A játszóterek és a sportpályák
„(...) a játszóterek felszerelését pótoljuk” – olvasható az alpolgármester asszony Facebook-oldalán. Pótolni annyit tesz, mint valami létező, de hiányos dolgot kiegészíteni, hogy teljes legyen, de azt is jelentheti: újat tenni annak a helyére, ami elfogyott. A Szamos-parton viszont a szó egyik értelme szerint sem volt szükség pótlásra, ugyanis két teljesen felszerelt játszótér is létezett a focipálya két végénél: a felső nagyobb, az alsó kisebb területű, mindkettőn ugyanolyan színes műanyag játszóeszközök. Az egyiken az óvodás és általános iskolás korosztálynak megfelelő nagyobb, bonyolultabb játékelemek, míg a másikon kisebb, egyszerűbb eszközök voltak, ahol a kisgyerekes anyukák, apukák sétálgathattak még alig totyogó csemetéikkel, a kicsik ott ismerkedhettek a mászkálókkal, hintával, forgóval. Mindkét játszóteret teljesen leszerelték, berendezésüket elvitték. Leszerepeltek a színes műanyag elemek, gyártójuk, forgalmazójuk kegyvesztett lett, más cég más terméke nyerte el a hivatalos tetszést. Azonban méretükből ítélve a felújított focipálya melletti új játszótér elemeit csak kisebb gyerekeknek, legfennebb óvodásoknak szánták. A fél lábbal még a gyermekkorban lévő kiskamaszokra nem gondoltak. Nekik legalábbis ezen a játszótéren nem nagyon lesz lehetőségük hintázni, csúszkálni.
„(...) a különféle sportpályákat felújítjuk.” Ha pótolni lehet teljesen hiányzó dolgot is, felújítani csak a meglévőt lehet. A létező, nagyon jó állapotban lévő, három éve műfűvel beborított focipálya felújítása azt jelenthette volna, hogy újraragasztják a műfüvet (ahol esetleg elvált), vagy bemázolják a kapukat (mert pattogzik róluk a festék), vagy új hálót tesznek rájuk (mert az eredetiek elszakadtak a sok használattól), netán megjavítják a meghibásodott világítótesteket. Ehelyett felszedték a műfüvet, leszerelték a tribünt, a világítást, magyarán megsemmisítették a kész, ép létesítményt. Ugyanaz a kérdés: miért tették? A válasz sem lehet más: bőven jut pénz az újra. Ami nem biztos, hogy jobb is, mint a régi. Például az új sportpályák harsány pirosan hirdetik magukat, nem akarnak belesimulni a környezetükbe, míg a műfű kevésbé volt feltűnő, jobban hasonult a természethez.
Ráadásul a foci-, kosár- és fitneszpályát olyan eredetileg négysávos út közvetlen közelébe álmodták meg a tervezők, amelynek a két szélső sávját hosszú ideje parkolásra használják, de a maradék kettőn zajló forgalom kitesz a másik két sávért is. Ha már teljesen szétbontották a régi pályákat, eszükbe juthatott volna az újaknak alkalmasabb helyet keresni. Az óvodás gyermek is tudja: sportolás közben több levegőt szív be az ember. Nem kellene annak a levegőnek a lehetőségekhez mérten tisztának is lennie? Régebb legalább a fitneszgépek bentebb voltak a parton, közelebb a Szamoshoz. A folyó felett mindig friss, éles légáramlat érkezik, érezhette ezt az arcán s még a folyót is láthatta, aki ott tornázgatott. Ezután szagolhatja a kipufogógázt, beszívhatja a huzat felkavarta port. Zseniálisan „felújítottuk a sportpályákat!”
