„Szeretünk képek előtt állni…”

Megnyílt a Trimaginárium című kiállítás

„Szeretünk képek előtt állni…”
„Szeretünk képek előtt állni. Képek előtt állni szórakoztató és nem ritkán veszélyes vállalkozás.”

Rigán Lórándtól származnak a fenti kijelentések, s bár kissé meglepően hangzik a második mondat, a filozófus-szerkesztő csütörtök esti megnyitó beszédében körültekintően elmagyarázta, hogy miért is tartja veszélyes vállalkozásnak képek előtt állni.

A kolozsvári DoubleTree by Hilton – City Plaza szálloda mini-kiállítóterében megnyílt Trimaginárium című tárlaton három képzőművész – László Hajnalka, Szabó András és Szentes Zágon – néhány alkotását szemlélheti meg a kíváncsi látogató, ezek közül Rigán Lóránd három képet elemzett részletekbe menően, vagy, mint mondta, három dologra szeretné felhívni a tárlatlátogató figyelmét, vagyis: egy csónakra, egy napórára és egy nyúlra.

A csónak László Hajnalka Standby (Készenlét) című képén látható, a napórát Szentes Zágon 4.0 című képén fedezhetjük fel, a nyúl pedig Szabó András Éjfél Párizsban 2028 című képének a „főszereplője”. A kiemelt motívumok mentén tartott részletes elemzés végén Rigán Lóránd ekképpen összegzett: „Szabó András, László Hajnalka és Szentes Zágon képi világa gyökeresen eltér. Erős, egyéni hangon szólnak mindhárman. Mégis a képeik valami nagyon hasonlót mondanak ma nekünk”. Végül hozzáfűzte: „Fontos üzenet. Szeresd a művészetet. De ha meg akarod őrizni a nyugalmadat, ne menj hozzá túl közel”.

A Trimaginárium című tárlat április 14-ig látogatható a DoubleTree by Hilton Cluj – City Plaza szálloda kiállítóterében (Sindicatelor/Patak utca 9–13. szám).