„Tavaszi” rajt a kézilabda Virágok Ligájában

„Tavaszi” rajt a kézilabda Virágok Ligájában
Kéthónapos, javarészt a kézilabda világbajnokság, majd a téli ünnepek okozta szünet után szerdán hétközi fordulóval folytatódtak a női élvonal, azaz a Virágok Ligája küzdelmei.

A tabellát toronymagasan vezető Bukaresti MSC nem hibázott: magabiztosan vitte haza a bajnoki pontokat Zilahról. A játéknap meglepetése, hogy a Brassói Korona hazai pályán kisiklott a mezőny második felében tanyázó Brăilai Dunărea ellenében.

Ami a Kolozsvári U Alexandriont illeti, a téli szünet nem telt eseménytelenül a csapat háza táján, így például új játékossal erősödött a gárda a jobbátlövő Miruna Pica személyében – a 17 éves játékos a Brassói Koronától érkezett, és öt évre írt alá. Kidőlt viszont a sorból Alexandra Dindiligan, akit decemberben keresztszalag-szakadással diagnosztizáltak, így bal térdét nemrég megműtötték.

Decemberben ugyanakkor több barátságos mérkőzést játszott a gárda, itthon és idegenben egyaránt, például az ünnepek között részt vett a Nagybányán első alkalommal kiírt Minaur-kupán, ahol a Besztercei MSC-t 39–30-ra verte, majd a helyi Minaur SK-tól 36–34-re, a Brassói Koronától pedig 40–27-re kikapott.

Alin Bondar vezetőedző a tornán látottak alapján elégedetten nyilatkozott, mint mondta, a lányok jól mozogtak és felkészülésük megfelelő, így van remény arra, hogy 2018-ban jobban menjen a csapat, mint tavaly. Ehhez azonban az is kell – morál szempontjából –, hogy sikerrel vegyék az év első hivatalos mérkőzését – tette hozzá az edző.

Ez össze is jött, a forduló utolsó, egyben egyetlen csütörtöki mérkőzésén, kevéssel lapzártánk előtt 32–26 (12–10) arányban nyertek a Horia Demian Sportcsarnokban a Galaci Danubius ellenében.

A 11. forduló további eredményei: • Râmnicu Vâlcea-i MKK–Románvásári/Romani MSC 22–19 • Krajovai MSC–Bukaresti Rapid USL Metrou 29–24 • Besztercei MSC–Nagydisznódi Măgura 26–29 • Szlatinai MSC–Szloboziai MKK 19–24 • Zilahi KK–Bukaresti MSC 24–30 • Brassói Korona–Brăilai Dunărea 31–33. A sorrend: 1. Buk. MSC 33 pont, 2. Rm. Vâlcea 24, 3. Krajova 23, 4. Nagydisznód 22, 5. Brassó 18 (275–267), 6. Beszterce 18 (289–301), 7. Zilah 16 (277–280), 8. Brăila 16 (250–257), 9. Románvásár 15, 10. Galac 12, 11. Szlobozia 10, 12. Rapid 9, 13. KV. U 5, 14. Slatina 2.

Legközelebb, január 14-én vasárnap 16.30 órától az U FC idegenben, a Szloboziai MKK ellenében lép pályára.