A kerítés meg a városi bútorok
Először ejtsünk néhány szót a Rózsák parkja múltjáról, amelyre egyre kevesebben emlékeznek. A parkot a városháza társulási szerződéssel 2007-ben 20 évre (vagyis 2027-ig!) a Technofrig vállalatra bízta, amely már az 1980-as évektől gondozta. A vállalat teniszpályákat építtetett, és vállalta, hogy rendben tartja a parkot a közepén található mesterséges tavacskával együtt. Eleinte lehetett is rajta vízibiciklizni, csónakázni, télen korcsolyázni az alján otthagyott kevés megfagyott vízen. Sajnos, idővel elhanyagolták, elkezdett apadni, mocsarasodni (nyári estéken a Szamos zúgása mellett is áthallatszott a rengeteg béka brekegése). 2009 körül betömték a kiszáradt, gazos medret, amely így füves rétté alakult. A rét helyére 2012-ben gördeszkapályát építettek, amelyet tavaly nyáron újítottak fel. Valaha belépti díjat szedtek a bejáratnál, a park gát felőli végénél és a Szamos felőli kerítés közepe táján volt még egy-egy kapu (az utóbbin át a Szamos-partra lehetett volna jutni), de ezeket mindig zárva tartották. 2015 táján a kerítés túloldalán, a Szamos-parton létrejött a „kutyapark”. Valószínűleg a belépési díj és a kutyás rét ottléte miatt nem szorgalmazta senki az oldalsó, a Szamoshoz vezető kapu nyitogatását. Azóta a Technofrigot felszámolták, a belépti díj megszűnt, a gáthoz közeli kaput réges-rég leszerelték, a Szamos-part felújítását tervezők szerint pedig semmi szükség a kerítésre.
„(...) A Rózsák parkja Szamos felőli kerítését felszámoljuk.” Újabb értelmes és nagyon fontos intézkedés. Pedig soha senkit nem hallottam panaszkodni amiatt, nem cikkeztek róla az újságok, hogy a Rózsákból nem lehet kimenni a Szamoshoz. Aki a Rózsákba akart menni, oda ment és ott töltötte a szabadidejét, aki a folyóra volt kíváncsi, a Garibaldi hídtól a Rózsák bejáratáig végigmehetett az alsó járdán (nem a bicikliúton, és nem a Babeş park melletti aszfaltos sétányon!). Azért csak a Rózsák bejáratáig, mert onnan kezdődött a „kutyapark”, és ez a partrész el volt különítve a többitől kerítéssel, kapuval. A Rózsák kerítésének lebontása egyúttal a kutyás rész megszűnését is jelenti. Lehet, hogy a város vezetősége előbb-utóbb talál nekik másik terepet, addig viszont a gazdik beszéljék meg a kutyusukkal, hogy kedves pajtásom, ha nem is éppen szobafogság, de meghatározatlan időre csak a tömbház körül, rövid pórázon, semmi rohangálás...
„(...) új városi bútorzatot helyezünk el.” Először is miért nem lehet a városi bútorzatot padnak nevezni? Talán asztalokat és szekrényeket is felállítanak az új Szamos-parton? Másodszor: vajon ezek ugyanolyanok lesznek, mint amilyenek a Főtéren és néhány forgalmas belvárosi utcán a járdaszélen találhatók? Jellegtelen, szögletes, lapos ülőkéjű, hát nélküli (kivételes esetben támlás) kemény padok? A Szamos-parti játszótér szélén még régi típusú, formás, hangulatos, ráadásul kényelmes padok voltak teljesen ép állapotban. Leszerelték, elvitték őket. Netalán a betonteraszokon és a betonplaccokon elhelyezett betontömbök lennének a modern utcai bútorok? Még reménykedem abban, hogy a tömbök csak az ülőhelyek alapját képezik és deszka kerül majd rájuk, hogy normális(abb) padokká váljanak. Hacsak nem akarják kínzóeszközként használni az utcai ülőalkalmatlanságokat. Vagy talán azért lesznek kőből az ülőkék, hogy könnyű legyen tisztán tartani őket? Kis locsolás és kész? A kő fontosabb az embernél?
A polgármester 21. századi állapotokat ígér a felújítás utánra. De ha minden betonból és kőből lesz, akkor nem a 21. század köszönt be, hanem az új kőkorszak, kőbútorokkal – és főleg: kőszívvel. Mekkorát fejlődtünk! Milyen fantáziadúsak a tervezők! Sima, csupa él és sarok téglatesteket városi bútorzatnak nevezni – hat év építészeti egyetem, sok év gyakorlat után – és mindez nemzetközileg díjazott terv keretében. Úgy kell nekünk. Metropolisz, betonpolisz.
