„Szép város Kolozsvár” – de mi történik a Szamosnál? (1. rész)
Honnan indult és merre tart a Szamos-part „felújítása”
Honnan indult és merre tart a Szamos-part „felújítása”
Vissza

„Szép város Kolozsvár” – de mi történik a Szamosnál? (1. rész)

„Szép város Kolozsvár” – szoktuk idézni a közkedvelt dalt, de sajnos a városnak csúf, vagy megcsúfolt részei is vannak. Ilyennek nevezhetnénk a Szamos partját jelenlegi állapotában, a Grigorescu lakónegyedi részen és továbbhaladva a víz folyása mentén, az Armătura parkig: ezen a hosszú szakaszon folynak helyenként a Szamos-part felújítási vagy inkább átalakítási munkálatai. Ha arra járunk láthatjuk, hogy ez az átalakítás főleg abból áll, hogy a part menti egészséges fákat kivágták és megszüntették a zöldövezetet, a viszonylag új játszótereket szétzúzták, és szinte mindenhova betont öntenek – a városvezetés szerint ezzel a felújítással majd „visszaadják” a lakosságnak a Szamos-partot. Többrészes cikkünkben összefoglaljuk, hogyan kezdődött ez az egész átalakítás, kezdve a versenytárgyalással, a nyertes tervvel, egészen a jelenleg is tartó munkálatokig, amelyek hol zajlanak, tehát hol dolgoznak, hol nem.

„Szép város Kolozsvár” – szól a jól ismert, közkedvelt dal. Kisgyerek voltam még, amikor a Hóstátot rombolták, hóstáti rokonaink, ismerőseink nem voltak, így erről közelebbi tapasztalatot nem szereztünk. Ellenben azt a házat, amelyben a szüleim laktak albérletben fiatal házasokként, a Törökvágással szemközti tömbházakért áldozták fel. Édesanyám meséli, hogy alig vitték ki a házból a bútorokat, a munkások máris nekiláttak, csákánnyal törték be az ablakokat...

Apai nagyszüleim a Donát úton laktak albérletben, a domb oldalába épült házacskában. A toronyblokkok építésekor a házat ugyan nem bontották le (nyilván azért, mert nem volt útjukban, a nagyszüleim mégis egész életükben a lebontástól féltek, és emiatt nem merték megvásárolni a házat), ellenben a házhoz tartozó, a Donát útig lenyúló kertből elvették a laposan fekvő területet. A toronyblokkok között gyerekkoromban még magánházak álltak, a négyemeletes tömbházakat valamivel később szúrták közbe. Hátuk mögött még ma is áll néhány ház (például a Reményik-villa).

„...én ott lakom a Szamosnál...” – folytatódik a dal. Tízéves voltam, amikor a Szamos-parti még újabban épített tömbházlakásba költöztünk. Azóta is (több mint negyven éve) ott lakunk, két szobánk ablaka a partra néz. Testvéremmel és a szomszéd gyerekekkel sokat tekeregtünk a folyó mentén, felmásztunk a fűzfákra, hintáztunk csokorba összefogott vékony ágaikon, átkeltünk a túlsó partra a „nagy köveken” (néha bele is csúsztunk a vízbe). Sokszor sötétedésig, néha még holdfénynél is tollaslabdáztunk. Nyaranta alig lehetett lépni a napozók pokrócai között, a kicsik sivítozva pancsoltak a sekély vízben, labdáztak, homokoztak.

Amikor elég magas volt a folyó vízszintje, kalandvágyó, napbarnított kamaszfiúk autókerék-belsőn ülve vagy hasalva vitették magukat a vízzel a gáttól a Garibaldi hídig, onnan visszagyalogoltak maguk mellett görgetve a hatalmas fekete „úszógumikat”, majd újra „leutaztak”. Szitén olyankor, amikor nagy volt a víz, a legbátrabbak a gát korlátjáról ugráltak bele a folyóba. Félelemmel vegyes csodálattal néztük mutatványaikat.

