„Ungherese”

„Ungherese”
A Hír Tévé egyik vitaműsorában hangzott el – az angol miniszterelnöknő emberi jogok zárójelbe tételét kilátásba helyező nyilatkozatára vonatkoztatva – a mondat, miszerint „Föladjuk azt az európai kultúrát, melyet állítólag védelmezünk.”

Valóban erről van szó. De hát mi más lehetne az arab terrorizmus voltaképpeni célkitűzése? Ha igaz, hogy az arab terroristák az európai keresztény kultúrát akarnák megsemmisíteni, mi egyebet tehetnének?

Ez a célkitűzés ugyanis tökéletesen racionális. A kérdés csak az, hogy miként valósíthatják meg? Ha önnön szellemi és anyagi erőforrásaikra alapozhatnának, nyilvánvalóan sehogy. Ezt csak és csakis velünk valósíttathatják meg. És az is nyilvánvaló, hogy akadálytalanul megtehetik. Pusztán a nyugati, s ezen belül az európai xenofóbiára kell alapozniuk. Pontosan érzékelhetik, hogy az euro-atlanti multikulturalizmus közönséges humbug. Az euroatlanti értelmiség – azért, hogy továbbra is „homogén”, azaz egynyelvű és egykultúrájú nemzetállamokat gründoljon össze – kénytelen könnyfakasztó „emberjogi” teóriákat kieszelni. Az „idegeneket” ígyen véli lefegyverezhetőnek.

Mindannyian emberek vagyunk, ugyebár. Genetikai struktúráink még a legkülönbözőbb bőrszínű emberek esetében is 99 százalékban azonosak. Az az egyetlen százalék tökéletesen irreleváns. Két, ugyanahhoz a bőrszínhez tartozó egyed közt is jóval jelentősebb különbségek lehetségesek. A különbségeknek tehát semmi jelentőségük. Szabadon váltogathatjuk nyelvi-kulturális hovatartozásainkat is, hiszen ezek aztán tényleg „esetlegesek”. Nincsenek ránk írva.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!