A munka menete... avagy inkább állása
Azt írja a Krónika 2022. szeptember 11-én: „A spanyol Práctica és a kolozsvári Planwerk tervezőiroda által közösen megnyert látványtervek alapján zajló munkálatok a Grigorescu negyedben kezdődtek és szakaszosan haladnak, a folyó mindkét partján dolgoznak (...).” Ha a „szakaszosan” azt jelenti: hol itt, hol ott, akkor igaz. A „szakaszosan” viszont inkább azt kellene hogy jelentse, hogy bizonyos területen elvégzik a teljes munkát, addig nem kezdenek hozzá más helyszínen. Sajnos, ez nincs így. Vannak napok, amikor azon a partszakaszon, amit ablakainkból belátunk, száz métereken egy árva munkást sem sikerül felfedeznünk sehol a tájban, egyik parton sem. De a többi részeken is ez a helyzet, ki lehet próbálni. Nem hiszem, hogy sikerülne valakinek úgy végigmennie a Szamos mellett a város egyik végétől a másikig, hogy ugyanazon a napon minden szakaszon tíz-húsz fős csapatokat lásson sürögni-forogni, minden munkagéppel dolgozzanak, minden részen szemmel láthatóan haladjanak. Mégis, a városatyák is ugyanazzal büszkélkednek, hogy mindenhol dolgoznak. Sajnos, ez nem így van. Majdnem mindenhol nekifogtak, de csak helyenként dolgoz(gat)nak valamennyit. Párhuzamosan az összes helyszínen nem zajlanak munkálatok!
A munkaterület terjedelméhez, a munkálatok mennyiségéhez és változatos voltukhoz képest nagyon kis csapat dolgozik adott partszakaszon – tíznél aligha többen. Közülük négy áll és nézelődik, három sétálgat, egy-egy valamilyen munkagépet irányít, a maradék lapátol vagy seper. Néha meglátogatja őket a kisebb vagy a nagyobb főnök, netalán éppen városatyánk. Olyankor a vendég(ek) fogadása előtt kicsit megélénkülnek, nagyobb lesz a jövés-menés. Gyakran azonban több helyszínen is állnak a gépek, egy-egy szakaszon napokig nem látni munkásokat, hetekig semmi haladás, a parton a feltúrt földet vagy a mederbe hordott földsávot – amelyen a lánctalpas kotrógépeknek kellene közlekedniük – benőtte a gaz. Nincs elég ember és/vagy anyag és/vagy pénz? Néha úgy tűnik, mintha le lenne lassulva/állva az egész munka.
Az alpolgármester asszony szerint márciusban a felújítások ütemterv szerint haladtak. 2022. május 23-án a Krónikában is ezt olvashattuk: „Ütemterv szerint haladnak a Szamos-part rendezési munkálatai Kolozsváron, így idén októberre véget is érhet a nagyszabású beruházás első szakasza (a Donát út és a Bessenyei/Mirăslău utca közötti rész – szerk. megj.). Így a városvezetés azt reméli, hogy októberre sikerül befejezni a munkálatok első szakaszát.” Egyik, az építkezés kerítésére kitett molinón 2022. június 30. (!) szerepelt határidőként a második szakasz, a Bessenyei/Mirăslău–Szilágyi Sándor/Petuniei utcák közötti rész befejezésére. A molinó időközben eltűnt. Természetesen november végén sincs kész egyik szakasz sem. A másik hirdetővásznon a határidő: 2023. április 30.
Itt az ősz, jön a tél. Évek óta enyhék ezek az évszakok Kolozsváron, mégis, az időjárás már bizonytalanná válik. Eső, hó, havas eső – a feltúrt Szamos-part csupa sár, embernek, gépnek nehéz, ha nem éppen lehetetlen ilyen körülmények között dolgoznia. Hát akkor várjuk a tavaszt. Szép álmokat, Szamos-part.