Olykor a leleményesebb polgárok szőnyeget, autót mostak a folyóban – akkoriban még kevésbé divatozott a környezetvédelem. Bizonyos idő után a kocsimosást betiltották, viszont alighogy leesett az első hó, a part megtelt szőnyegekkel...  A porolás utáni szürke téglalapok, sajnos, kicsit elcsúfították a tájképet, de a következő hóesés jótékonyan betakarta őket. Egyik különösen hideg télen nagy csodálkozásunkra és örömünkre befagyott a Szamos, akkor hát korcsolyáztunk rajta. Kamaszkorunkban inkább csak napoztunk, olvasgattunk a parton a fűben, de felnőttként is szívesen mentünk le sétálni, levegőzni, a Szamost hallgatni. Ugyanezt tehette és tette is évtizedeken keresztül nagyon sok más, a környéken lakó ember. Tömbházakba szorult népek – nem volt kertjük, kertünk, ehelyett az egész Szamos-part a miénk volt.

Több mint tíz évvel ezelőtt (internetes forrás szerint 2006-ban) betonfallal erősítették meg mindkét partot a Garibaldi híd és a gát közötti szakaszon. Az erősítő fal teteje sétányként szolgált, vaskorlát védte a sétálót a vízbe pottyanástól, voltak padok, és helyenként lépcsők vezettek le a folyóhoz. Az addig füves „napozót” vastagon teleszórták homokkal, de az emberek továbbra is odajártak „strandolni”. Szabadtéri fitneszgépeket telepítettek – ezeket rendszeresen használták a testmozgást kedvelők. Gyakran a gyerekek és idősebb nénik, bácsik is kipróbálták őket. 2018-ban műfüves, minitribünös, világítással ellátott  focipályát alakítottak ki az annak előtte csak aszfalttal burkolt téren. Ez első perctől kezdve nagy népszerűségnek örvendett: reggeltől estig mindenféle korú focirajongó kergette ott a labdát. A régi, fémből készült játszótéri elemeket hatalmas, színes műanyag csúszkákra, mászkálókra cserélték, de a gyerekek ezeket is hamar birtokba vették. Ja, és volt pingpongasztal is – sorba kellett állni, ha valaki játszani akart. Tavasztól őszig, sőt akár télen is mindenféle szabadidős tevékenység zajlott a parton.

Gyakran szemléltük az ablakból a nagy nyüzsgést... s az évszakok váltakozását, a zöld minden árnyalatát, majd a színesedő lombokat, az egyre ritkábban megjelenő hótakarót, a Szamosban úszkáló kacsákat, a fölöttük keringő sirályokat, a túlsó parton hancúrozó kutyákat... Sok idős embernek, akinek az egészsége már nem engedi meg, hogy igaziból lemenjen a Szamos-partra, ez jelenti a külvilággal való kapcsolatot, ez vidítja fel őket kicsit.

Ezekhez hasonló élményeket Donát negyedi generációk sora őriz emlékezetében. És akkor idejön egy spanyol fiatalember – ti. a kolozsvári városháza által kiírt Rethinking Someş (szó szerint: a Szamos újragondolása) című nemzetközi (!) verseny győztesének, a spanyol Práctica tervezőirodának a munkatársa – és azt mondja, hogy a Szamos-partot vissza kell adni az embereknek!

A Szamos-part – elméletben és gyakorlatban

Már jó éve tart a Szamos-part „felújítása”: 2021. október 27-én kezdődött. Először csak néhány drótpalánk jelent meg a járdaszélen, aztán egyre több, majd intézkedő emberek is. Egyiküktől megkérdeztem, mi készül. „Bicikliút és új járda!” – válaszolta büszkén. Megörvendtem a szavainak, mivel már öt éve tavasztól őszig a városi biciklikkel (Cluj Bike) közlekedem – bicikliúton, ahol csak tehetem, mert ahhoz nincs elég bátorságom, hogy az úttesten menjek. Mégis, ösztönösen visszakérdeztem, az újszülött bárány ártatlanságával: „şi spaţiu verde mai rămâne?” (zöldövezet marad-e még). Persze, hogyne, felelte. Most, egy évvel később már látszik, mennyi.  

