„Nem is volt olyan rossz ez az iskolásdi”

„Nem is volt olyan rossz ez az iskolásdi”
A ballagási ünneplők a kolozsvári az alsóvárosi református templomban, a kétágú templomban gyülekeztek, mivel az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara a felújítás és a hamarosan átadásra kerülő új épületszárny készülése miatt nem volt használható.

A Gaudemus igiturt éneklő végzősök bevonultak a templomba, majd a Szabadi Ildikó zenetanárnő irányította vegyeskar éneke nyitotta a ceremóniát.

Ezt áhítat követte, igét hirdetett Papp Hunor Zsolt iskolalelkész, református lelkipásztor – a bibliából Pál apostol Tituszhoz írt leveléből idézett, az érzések megítélésének fontosságát emelte ki.

A XI. osztályosok nevében Csorba Emese Weöres Sándor: A teljesség felé. Tíz lépcső című versét szavalta el, Szász Gabriella és Filep Gergő Demjén Ferenc: Honfoglalás című dalát énekelte el, majd Palocsay Johanna kedves és megindító gondolatokkal búcsúzott a végzősöktől.

Az iskola legkisebb diákjai (csak székre állva érték el a mikrofont) közül az első osztályból Tulogdi Attila köszöntötte a tizenkettedikeseket, beszéde végét Fáklya Endre verssel zárva, majd az előkészítő osztályból Magyarosi Izabella szavalta el Carinától a Ballagás című verset.

Köszöntő beszédet mondott Török-Gyurkó Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő helyettes, aki a tanárként is ismerte a végzősök egy részét. A szülői bizottság leköszönő elnöke, Nagy Péter is szívmelengető szavakkal búcsúzott a maturanduszoktól.

A ballagóktól Illyés Zalán XII. B osztályos tanuló búcsúzott, mondanivalóját „Nem is volt olyan rossz ez az iskolásdi” szavakkal zárva. Mátyás Hajnalka Orsolya XII. C osztályos tanuló életbölcsességeket olvasott fel, végül Török-Gazsi Kitty és Nagy Gellért XII. A osztályos diákok újabb Demjén Ferenc dalt tolmácsoltak, ezúttal a Felnőtt gyermek címűt.

Vörös Alpár István Vita iskolaigazgató búcsúbeszédének elején a bátorítás jelentőségét emelte ki. A klasszikus történet két kórházban fekvő ágyhoz kötött betegről szólt, egyikük egész nap csak feküdt az ágyában, s csak a plafont bámulhatta, a másik, az ablakhoz közelebb fekvő, minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét, s ekkor azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból: a szép tájat, a játszó gyerekeket, szerelemes párokat. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Ám egy napon az ablak melletti beteg meghalt, s ekkor a másik kérte, hogy a helyére fekhessen – s jött a döbbent felismerés, hogy az ablak egy tűzfalra néz. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta társát, ezzel tartotta benne a lelket. „Ha csak az a sok bátorítás, amit környezetetektől kaptatok, megfogan szívetekben, akkor biztosan sikeres emberek lesztek, foglalkozásotoktól függetlenül: termékeny újságíróként, vagy kreatív képzőművészként, alapos orvosként vagy akár, mint repülőgép-pilóta. Megannyi szép álom, amelynek a valóra válásához már csak egy feltétel van: fogadjátok el a bátorítást és éljetek a lehetőségekkel” – mondotta az iskolaigazgató, majd Gyökössy Endre gondolatával zárt: Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Az ünnepélyes díjkiosztás következett. Ennek keretében a Szabadság napilap jutalmát Mátyás Hajnalka Orsolya kapta, aki különleges irodalmi ízléssel és érzékkel bír, cikkei és írásai jelentek meg mind az iskola újságjában, mind a napilapunkban, a Bonifácz ifjúsági oldalon, s jövőbeli tervei szerint is tanulmányait az újságírói egyetemen szándékszik folytatni.

Díszoklevelet kapnak azok, akik szorgalmuk és kitartásuknak köszönhetően kimagasló eredménnyel végeztek négy év jegyátlaga alapján.

Aranyoklevél: Rudolf Sarah-Deborah (XII. A) 9,88.

Ezüstoklevél: Mucsi Andrea (XII. A) 9,71 és Chis-Hunyadi Beatrix (XII. C) 9,71.Bronzoklevél: Tordai-Soós Veron (XII. B) 9,67.Székely Ferenc díj (az akkori 3-as számú Középiskola 1957–1963 közötti igazgatója emlékére az 1959-ben végzett XI. A osztály diákdíja): Ilyés Zalán (XII. B).

Boér Margit díj (az iskola kiváló matematikatanára volt 1953–1968 között, matematika tanárok egész sorát nevelte ki. Tiszteletére az 1959-ben végzett XI. A osztály díjat alapított): Chis-Hunyadi Beatrix (XII. C).