Éjszakai műszak
Eccer vót, hun nem vót, mint a mesékben... Az idén augusztus 11-éről 12-ére virradóan – a munkálatok megkezdése óta és mindeddig egyetlen alkalommal – szó szerint éjt nappallá téve dolgoztak. Délután arra lettem figyelmes, hogy a munkaidő lejárta után is munkások és gépek jönnek-mennek a parton. Este hétkor, nyolckor, tízkor még mindig. És azután egész éjjel, hajnali öt óráig nyolcszor-tízszer fordultak a betonkeverő tartályos kocsik: öntötték a betont. Az éjszaka leple alatt? De miért? Talán csak nem amiatt, nehogy a szemfüles civilek egyike észrevegye és netalán közbe tudjon avatkozni valamilyen módon?
• Nem tartozna a lakosokra a munkálatok menete? Ezen a ponton (is) hiányzott a kommunikáció a városháza részéről a lakosok felé. Miért ne tájékoztathatták volna az embereket arról, hogy itt nagyobb kiterjedésű betonteret kell kialakítaniuk, az lesz a foci-, kosár- stb. pályák alapja, de majd megfelelő burkolatot kap. Mindjárt másképp néztek volna rá az emberek. Ehelyett néhány nappal azután, hogy a civilek felháborodtak a betonozás miatt és számonkérték a város vezetőit, odaállítottak a csupasz betonra két focikaput és néhány fitneszgépvázat, a beton melletti homokos-földes területre pedig hoztak néhány szánalmas játszótéri elemet. Két hónappal később, október közepén nagy méretű zsákokat pakoltak le – azt gondoltuk, hogy a műfüvet –, és hordókban valamiféle ragasztó- vagy festékanyagot. A következő napokban több rétegben bekenték az egész betonplaccot: téglaszínű lett, mint a salakpályák. Reméltük, hogy a műfű is „kizöldül” nemsokára, de az mégsem történt meg. Alig telt el egy hét, a nagy zsákokat visszapakolták egy teherautóra és elvitték. A focipálya pedig azóta is ott virít – téglapirosan. A zöldnek, a fűnek még az illúzióját sem hagyták meg a pórnépnek. Ilyen lesz hát a „zöld Kolozsvár”?
• Kanapéfilozófia. Akár zöld, akár piros a régi-új focipálya burkolata, legalább a magyar szerkesztőnek nem illett volna a lakosokkal és a környezetvédőkkel csúfolkodnia, betonozás miatti felháborodásukat túlzottnak tartva őket kifigurázó, lesajnáló hangnemben nyilatkoznia – a Kolozsvári Rádióban, a Kanapéfilozófia című rovatban 2022. szeptember 21-én. Szó szerint azt mondta: „ez a projekt az elmúlt 32 év legzöldebb kezdeményezése, előtérbe helyezi a Szamost a város teljes hosszában, a lakosok számára civilizált, élhető módon hozzáférést biztosít új zöldövezetekhez. (...) Több tíz hektáron élhetővé válik az eddig elhanyagolt Szamos-part – és igen, épül egy pár tíz négyzetméteres betonplacc, mi az az egészhez képest, ahova mellesleg focipályát és kosárpályát terveznek.”
A • az i betűn. Pontosítsunk. Először is helytelen azt a néhány tíz négyzetmétert a Szamos-part teljes kiterjedéséhez viszonyítani. A beton mennyisége itt, ezen a szakaszon: sok. Még akkor is, ha foci- és kosárpálya lesz, azaz már van rajta. Sajnos, november elején újabb, legalább fél futballpálya nagyságú területet betonoztak le a bal parton az új híd közelében, amely terület rendeltetése egyelőre ismeretlen. Nem valószínű, hogy újabb sportpálya lesz rajta, mivel a téren elszórtan fák állnak (szép kis négyzet alakú „karámokban”, amelyeket méltóztattak kihagyni a betonból). A fák között a munkálatok megkezdéséig egészséges, dús fű volt, amit rendszeresen nyírtak a köztisztasági vállalat dolgozói. De ha nem valamiféle pálya miatt, akkor milyen más okból folyamodtak ismét a kivitelezők a természet elleni lehető legdurvább módszerhez? Az ökológus szerint nem volt bölcs lépés, hiszen a talaj és a növényzet nagyon fontos a csapadék felfogásában és felszívódásában, ugyanakkor az egyre durvább városi hőség enyhítésében. A tervezők, a tervek jóváhagyói és a kivitelezők megérdemelnék, hogy jövő nyáron ők élvezzék elsőként munkájuk gyümölcsét.