Hamarosan mindenhol „kinőtt” a drótkerítés a körforgalomtól a Garibaldi hídig, és nemsokára zöld műanyag háló is került rá. Mintha el akarták volna rejteni működésüket a lakosok szeme elől. A kerítésre kiaggatták a munkálatok adatait és befejezésük határidejét tartalmazó hirdetővásznukat, valamint felületes, „fotostoppolt” látványtervüket – a felhasznált fényképet csak nagyjából dolgozták át: az új fű alatt még látszanak a hajdani korlát darabjai – és kezdődhetett a „nagy átszabás”.

Egyik ámulatból a másikba estünk: elkezdték lebontani a játszótéri elemeket, levágni a sétány korlátait, felszedni a gumiszőnyeget, a járdák piskótatégláit, néhány hét múlva a vadonatúj focipálya műfüvét, leszerelték a világítását is... A kis filagóriát – ahol a nyugdíjasok kártyáztak, römiztek hosszú délutánokon át – a markolókanállal törték össze, tetőfedő burkolata, falainak deszkadarabjai két hétig hevertek halomra dobálva, amíg végre elvitték. De hát bicikliútról és új járdáról volt szó! Miért rombolnak le mindent?

 A  tervek  lényege  

„A tervek lényege visszaadni a Szamos-partot a gyalogosoknak, és kihasználni Kolozsvár egyik olyan adottságát, amellyel nem sok város büszkélkedhet, és amelyet már így is túl sokáig hagytunk kihasználatlanul – mondta az alpolgármester asszony, akinek meggyőződése, hogy a Szamos újabb attrakció lehet mind a városlakók, mind a turisták számára” – írta a maszol.ro portál 2018. május 15-én.

Először is: a Szamos-part kihasználtságáról nem lehet általánosítva beszélni. A folyó egyes szakaszain a part menti területek domborzata és növényzete, illetve a város kialakulása és a századok alatt végbement fejlődése kölcsönösen meghatározták egymást. Ennek következtében az egyes szakaszokon a part menti övezet kihasználtsága eltérő: vannak jobban beépített részek, keskenyebb vagy szélesebb, hosszabb-rövidebb szabadon maradt területek, gondozottak, illetve elhanyagoltak. Ha gondolatban (vagy akár ténylegesen) végigsétálunk a városon a Szamos mellett, vagy térképen követjük a folyó vonalát a Donát út végétől, ahol beérkezik a városba, a városon át, az Irisz negyeden keresztül, amíg elhagyja a várost, akkor talán még sikerül felidéznünk, hogy nézett ki 2021 októbere előtt a folyó partja, mi lehet(ett) az, amit a projekt tervezői szerint olyannyira meg kell(ett) változtatni – és sajnos, részben már meg is változtattak – városvezetésünk jóváhagyásával és örömujjongása közepette.

 Zöldövezetek  a  Szamos  mentén  

Most pedig vegyük számba a Szamos menti legnagyobb kiterjedésű zöldövezeteket. A Szamos árterületének a vízügyi igazgatósághoz tartozó részére nem vonatkozik a felújítás. Nem képezik a Rethinking Someş projekt részét a Cora üzlet előtt és ezzel szemközt, a Sun strand mellett hosszú évek óta parlagon heverő hatalmas, lapos területek sem. Ezekkel kapcsolatban ez év augusztusában jelentette be a polgármesteri hivatal, hogy tisztázódott a jogi helyzetük, ott kívánják létrehozni az akvaparkot. Igen, akvaparkot építenének (legalábbis ígérnek csekély tíz éve), de a sokkal kisebb léptékű városi strandot hagyták lepusztulni, pedig még műemlék is volt – 2021-ben töltötte volna a 100 (száz) évet!  Ahelyett, hogy felújították volna, esetleg retro stílusban, a hangulat kedvéért. Ugyanezt kellett volna tenniük a Györgyfalvi negyedben a korcsolyapályával. A város két, egykor nagyon népszerű létesítményének megmentése mellett még vígan építhettek volna újakat. Igazi, modern korcsolyapályája viszont ma sincs a városnak.