Jancsó Noémi Emlékdíj (a Georgius Aranka Társaság különdíja, az iskola 2006-ban végzett véndiákja, a 2010-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt költőnő, a Bretter György Irodalmi Kör elnöke emlékére): Kömöcsi Panna XII. A.

Kóréh Barna díj (kiváló sportolónak): Both Krisztián Sándort (XII. B).

A megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség díja: Sipos Tímea (XII. C).Országépítő Díj (alapította Vekov Károly egyetemi és történelemtanár): Böndi Beáta (XII. A).

A Gál Kelemen Oktatási Központ díja: Péter Anna (XII. B).A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díja: Tusai Csongor (XII. A).

Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) díja: Zágoni Barna (XII. B).Életfa Családsegitő Egyesület díja: Török-Gazsi Kitty (XII. A).A megyei Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) díja: Becsky Tamás Bertalan (XII. B).

Killyéni-díj (a Killyéni család által felajánlott díj az iskolában egykoron tanuló családtagok emlékére): Nagy Gellért (XII. A).Pro Art díj: Mucsi Andrea (XII. A), Tusai Csongor (XII. A), Chis-Hunyadi Beatrix (XII. C).

A közgazdaság katedra díja: Dombi Evelin (XII. C), Csete Melinda Karola (XII. C), Filep Attila (XII. C).

A Kolozsvári Magyar Diáktanács (KMDT) díjai és az Apáczai Diáktanács (DT) díjai: Rudolf Sára, Tasnádi Zsófia (XII. A), Ábrahám Zsófia, Kundi Sarolta (XII. B). A DT díjazottjai: Tasnádi Zsófia (XII. A), Kundi Sarolta, Ilyés Zalán és Bódis Tamás (XII. B), Makkai Antónia (XII. C)

WinMentor oklevelek: Csete Melinda Karola (XII. C), Dombi Evelin (XII. C), Kerekes Gabriella (XII. C), Rozsnyai Tímea (XII. C), Ruzsa Zsófia (XII. C), Sipos Tímea (XII. C) és Szabó Róbert (XII. C).

Sportdíjak:

XII. A: Geréb Apor Dániel (a röplabdacsapat tagja), Enyedi Mihály (a labdarúgócsapat tagja), Hatházi Soma (a röplabdacsapat csapatkapitánya), Kedves Albert (az iskolai labdarúgócsapat kapusa), Kalló Zoltán (a röplabdacsapat tagja), Nagy Gellért (a röplabdacsapat tagja), Pop Lehel (a labdarúgócsapat csapatkapitánya).

XII. B: Ábrahám Zsófia Csilla (a kézilabdacsapat tagja), Bódis Tamás Balázs (úszásban a 2017-es Sportolimpia 4 x 50 m-es vegyesváltó aranyérmese).

XII. C: Csorba István Botond (a labdarúgócsapat tagja), Sipos Tímea (a kosárlabda- és kézilabdacsapat tagja), Székely Róbert Zsolt (a labdarúgócsapat tagja).Tanulmányi díjak:

XII. A (Kovács Zita osztálynevelő):

1. díj: Böndi Beáta 9,93.

2. díj: Rudolf Sarah-Deborah 9,90.

3. díj: Mucsi Andrea 9,83.

Dicséret: Gyöngyösi Emanuella, Tulogdi Erika, Soós Beatrix, Tusai Csongor.

XII. B (Fehér Judit osztálynevelő):

1. díj: Réthi Anita 9,77.

2. díj: Tordai-Soós Veron 9,75.

3. díj: Ilyés Zalán és Péter Anna 9,44.

Dicséret: Osváth Evelyn, Kádár Tamás, Zágoni Barna, Aierizer Sámuel, Gergely Tímea, Papp Kincső

XII. C (Pócsai Sándor osztálynevelő):

1. díj: Chis-Hunyadi Beatrix 9,71.

2. díj: Dombi Evelin 9,69.

3. díj: Mátyás Hajnalka Orsolya és Sipos Tímea 9,33.

Dicséret: Ambrus-Ferenc Emese, Csete Melinda Karola, Bálint Orsolya.

Az ünnepélyes zászlóátadásnál a XII. osztályosoktól Böndi Beáta, Sipos Tímea, Tusai Csongor és Zágoni Barna adta át az iskola szimbólumát a tizenegyedikes Crisan Karinának, Székely Krisztinának, Székely Gerőnek és Solontai Róbertnek, miközben ismét elhangoztak a Gaudeamus igitur hangjai. Virágkosárral köszöntötték a végzősök az iskola vezetőségét, majd zárásként az ünneplők elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. Ezt követte a templom kertjébe való kivonulás, a virágok és ajándékok átadása, a közös örömünnepség.