A beton mennyisége, illetve kiterjedése nem csak a pályák területéből származik: a két, néhai füves réten – a nagy játszótértől a Szilágyi Sándor/Petuniei utcáig, illetve a kék híd és a Garibaldi híd között – három párhuzamos, egyenként jó másfél méter széles sétányt is öntöttek a part teljes hosszában. Miből is? Hát nyilván betonból, hogy évtizedekig megmaradjon. A sétányokon kívül három kisebb teret is létrehoztak – kőlapokból. Ezekkel a járdákkal és terekkel egyrészt szűkítették, másrészt felszabdalták az összefüggő zöld területet a parton. De a rádiós szerint a projekt „a lakosok számára civilizált, élhető módon hozzáférést biztosít új zöldövezetekhez”.
Másodszor: a focipályát nem most kellett odatervezniük a szakiknak, hanem csak újra kellett létesíteniük, ugyanis hosszú időn keresztül létezett körülbelül ugyanazon a helyen, sőt 2018–2021 között kiválóan felszerelten, nagyon jó állapotban. Ha már nyilvánosan csúfolkodunk a rádióban, legalább legyen helyes, amit állítunk. Harmadszor pedig: borzasztóan szomorú, hogy nem hallják magukat a szajkók, akik a hivatalos, propagandaízű szövegeket ismétlik, hogy így megújul, úgy felfrissül, ez lesz, az lesz, milyen szép lesz... Talán gyepes az agyuk (vagy inkább beton?), hogy nem fogják fel: volt már itt egy s más, ép és szép dolgok, amiket tönkretettek! A természetet is beleértve.
• Ízlések és... Pedig a lakosság az utóbbi hónapokban elég gyakran kinyilvánította nemtetszését a betonozással kapcsolatban a közösségi oldalakon. Egyes román hírportálok – a szerzőket meg sem kérdezve, neveket is feltüntetve! – teljes bejegyzéseket, fényképeket osztottak meg saját felületükön. Az elégedetlenség hangjai hamar eljutottak a polgármesterhez is. A Media9 Ziarul metropolitan munkatársa azt írja 2022. szeptember 23-án: „A helyhatósági vezetők minden alkalommal biztosítottak afelől, hogy a környék zöldebb lesz, mint azelőtt volt, kimutatásokat vettek elő, amelyekben pontos számadatok szerepelnek azzal kapcsolatban, hogy hány fát ültettek/fognak ültetni ezen a részen, bizonygatták, hogy a munkálatok a 21. századnak megfelelő körülményeket teremtenek majd a folyó mentén.” A polgármester pedig azt mondta egy rádióműsorban: „A Szamos-parti munkálatok a szakemberek ajánlásai alapján zajlanak. Ezeket a projekteket szakemberek készítették, meg voltak tárgyalva az urbanisztikai bizottságban, egyik nemzetközi tender eredménye, és biztosíthatom önöket, hogy ha a szakemberek ajánlásait tartjuk figyelemben, nem tévedünk.” (2022. szeptember 11., Krónika). Akár a gázt vagy az elektromos áramot szolgáltató társaság telefonos robotja, szó szerint ismétli el betanult szövegét – „ha a betonozás miatt akar panaszkodni, nyomja meg a kettes gombot”, és a válasza mindig ugyanaz: minden a tervek szerint megy, nem ő a felelős. Aki nem lakott ezen a környéken, vagy soha nem járt erre, nem tudhatja, mit érezhetnek az emberek, amikor a gyönyörű füves réttel az emlékezetükben a kemény, szürke sivárságot látják. Bosszúságukat csak tetézi a városvezető cinizmusa, amely, úgy tűnik, a lakosok elégedetlenségével egyenes arányban nő. A legújabb betonozást követő lakossági zúgolódásra a polgármester keresetlen válasza így szólt: „A világ száját nem tudjuk mi befogni, mert nem ez a célunk, az ízléseket pedig nem vitatják. Ha a sárban akarnak ücsörögni, akkor mehetnek máshová.” Igen, most sár van, mert a híres spanyol terv hazai, még híresebb kivitelezői építőteleppé változtatták a Szamos-part Türr István/1918. december 1. utcai szakaszát, a Vasutas és az Armătura park területét. A „felújítás” előtt a réten és a parkokban fű volt, a „strand” partszakaszon homok, kavics, a játszótéren gumiszőnyeg, a járdákon piskótatégla. Ezt elfelejtette a polgármester – vagy sohasem tudta.
