Tíz éve halt meg Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író
1918. december 11-én született Kiszlovodszkban. Anyja nevelte fel, apja még születése előtt vadászbaleset áldozata lett. Sok minden érdekelte, a rosztovi egyetem matematika-fizika szakát és a moszkvai irodalmi főiskolát párhuzamosan végezte el. Közben elhatározta, hogy regény formájában megírja az 1917-ben lezajlott orosz forradalom történetét. Pályáját matematika- és csillagászattanárként kezdte. 1940-ben megnősült, feleségétől Natalja Resetovszkajától 1952-ben elvált, 1957-ben újra összeházasodtak, majd 1972-ben ismét elváltak.
1941 októberében behívták katonának a világháborúban tüzérként szolgált, többször kitüntették. Szabadidejében naplót vezetett, novellákat írt. A katonai elhárítás 1945-ben felfigyelt levelezésére, melyben Sztálint bandavezérként emlegette, ezért nyolc év kényszermunkára ítélték. Kezdetben egy moszkvai zárt intézetben folytatott tudományos munkát, majd 1950-ben Kazahsztánba került, ahol kőművesként és öntőmunkásként dolgozott a lágerben. A táborban „született” műveit emlékezetében rögzítette. Szabadon bocsátása után még három évet kényszerlakhelyen kellett töltenie. Első fegyveres őrizet nélkül töltött napja 1953. március 5., Sztálin halálának napja volt. A dél-kazahsztáni Kok-Terek falu határáig terjedt a mozgástere. A helyi iskolában matematikát és fizikát tanított, titokban verseket és színdarabokat írt, megszületett első nagyobb lélegzetű regénye, A pokol tornáca is. 1954-ben engedélyezték, hogy a taskenti kórházban kezeljék. A besugárzások után állapota jobbra fordult. Közben folyamatosan írt, és az a meggyőződés alakult ki benne, hogy haladékot kapott a sorstól, s ez addig tart, amíg ír, vagyis teljesíti küldetését. Kórházi tapasztalatait a Rákosztály című kisregényében dolgozta fel.
A személyi kultusz leleplezése után, 1956-ban rehabilitálták, ismét tanár lett Rjazanyban. 1959-ben három hét alatt írta meg kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amelyet a Novij Mir című folyóiratnak küldött el. A mű 1962-ben, a hruscsovi olvadás idején jelent meg, a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét. Egyszerű nyelvezetével és hitelességével megdöbbentő erővel hatott hazájában és külföldön is. Hruscsov 1964-es bukása után már nem közölték műveit a Szovjetunióban.
1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte az ellene indított hajsza leállítását. 1968-ban Párizsban megjelent a Rákosztály és A pokol tornáca, és hamarosan több nyelvre lefordították e műveket. 1969-ben az írószövetség kizárta tagjai közül. Ezt követően Szaharov és mások mellett tagja lett a szovjet polgárjogi mozgalomnak.
1969-ben lett Natalja Szvetlova az élettársa, később felesége egyben titkára és lektora. 1970-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de nem ment ki Stockholmba, mert attól tartott, hogy nem engedik haza. 1971-ben külföldön jelent meg a Tizennégy augusztusa című történelmi regénye, amely az orosz vereséggel végződő tannenbergi csatával foglalkozik. 1973-ban Párizsban adták ki A Gulag szigetvilág első kötetét (a kéziratot még 1968-ban csempésztette külföldre). Történetíróként és szociografikusként tárja fel a munkatáborok és börtönök rendszerét, és az áldozatok szenvedéseit adatokkal, emlékezésekkel és interjúkkal támasztotta alá. A mű nyomán sajtókampány indult ellene, letartóztatták, 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból.
Ekkor vehette át a Nobel-díjat Stockholmban, egy Zürichben írt röpiratában alkut ajánlott a szovjet vezetésnek: leáll támadásaival, ha lemondanak a nemzetellenes marxizmusról, és nemzeti hivatásukat teljesítik. Lenin Zürichben című könyvének 1975-ös kiadása után az Egyesült Államokba költözött, ahol a vermonti Cavendish-ben telepedett le. Kiadta a Gulag második és harmadik kötetét, majd 1980-ban további két esszét. A tölgy és a borjú a szovjet irodalmi életet mutatja be, A halálos veszedelem az amerikaiak téves Oroszország-képét elemzi. Folytatta történelmi sorozatát, a második rész (ahogy ő nevezte: csomó) Tizenhat októbere, a harmadik Tizenhét márciusa, a negyedik pedig Tizenhét áprilisa címmel jelent meg. Az összefoglaló cím Vörös kerék lett.
Az 1980-as évek közepétől, a gorbacsovi glasznosztynak köszönhetően művei ismét megjelenhettek hazájában. 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben hazatért, az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett, de hatása már jóval kisebb volt, mint korábban. 1991-ben jelent meg Hogyan mentsük meg Oroszországot? című röpirata. Az Együtt I., II. (eredeti címe 200 év együtt) című, 2001-ben és 2002-ben kiadott könyve az oroszok és zsidók együttélésével foglalkozik a cári Oroszországban és a Szovjetunióban, különösen e népcsoport szerepével a szovjet ellenzéki mozgalmakban.
Az író már hosszabb ideje betegeskedett, de még serényen dolgozott. Feleségével, Nataljával összegyűjtött művei 30 kötetes kiadásán munkálkodott. Otthonában halt meg szívelégtelenség következtében.
(Borítókép: Alekszandr Szolzsenyicin. Fotó forrása: Pochemuha.ru)