A Rózsák parkja, a Babeş/Iuliu Haţieganu sportpark és a Sétatér. Haladjunk tovább a Szamos mellett. A jobb parton a Monostorra vivő autós híd lábától, a Transilvania Club sportpályáinak végétől a gátig keskeny, rövid, kicsit gazos senki földje, majd a Rózsák parkja, a Babeş/Iuliu Haţieganu sportpark (a továbbiakban Babeş park) és a Sétatér következik. Az utóbbi három terület mindegyikének megvan a maga jellege és szerepe a város életében, mindegyikük tiszta, gondozott és nagyon forgalmas. Ki az, aki nem használja a folyó melletti zöldövezeteket? Csak az, aki nem akarja! Hogy nem magát a Szamos vizét veszik birtokba az emberek? Vajon ha mezítláb gázolnának át rajta reggelente, munkába menet, vagy halat fognának benne a vasárnapi ebédhez, akkor eléggé kihasználnák a városatyák/-anyák szerint? Nem lehet, hogy a városvezetők saját elképzelése – vagy amit a külföldi szakemberek súgnak nekik a folyó nyújtotta lehetőségek kihasználásáról – eltér a lakosságétól?

A természet közelsége mindenkire jó hatással van (A szerző felvétele)

A Sun strand környéke. A folyó bal partján, a Sun stranddal átellenben, a Donát út és a Benkő József/Paul Ioan utca találkozásától az autós hídig nagyon keskeny (volt) a zöldövezet, de mégis fűvel és fűzfákkal benőtt, sétálásra alkalmas hely (volt). Nos, a Rethinking Someş projekt keretében azt a (legalább) négy-öt életerős, hatalmas koronájú felnőtt fűzfát, amelynek a folyó felé eső lejtőn volt szerencséje nőni, az idén tavasszal kivágták... A part azóta teljesen kopár ezen a részen. Kenderhálót terítettek a lejtőre, amely úgy lehet, az elboronált földet hivatott védeni a lemorzsolódástól. A nyár folyamán kezdett zöldülni rajta – a burján. Az eredeti sétaösvény helye feltűnően el van egyengetve – nagy valószínűséggel lebetonozzák: bicikliút lesz rajta. A bicikliúttal nem is lenne semmi baj, de miért kellett kivágni ott olyan fákat, amelyek nem is voltak útban? Évtizedeken keresztül senkit nem zavartak – sőt szükségesek voltak, árnyékot és kellemes látványt nyújtottak – erre idejönnek több száz kilométerről idegen szakemberek, és halálra ítélik őket. Vagy a helybéli kivitelezők saját ötlete volt a fák kiirtása?

A Grigorescu park. A Szamos bal oldalán a gát és a Garibaldi híd között található a legszélesebb, szabad, nyílt, sík zöldövezet, nevezzük ezt Grigorescu parknak. Ez a partszakasz kiterjedése és domborzati formája révén mindig alkalmas volt szabadidős tevékenységek végzésére. Évtizedek óta, szinte évszaktól függetlenül az alábbi kép fogadja az arra járót: gyerekek a játszótéren, öregek a padokon, fiúk a foci-/kosárpályán, fiatalok a fitneszgépeken, strandolók a homokos partrészen, tollaslabdázók/labdázók, tornázók, jógagyakorlatokat végzők a füves területeken, pingpongozók az asztalnál, nyugdíjasok a filagóriában kártyázva... A kék híd (vagy „repülőhíd”, a továbbiakban kék híd) és a Garibaldi híd közötti réten nem voltak sportszerek, sem játszótér (az viszont van a kék híddal szemközti kis parkban, a pengeblokkok tövében), csupán jó néhány fűzfa és akácfa, ellenben nagyon sokan sétáltak ott ismerőseik és/vagy négylábú pajtásaik, házi kedvenceik társaságában. Ennél jobban hogyan lehetne és miért kellene kihasználni a Szamos-partnak ezt a részét? Mindenki békésen megfért egymás mellett. Hétköznap is mindig sokan voltak a parton, hétvégeken még többen. Mi más volt ez, ha nem „shared space” (megoszott tér)? – aminek a létrehozását olyan büszkén hirdetik ebben a projektben.