Ki döntött helyettünk és mi alapján?
• Bánjunk szelíden a folyóval. Olvassunk bele a polgármesteri hivatal 2017. október 2-i sajtóközleményébe, amelyben a Rethinking Someş ötletbörze nyerteseit hirdeti ki. A zsűri indoklásában többek között az áll, hogy „a folyókkal való bánásmód korábban általában agresszív volt a városainkban: betonfalak, gátak, a vadvilág és a természetes ökoszisztéma sérült” – ezzel szemben, bezzeg a spanyol csapat – vagy majd a kivitelezők? – helyrehozzák mindezt, woww!
Nem tudom eldönteni: a zsűri ugyanazt a tervet látta-e, mint amelynek mi most a megvalósítását? Vagy nem láttak jól a zsűritagok? A mostani betonteraszok az új híd környékén, hát azok cseppet sem agresszívak. A vadvilág – évtizedekkel ezelőtt voltak halak a Szamosban, sokan halásztak. A rengeteg szemét és szennyeződés csak jót tett a halállománynak. Az utóbbi időkben, akármilyen szemetes is a folyónk, mégis szinte egész évben látni rajta vadkacsákat, ősszel-télen rengeteg a sirály, és néha még hattyúk is idetévednek valahonnan. Mivel is táplálkozhatnak szegény madarak? Sérült az ökoszisztéma... Persze, hogy sérült! De aligha a spanyol tervezők – vagy a hazai kivitelezők – fogják meggyógyítani a betonlépcsőikkel! Miért nem Fenesen kezdték a munkát a folyó kitakarításával, miért nem azon dolgoztak, hogy a folyó esetleg elért tiszta állapotát hogyan lehetne meg is őrizni? Válasz nincs, csak lehetetlenség és szájhősködés.
• Menjünk közel hozzá. A zsűri nagyon értékelte a spanyoloknak a folyó megközelíthetőségével kapcsolatos ötletét is, merthogy a tervük a folyóhoz közeli területek átformálását javasolta, változatos megoldásokat ajánlva a folyó megközelítésének kiképzésére: ásványit (kő, homok, beton), illetve növényit (fa, fű, növényzet). Ehhez képest egyelőre jóval több betont látni, mint természetes megoldást. És itt nem a futball-/kosár-/fitneszpályák alapozására gondolok. A „nagy átszabás” megkezdéséig is megközelíthettük a folyót: vagy leereszkedtünk a füves lejtőn, vagy lementünk néhány lépcsőn a hullámokig. Mostantól viszont ülhetünk a hosszú betonteraszok valamelyik szintjén és lenézhetünk a vízre. Íme, az ő megközelítésük.
• Szemlélődjünk. Még egy „gyöngyszem” ugyanabból a sajtóközleményből: „A zsűri különösen értékelte a kapcsolódás ötletét – a terv új nézőpontokat kínál a folyót illetően. (…) A folyóparti nyitott erkélyek új szemlélődési lehetőségeket teremtenek.” A bal parton a Napoca szálló körül, a jobb parton pedig a Függetlenség/Splaiul Independenţei út mentén helyenként már előkészítették a teraszok helyét: lekotorták a kis füves lejtőt, fát vágtak, betont öntöttek. Az erkélyek nélkül nem is lehetne elképzelni a 21. századi Szamos-partot. Valaha, 2015-ben a Someş Delivery elnevezésű független, civil projekt első kiadása keretében ideiglenesen, próbából építettek néhány ilyen teraszt – fából. Jó ötleteik voltak és jól csinálták, de meglehet, túl szelíden, ember- és természetbarátian. A jogot és a lehetőséget a Szamos-part felújítására elhalászták előlük.
