkerült a 30 legbefolyásosabb ország közé, a kutatás többek között azt írja, hogy a magyarok nagy odaadással fogadják a turistákat…