A kutyás rét. A kihasználtságot illetően ne feledkezzünk meg a jobb parton a Rózsák parkja melletti hivatalos és nagyon népszerű kutyasétáltató övezetről sem – amelyet azonban a Rethinking Someş projekt felszámolt, mivel a park kerítésének lebontását írják elő a tervek. Fél évvel ezelőtt az érintettek beadvánnyal fordultak a polgármesteri hivatalhoz (közel ezer aláírás gyűlt össze, a beadvány szövege elolvasható a campaniamea.declic.ro internetes felületen, könnyen rábukkanunk a „parcul rozelor” kulcsszavakat begépelve) – a projekt módosítását kérve oly módon, hogy a sétáltatóhely megmaradhasson, vagy másik, hasonló területet biztosítsanak számukra. Nem olvastam/hallottam arról mostanig, hogy elérték volna a céljukat. A hivatalosságok kisebb gondja is nagyobb annál, mint a Donát negyedi kutyák és gazdáik egészségügyi sétájának helyszíne.

Civilizáció = tájrombolás? A Szamos-part ezen felsőbb szakaszára tehát mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem volt kihasználva. Mindössze a bicikliút hiányzott a járda széléről, esetleg görkorcsolyázásra alkalmas hosszú pálya, de ezek megépítése nem indokolhatja az egész nagy tájrombolást, amit felújítás címén az elmúlt évben véghezvittek a kivitelezők. Különböző internetes oldalakon találni még Szamos-parti fotókat a munkálatok megkezdése előtti állapotokról, a Legat de Cluj LDC YouTube-csatornán pedig drónfelvételeken vissza lehet nézni, vagy akár napra pontosan követni a történéseket. Helyenként a felvételeken még jól látható fák, sajnos, a valóságban már nem léteznek. (Ugyanitt a város más részein zajló átalakításokra is letekinthet a magasból az érdeklődő. Az egész város építőtelep.)

2023-ra pedig egy teljesen felfrissült Szamos-partot kapunk. Igen, akár frusztráló is tud lenni az, ahogy ma látjuk ezt a városrészt, viszont ezek a szükséges munkálatok teszik majd lehetővé azt, hogy teljes pompájában használható legyen” – olvasom az alpolgármester asszony Facebook-oldalán. Nem tudom, hányszor sétált végig a Szamos-parton, látta-e, tudja-e, hogy a folyó medre majdnem teljes hosszában, a város egész területén elég mélyen van, vagy a partja magasan,  illetve azt a benyomást erősíti évek óta az alacsonyabb vízállás is. Kevés helyen lehet a vizet megközelíteni a beépített, beton- vagy kőfallal megerősített partok miatt. Ezen helyek egyike éppen a Donát negyedi szabad zöldövezet – volt. A spanyol építész azt mondja az Actual de Cluj portálon a 2018. május 28-án vele készült interjúban: a városból kifelé haladva „lágyul” a projekt, a központtól távolodva egyre nagyobb szerepet kap a természetes környezet; a közeg kevésbé városias, több a zöldövezet, itt a természetes környezettel való kapcsolatot célozza a projektjük. Akkor miért fosztották meg ettől a lehetőségtől – a tervezők vagy a kivitelezők? – a Donát negyedben lakó embereket a part „túlcivilizálásával”? Lásd az új hídtól lefelé mindkét oldalon több tíz méteren húzódó  betontlépcsőket, a parttal párhuzamos két sétányt az istenadta dús, zöld fű és az ún. spontán növényzet helyett, lásd még a sok új, idegen, sivár kinézetű „műfát” a kivágott, a tájba és az élőhelybe már beilleszkedett, megszokott fák helyett.