• A nyertes tervek – közvitán? „A polgármesteri hivatal (!) által 2017-ben létrehozott Innovációs és civil kreativitásközpont (Centrul de Inovare şi Imaginaţie Civică) meghívja önöket a Szamos-part felújítása című közvitára. A találkozóra 2018. május 29-én 17 órától kerül sor a Kaszinó – kulturális központban. Részt vesznek a Román építészkamara Erdélyi fiókjának képviselői, valamint a spanyol Práctica tervezőiroda építésze, akik megnyerték a Rethinking Someş ötletbörzét.” Nem értem: előbb terv, majd verseny és győztes, és azután kérdezzük meg a városlakók véleményét? Ha már a tervek készen voltak és megnyerte velük a versenyt a spanyol cég, akkor miről közvitázhatott az, aki részt vett ezen az eseményen? Vajon kik voltak ott a vitán, mi lehetett a véleményük, mennyit nyomott az a latban, elfogadott-e valamilyen módosító javaslatot a spanyol cég, változtatott-e a tervein a vita nyomán? Csupa költői kérdés, az interneten nem lehet információt találni a Szamos-parti „partinak” erről a mozzanatáról. 2021 októberében pedig a munka beindult.
• Kié a város? Vajon ki mondta azt a spanyol tervezőknek – vagy a hazai kivitelezőknek? –, hogy amiért európai nagyvárosok nagy folyóinak a partját valakik, valamikor, valamiért lekövezték-betonozták-teraszosították, nos, ki mondta nekik, hogy az nekünk is szép és jó lesz? Mióta kötelező a Nyugatot majmolnunk, ugyanazt szeretnünk, amit ők? Ki döntött, miféle nemzetközi zsűri, városi szakbizottság, tanácsosok, közvita – a város lakói nevében – arról, hogy ránk kényszerítse a sok betont? Nem a miénk a város, kedves kolozsváriak. Mindegy, milyen nemzetiségűek vagyunk, egyre kevésbé a miénk a város, jóérzésű és jószándékú polgároké, ehelyett a polgármesteré, az ő köreibe tartozóké, a milliomos ingatlancápáké, idegen tervezőké, lelkiismeretlen kivitelezőké.
Másnak csak térkép e táj...
• Globalizáció a városrendezésben. Mit érthet, mit tudhat a város lakóinak igényeiről az innen több ezer kilométerre élő tervező, ha mégoly képzett és tapasztalt is? Nyilván ellátogatott ide néhányszor, de nem élt itt és ezután sem fog itt élni. Nem ő fog itt élni, mégis idehozza az elveit és átpofozza a környezetünket. Vidáman zajlik a globalizáció a városrendezésben is. EU-s divatirányzatokat követünk, amikor minden falatnyi zöld területet lekövezünk, lebetonozunk, amikor a Főtéren tartjuk a fesztiválokat. Valami egészségesebb, emberibb utánoznivaló nem akad Nyugaton? Mert én ebből Kolozsvárnak nem kérnék! Nagy valószínűséggel a kolozsvári polgárok jelentős hányada ugyanezt mondaná, ha megkérdeznék tőle. De ki kérdezte meg a város lakóit, hogy valóban érdeklik-e őket a nemzetközi (globális) városrendezési trendek? Nem lehetséges, hogy az lenne fontosabb számukra, hogy a város lakható, élhető legyen? A betonteraszoktól, új hidaktól, töltőállomásoktól, bicikliutaktól nem válik azzá, de még a százszámra ültetett fáktól sem. Először (és másodszor és sokadszor) a fejekben kellene változás történjen. Hogy tisztelni tudjuk egymást, elődeink munkáját és a természetet.
Ha csupán divatosan rendezzük a várost, fennáll az a veszély, hogy leragadunk a külsőségeknél. Ennek szomorú következménye, hogy vírusként terjed a városon a látványtervkinézet. Ha például a Deák Ferenc/Eroilor utca két oldaláról, mint óriási makettről levennénk az összes épületet, amik ott maradnának – az utca köve, a padok, a fák –, semmiben nem utalnának Kolozsvárra, bárhol máshol is lehetnének Európában. Vagy a főtér a négy oldalán lévő épületek, a templom és a szobor nélkül – piszkosszürke, kövezett járda, szögletes, kőből épített szökőkút, platánfák – bárhol máshol Európában. Már ilyen a Jókai/Napoca, a Dózsa György/Regele Ferdinand, az Unió/Memorandumului utca, a Béke/Lucian Blaga tér, ilyen lesz a Szamos-part, a Hétvezér/14 Iulie tér és a környékbeli szép, „régi vágású” utcácskák, majd a román opera előtti tér, a mögötte levő park, a Vasutas, az Armătura park, és még a Fellegvár is. Ugyanazok a jellegtelen szürke kövek a járdákon, a számítógéppel tervezett egyenes vonalú padok, egyenfák, egyentáj...
