(Ny)elvi kérdések
Vissza

(Ny)elvi kérdések

Azon morfondírozok, így a magyar nyelv napján, hogy mennyire fontos is a nyelv. Minden értelemben, hiszen ha a szájüregben található nyelvre gondolunk, nélküle nem tudnánk enni, de beszélni sem. Más értelemben pedig a nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze. Például, ha valakit nem szeretünk, egyszerűen kinyújtjuk rá a nyelvünket… Persze, ha nem akarunk illetlenek lenni, akkor ezt nyelvöltés nélkül is közölhetjük vele – már csak az a kérdés, milyen nyelven, hogy ő is értse.

Ilyenformán a nyelv kérdése egy állandó probléma, már a bábeli zűrzavar óta, lásd legutóbb is mekkora gubancot és felháborodást okozott, amikor sürgősségi rendelet rendelkezett a magyar nyelvű kisdiákok románynyelv-oktatásáról... S ha már az iskolai nyelvoktatásnál tartunk, hát nem kerülgetem, mint macska a forró kását – hogy meg ne égesse a nyelvét –, hanem kerek perec megmondom – mint akinek felvágták a nyelvét –, hogy nekem van ennél nagyobb (ny)elvi bajom is. Mégpedig az elemisták idegen-nyelv oktatásával – értem itt a németet és/vagy az angolt –, azon belül is a nyelvvizsga kérdésével. Mert nem elég, hogy sok szülő a gyerekét már óvódás korában különórákra járatja, jelenleg az a trend kezd körvonalazódni: a gyereknek negyedik osztály végére már kell, hogy legyen nyelvvizsgája, hiszen csak így biztos, hogy ötödikben bármelyik „jó” iskolába bejut.

Nem kérdés számomra, hogy a nyelv mindig is az érvényesülés egyik kulcsa volt – kinek így, kinek amúgy… –, de azt, hogy egy negyedikes gyermeknek hivatalos (még ha gyerekszintű is) nyelvvizsgát kelljen tennie, nem tudom elfogadni. Talán nem elég stresszhelyzet számukra a második és negyedik osztályos országos felmérő? Talán a rivalizálást, mert valahol erről van szó, már ilyen korán beléjük kell nevelni?

Mert ugyan nem kötelező a nyelvvizsga, de ha már egyvalaki elkezdi egy osztályban, akkor az valóságos láncreakciót vált ki. Melyik szülő akarná, hogy a gyermeke „lemaradjon” a többiektől? Hogy pont az övé legyen az, aki első lesz a vonal alatt azért, mert nem volt nyelvvizsgája?

A heti külön angolórák és a vizsga maga egyáltalán nem olcsó mulatság – elvégre épp itt van a kutya elásva: milyen jó biznisz ez valakiknek! –, de a jó szülő a gyermekéért a csillagot is lehozná az égről. Hogy a gyerek nem akarja, vagy nincs érzéke hozzá? Nem baj, elvégre ő 10 évesen még nem tudhatja, mi a jó neki. És különben is, a szülő dönt a gyermeke helyett annak 18 éves koráig, asszerint, amiről meg van győződve, hogy jó.

De vajon mi jó ma egy 10 éves gyereknek? A nyelvtanulás és pluszórák vagy a játék? Egyáltalán, meddig tart manapság az a bizonyos „boldog gyermekkor”? És hol az igazság ebben a nyelvi kérdésben? Tényleg nem lehet bepótolni azt az idegennyelv tudást majd serdülőkorban, netán húszévesen, ha megvannak a kellő alapok? Nem hinném. Azt viszont igen, hogy ezt a kellő alapot egy jó tanár az iskolában is le tudja fektetni, nem kell hozzá különóra és nyelvvizsga.  


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Borsodi L. László a Székelyföld ...
Tranzíciók – Ismét Székely ...
Kolozsvár-dialógusok 2.0 – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