      A Széki-palota és barátai, a fűzfák (A szerző felvétele)        

A belvárosi Szamos-part. Most rövid időre elhagyjuk a nagy zöldövezeteket. A városban a beépített részeken vagy a folyóból nőnek ki valósággal az épületek – például  az Erzsébet és a Horea úti híd közötti szakaszon a Malom/Bariţiu utcai létesítmények: a magyar színház, a műszaki egyetem, a Tranzit Ház, a Román Kereskedelmi Bank, a volt divatház, végül a Széki-palota –, vagy szűk utca húzódik közvetlenül a parton: lásd a Fellegvári/Drăgălina utat vagy a Radák/Dacia utcát. A Fellegvár alatti tömbházak még az 1960-as években épültek. Az utca háromsávos (abból egyen végig parkolnak), a víz felőli, amúgy is keskeny járda felét is parkoló autók foglalják el, villanyoszlopok állnak a közepén. Ezen a szakaszon igazán nagy mértékű változtatásokra nem mutatkozik lehetőség, már csak az épületek stabilitása miatt sem. Ráadásul az utca nagyon forgalmas, zajos, légszennyezett, de az autóforgalomból való kiiktatására nem hinném, hogy volna esély. Ennélfogva erőltetett lenne a gyalogosforgalom erősödését szorgalmazni az utca gyalogosbaráttá tételével. Parterősítés, medertakarítás a növényzet kíméletes felfrissítése mellett, néhány új pad elhelyezése  – ezt tudnám elképzelni a sajnos, elkerülhetetlennek látszó fairtás és betonozás helyett.

A Fellegvár alatt. A polgármesteri hivatal 2017. október 2-i sajtóközleményében – amelyben a Rethinking Someş ötletbörze nyerteseit hirdeti ki – azt olvashatjuk: a zsűri javasolja a tervezőcsapatnak, hogy tanulmányozza a bal partot a Horea híd közelében, és mutasson be  non­invazív megoldást. Csak feltételezem, hogy a Kereskedelmi Kamara melletti, a fellegvári lépcsőkkel szemközti bokros-fás kis zöld területre gondoltak. A „noninvazív megoldás” nem tudom, mit jelenthet. Talán természetes környezetet? A látványterven itt (mégis) háromszintes betonterasz szerepel, a betonból kihagyott téglalap alakú helyekre beültetett valamiféle növényekkel, néhány fával. „A központban, például az  Astoriánál „keményebb” köztereket javasolunk, teret, teraszokat” – mondja a spanyol építész az Actual de Cluj riporterének 2018 májusában. Cikkem írása idején a zöld fűnek már nyoma sincs, az egész pici területen felásta a földet, lerombolta a füves lejtőt a kotrógép, és készen vannak az új betonlépcsők. Ez a zsebkendőnyi nyugalomsziget tehát NINCS többé! Teljesen érthetetlen, hogyan fájhatott a tervezők foga erre a falatnyi zöld telkecskére (is). Miért nem hagyhatták ezt (is) békén? Kitakarítani, új korláttal, új padokkal ellátni, a füvet, fákat rendszeresen gondozni – igen. De lebetonozni?