• Jobb az idegen. Miért is kellett nekünk spanyol építész? Hazánkban, Erdélyben, Kolozsváron nincs elegendő jó szakember? Elképzelhető, hogy azért a nemzetközi pályázat, hogy külföldi cégek is nevezhessenk, nyerhessenek, hogy könnyebben megszerezhessék az EU-s támogatást. Bizonyára másképp néznek a barcelonai Pedro pályázatára a nemzetközi (!) zsűri tagjai, mint a Ioanéra vagy a Jánoséra Cluj-Napoca városából. Pedro meg is nyerte a pályázatot, és terveivel divatos, ám idegen eszméket hozott tájainkra. Hogy lehet ennyire bonyolult egyesek számára, ami annyira egyszerű: nem attól lesz „európaibb” város Kolozsvár, hogy betonlépcsőkről nézzük a folyót! Lehet, hogy Ioan vagy János, esetleg ketten együtt nagyobb tisztelettel viseltettek volna a hely hagyományai, az őshonos természet iránt, nem terveztek volna betont-követ a fű helyére. Évtizedekre szól az az átalakítás, amelynek most vetik alá a Szamos-partot. Nem lehet egy-két év múlva elölről kezdeni, amikor rájövünk, hogy mégsem ilyen lovat akartunk! Valóban nem lehetett volna olyanokra bízni Kolozsvár ezen részének korszerűsítését, akiknek nem csak térkép e táj?
• Bátorság kerestetik. Sokkal mélyebbek a problémák társadalmi, politikai, erkölcsi téren. Ha már idegenek alakítják a városunkat, legalább szólnának bele az érintettek. De hol van a civil kurázsi? Majdnem húsz évvel ezelőtt – amikor 2003-ban élőlánccal vettük körül a Főteret, hogy az akkori polgármester, Funar által elrendelt ásatások ellen tiltakozzunk – még megvolt a bátorságunk! Hét éve, 2015-ben is megvolt, amikor a civil aktivistáknak és a velük együtt tüntető lakosoknak sikerült megvédeniük a kivágástól a Szamos-part fűzfáit a magyar színház és a Garibaldi híd közötti szakaszon, és elérniük, hogy az a keskeny zöldövezet megmaradhasson, ne essen áldozatul az átgondolatlan, ráadásul törvénytelen útszélesítésnek, amellyel a forgalmat kívánta volna „lazítani” a városvezetés. Nem tudom, nincsenek-e újra veszélyben ezek a fűzfák. Hová lett mostanra a civil kurázsi? Sajnos, átköltözött a virtuális térbe, a közösségi oldalakon ontott megjegyzésekbe. De az annyit is ér, ha nem követik tettek. Az eredménye is látszik.
A Donát negyedben lakóknak különleges, bensőséges kapcsolata van a Szamossal és a partjával, a Garibaldi híd és a gát közé eső bal partszakasznak köszönhetően. Ez volt az a hely, ahová hétköznapokon is rövid kirándulásokat tehettek, kikapcsolódni, sportolni mehettek a szabad természetbe. Bizonyosan a város más részeiből is sokan és rendszeresen jártak ide, miután megtapasztalták a hely varázsát. Elég volt végigsétálni a Szamos mellett, hogy az ember felfrissüljön, testileg-lelkileg egészségesebbnek érezze magát. Áthatották a természet energiái, rendeződtek a gondolatai. Hát ha még sportolt is valaki! A gyerekeket is szinte észrevétlenül lehetett itt a természet szeretetére, az egészséges életmódra nevelni. Miért nem tudtuk/tudjuk megvédeni azt, ami a miénk? (Folytatjuk)
A szerző felvételeiből készült fotóriport 3. részét itt tekinthetik meg.
