12. Adventi sokadalom: hagyományosan, mégis némi újítással hangolunk adventre
Vissza

12. Adventi sokadalom: hagyományosan, mégis némi újítással hangolunk adventre

Az Életfa Családsegítő Egyesület, az IKE, a Belvárosi Unitárius Egyházközség és a Szabadság napilap immár 12. alkalommal szervezi meg az Adventi Gyermekfesztivált és Sokadalmat. Hagyományos rendezvényünk helyszíne ezúttal is az Apáczai-líceum lesz, ám ami eddig sosem volt: nem szombaton, hanem vasárnap szervezzük a gyermekek százait – és szüleiket – megmozgató sokadalmat. Bár az előzetes programban és plakáton még nem ez a dátum szerepel, a nemzeti gyásznapok miatt december 17-én várjuk az érdeklődőket, akik ezúttal is igen gazdag programkínálatból választhatnak: tematikus kézművesfoglalkozások tucatja, bábelőadás, kézműves termékek vására, gyermekcsoportok előadásai, közös kántálás, betlehemes, de sütiverseny is szerepel a programban, utóbbi esetében az Agapé Vendéglátóipari Komplexum 150 lejes utalványát lehet elnyerni egyetlen tálnyi házi finomsággal.

PROGRAM

10:00 a rendezvény ünnepélyes megnyitója

FÖLDSZINT

Gardrób

Én is szeretnék játszani! terem

11:00-12:00 Karácsony a nagyvilágban – népmesék kicsiknek és nagyoknak Nádasdi Csilla Emesével

13:00 Virágnézet – Csigorán Ibolya, Oltean Dóczi Flóra és Bálint Erzsébet préseltvirág képeinek eladással egybekötött kiállítása

ELSŐ EMELET

Szundi kuckó

Könyv-terem: Koinónia + DOBOZ

Könyv-terem: Adoremus + Gutenberg kiadó

Belvárosi Unitárius Egyházközség foglalkozásainak terme

11:00-14:00 szalmacsillag, levelet vivő angyal, ablakfüzér (Unitárius Bölcsőde)

14:00-17:00 angyalkák tobozból és kartonból (Vasárnapi iskola)

Kézműves foglalkozások terme

11:00-13:00 Papír karácsonyfadíszek (Kreativ Fun)

13:00 óráttól Szabadság címlap nyomtatás

13:00 órától Ezüsthajú angyalka – mesemondás és mesefigura készítés (Kolibri a Családokért Egyesület – Vajdaság)

MÁSODIK EMELET

Büfé

11:00-14:00 Sütiverseny

Togyogó

Kézműves foglalkozások terme

11:00-17:00 Gömböző – karácsonyfa díszek kalotaszegi motívumokkal (Áldás Népesség Egyesület)

12:00-13:00 Gyöngy-angyalka karácsonyfadísz (Talentum Református Iskola)

14:00 órától Kallós Archívum 25. - Mezőségi karácsonyi énekek: „Megzendült az ének ember, gyermek ajkán” 

A Kallós Zoltán Alapítvány új CD-jét Bárdos Réka és Kostyák Márta mutatja be

Foglalkozás: Papírbetlehem készítés – Ismerkedj meg a betlehemezés szokásával és készítsd el a saját papírbetlemed!

Kézműves foglalkozások terme

10:00-14:00 Aranydió-festés, selyempapír-virág készítése (Bóbita játszóház)

11:00-12:00 Gyapjú-angyal készítés (Waldorf Iskola és Óvoda)

12:00-14:00 Napsugár-kuckó: só-liszt gyurma, színes csomagolások, karácsonyi díszek

14:00-16:00 Mi van a kamrában, mi van a konyhában? – házi készítésű karácsonyi díszek (Végh Éva)

14:00-18:00 Csuhéangyal készítése (Bóbita játszóház)

Előadások, zenélés

10:30 – 11:30 Lángos csillag állt feletttünk - Napsugár író-olvasó találkozó

A Napsugár gyermeklap vers-, mese- és rajzcsillagai „együttállásban” a Gutenberg Kiadó könyvcsillagaival. Folyóiratunk havonta megjelenő értékeit a Gutenberg igényes könyvekbe tömörítette, örökítette. Lapozzuk fel együtt őket! Jeles szerzőink, grafikusaink karácsonyi emlékeiket, mesét, felolvasott és gitárkísérettel énekelt verset, közös játékot hoznak ajándékba kis olvasóinknak. Utána pedig könyveiket dedikálják, és a Napsugár játékkuckóban karácsonyi díszeket készítenek veletek.

11:30 Válogatás a téli ünnepkör dalaiból - a János Zsigmond Unitárius Kollégium elemiseinek népdalköre Bárdos Réka tanító vezetésével

12:00 Betlehemes játék – Kolibri a Családokért Egyesület előadásában (Vajdaság)

15:00-16:00 Mezőségi kánta tanulása és kántálás Szabó Kingával (hozzatok gyertyát és tarisznyát!)

16:00 Karácsonyra készülve – a Báthory István Elméleti Líceum 7. C. osztályos tanulóinak műsora

17:00 Karácsonyi kánták Krampusszal – Kádár Zoltán János

FOLYOSÓK

Kézműves termékek vására

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát.

Ébreszd fel a benned szunnyadó konyhatündért!

Akad egy jól bevált sütirecepted, amelynek hozzávalói titkos házi recepttáradban rejtőznek? Vagy kezdő házitündérként, szárnypróbálkozásaid eredményét mással is megízleltetnéd? Netán magával ragadott az adventi időszak fahéjszagú varázsa, habverőt ragadtál, hogy szeretteidet valami izgalmas újdonsággal lepd meg? Akkor ott a helyed a 12. Adventi sokadalom hagyományos sütiversenyén, amelyre elég egy tál sütivel benevezni. És ha az édesszájú nagyérdemű a te finomságodat tartja a legjobbnak, akkor a tied lehet az Agapé Vendéglátóipari Komplexum 150 lej értékű vendéglő-utalványa. Úgyhogy ne habozz, csak keverj, dagassz, mázolj, díszíts! Várunk az Apáczai-líceum Büféjében vasárnap 11-14 óra között. A nyertes sütik receptjeit a Szabadság Életmód rovatában is közöljük.   

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Potápi: a határon túli magyarság a ...
CFR 1907: a sovány győzelem is siker
Egy ukrán nacionalista weboldalra ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