A Vasutas park és az Armătura park. Sétánk során most elhagyjuk a belvárost. A Szamos-part valószínűleg legelhanyagoltabb része következik: a Vágóhídtól a Vasutas parkig, onnan pedig az Armătura parkig terjedő szakasz az Irisz negyedben. Igen ám, de itt a valaha volt ipari létesítményektől zsúfolt külvárosban vagyunk, ahová a rendszerváltás előtt évtizedekig dolgozni jártak az emberek, nem szabadidős tevékenységekre! 1989 után elkezdődött az ipar hanyatlása a gyárak teljes felszámolásáig menően. Az elhagyatott gyárépületekbe, gyárudvarokra betelepedtek a különféle kis- vagy közepes vállalkozók. Így alakult át apránként az ipari zóna céges, irodaházas, kisüzemes területté. Tömbházakkal azonban kevésbé volt/van beépítve, mint a Donát negyed, így a lakosság összetételéből és sűrűségéből kifolyólag (a tömbházakban eleve több ember, sok gyerek, fiatal, a magánházakban inkább idősebbek, egyedülállók, nyugdíjasok) sem a Vasutas park, sem az Armătura park nem lehetett annyira látogatott hely, mint például a Türr István/1918. december 1. utcai játszótér és környéke.

Az Irisz negyed. Ebben a városrészben a partok mentén szabadon, azaz senki és semmi által nem gátolva létezhetett, akár burjánozhatott (a szó szoros értelmében is) a természet. Tegyünk hozzá még rongálást, szemetelést, és kész a lehangoló, elborzasztó látvány. De ugyan kit dicsérnek ezek az állapotok? Vajon nem a mindenkori városvezetést? Nem kétlem, hogy a Szamos-partnak ezen a szakaszán felújításra van szükség és nagyobb méretűre, mint más részeken. De akkor miért nem erre fektették a hangsúlyt, miért nem itt kezdték inkább a munkát, miért fogtak neki egyszerre mindenhol, a legkevésbé lepusztult részeken is, ahol talán a legkevésbé volt indokolt az átalakítás? Hiszen a Donát negyedben nem ugyanolyan állapotok uralkodtak a Szamos partján, mint a Vasutas park környékén! Az előbbi helyen nem maga a part volt elhanyagolva, inkább a meder – iszapos, algás és főleg szemetes... Még emlékezhetünk, milyen látványt nyújtott a meder a Garibaldi híd fölötti szakaszon néhány nappal a projekt beindítása után, amikor is a munkálatok miatt lecsökkentették a víz szintjét. „Teljes pompájában” mutatkozott meg – az alpolgármester asszony szavaival élve. Az arra járók nem győztek „gyönyörködni” benne, fotók sokasága készült a helyzetről, és rövid videót is találhatunk róla, hogyha az „imagini apocaliptice cluj” szavakat begépeljük a Facebook keresőjébe. 

Mi van a mederben? Sajnos, a meder állapota a folyó egész hosszában ilyen. A fenesi helyzetről külön regényt vagy ökológiai, szociológiai tanulmányt lehetne írni, de a belvárosi részek sem kivételek. A minap végigsétáltam az Erzsébet hídtól a Kereskedelmi Kamara épületéig, figyeltem, milyen a Szamos-part ezen a szakaszon. Sajnos, nem nyújt szívderítő látványt. A mederben közvetlenül az erősítő kőfal mellett sok nagy fűz- és másféle fa van – koronájuk felér a járda szintje fölé –, alattuk azonban iszapos, szemetes a meder, vízi és futónövények alkotnak valóságos dzsungelt. Vízügyi szempontból nem hinném, hogy gondot jelentene a meder szélén magától kialakult növényzet. Ahhoz pedig, hogy ne rontsa a városképet, elég lenne, ha csak kicsit is gondoznák. Hiszen a bal parton máshol nem is jutna hely a fáknak, és nélkülük elég puszta volna a Fellegvári/Drăgălina utca Szamos felőli oldala. Azonban ahogy most kinéz ez a rész, az nem egyéb, mint a városvezetés (egyik) szégyene.

  Mi  szemetelünk,  más  takarítson?  

Kétszeresen szégyellnivaló lenne, ha a spanyolországi sokdiplomás szakemberek takarítanának minálunk. De városunk előljárója egyszer sem restelli magát emiatt, nemhogy duplán. A meder takarításáról senki sem beszél. Vajon magától értetődő, és csak a laikus nem tudja, hogy miután a partokon mindent elvégeznek és a mederben nem  közlekednek majd munkagépek, azután tökéletesen kitakarítják a folyót? Ebben reménykedtem, amíg  a Transindex portál 2021. december 22-én megjelent cikkében a következőket nem olvastam:

„A projekt azonban, bár a Szamos környékének rehabilitációjára 95 millió eurót fordítanak, mint a városházától  megtudtuk, a folyó teljes körű tisztítását és a probléma felszámolását nem tartalmazza. Ez a tevékenység  továbbra is a vízügy felelőssége marad, amelynek valójában olyan problémával kell megküzdenie, amely azt  bőven meghaladja.” 

Tehát minden marad a régiben.

Nem nehéz rájönni, hogy a városvezetés miért nem inkább ennek a bajhalmaznak az orvoslására írt ki nemzetközi pályázatot, azonban az már kevésbé érthető, hogy a külföldi szakemberek hogy tudták teljesen figyelmen kívül hagyni ezt a helyzetet. Ámbár meglehet, a kettő éppen összefügg: a Szamos valódi kitakarítása és tisztaságának hosszú távon való megőrzése sokkal bonyolultabb, de nem annyira látványos feladat lett volna/lenne, mint a felszín, a partok átszabása.

Így viszont az egész Szamos-felújítás a „ţara arde şi baba se piaptănă” (ég a ház, az ország, a banya meg fésülködik) tipikus esete. Mindaddig, amíg a fenesi szemétutánpótlást nem számolják fel, ücsöröghetünk a vadonatúj betonteraszokon és jobb híján gyönyörködhetünk a leutazó szemétben, számolgathatjuk a levonuló palackokat, fél papucsokat, gumiabroncsokat stb., találgathatjuk, melyik akad fenn a vízi növényeken. Kinek lesz kedve akár csak a kezét belemártani a büdös, szemetes lébe, amit Szamosnak nevezni lelkiismeretlen, fennhéjázó arrogancia? Hát a „stranddal” hogy állunk? A strandolás nemcsak a napon sütkérezést kellene hogy jelentse, hanem vízben való megmártózást is feltételez – ha még olyan szerény folyócskában is, mint a Szamos. Melyik szülő engedné szívesen a gyerekének, hogy a térdig érő barnás lében állva azzal szórakozzon, hogy elkapjon, kihalásszon egy éppen arra ringatózó pillepalackot, hogy a pancsolással a szemébe, szájába is jusson az ismeretlen szennyező anyagokat tartalmazó folyadékból?

Többször kezdeményezték a civil aktivisták a Szamos kitakarítását, kérvényezték a hatóságoknál, ösztönözték rá a lakosságot (a Transindex portál 2021. december 22-i cikkében részletesen olvashatunk erről), de tartós javulást nem sikerült elérniük. Nagyon sok energiájukba, kitartásukba, harcukba fog még kerülni, hogy valóban beinduljon a folyamat. Legfőképpen közös akaratra lenne szükség Szászfenes és Kolozsvár vezetői részéről, hogy ne hárítgassák el a felelősséget mindenféle törvényi akadályokra hivatkozva, hanem együttesen azon dolgozzanak, hogy minél hamarabb megoldást találjanak erre a nagyon régi és nagyon súlyos helyzetre, amely ráadásul nemcsak e két félnek okoz tartósan környezeti és anyagi károkat, hanem Magyarországnak is, hiszen a Szamos pontosan a Tiszáig viszi minden szemetünket. (Folytatjuk)

A szerző felvételeiből készült fotóriport 1. részét itt tekinthetik meg.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Betétdíjas rendszerrel a ...
Könnyített eljárással igényelhető az ...
Béremelést követelnek a tanügyben

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