„Nekem a diákok a gyerekeim voltak, a jó tanulók és a csibészek is”
Vissza

„Nekem a diákok a gyerekeim voltak, a jó tanulók és a csibészek is”

A 90 éves Tellmann Jenő (Csocsó) tanár urat köszöntjük

Tisztelt tanár úr, ma tölti a 90. életévét. Boldog születésnapot kívánunk és további jó egészséget! Ön Kolozsvár legendás tanáraink egyike, akire nemzedékek sora emlékszik tisztelettel, szeretettel. Csocsó tanár úr neve, mondhatjuk, ma már fogalom… Mégis honnan ez a becenév?

– Köszönöm a jókívánságokat. A kereszt- és becenevemet nagybátyámtól örököltem, aki sajnos fiatalon meghalt. Kedves, jópofa gyerek volt, mindenkinek duplán köszönt: csókolom, csókolom. Így lett belőle és belőlem is Csocsó.

– Meséljen a családjáról.

– Szamosújváron születtem, magyar és német felmenőktől, egy kis örmény beütéssel, ami büszkeséggel tölt el. Ma is tagja vagyok az örmény közösségnek. Apám matematikát tanított a Ferenc József egyetemen, majd miután kitették onnan, mert nem volt hajlandó az új román kormánynak hűségesküt tenni, számvevő és lapszerkesztő lett. Anyám, a legszebb és legjobb anyuka a világon, a három gyerekkel és a háztartással foglalkozott. Apám jó pedagógus volt, amit anyám kitűnő pszichológiai érzéke jól kiegészített. Ha van egyáltalán tehetségem a tanári pályához, biztosan innen örököltem. Szép, nagy család voltunk, sok rokonnal, baráttal. Nem voltunk gazdagok, de megvolt mindenünk a tisztes élethez. Emlékszem, magyarok, románok, németek, zsidók, örmények békésen éltek egymás mellett. A mai, vakon rohanó, felületes és elszomorítóan csatározó világhoz képest életünk szinte idillikus volt, legalábbis a háborúig.

– Ön szerénységből nem említi, de édesapja nem akárki volt. Magyar királyi főhadnagyként, 1944-ben zsidókat mentett meg a deportálástól és bújtatott több mint egy évig. Rövid időre polgármester is volt a legnehezebb korszakban, a szovjet megszállás alatt, miután egy ideig börtönben ült. Innen a megmentett zsidók közbenjárásának köszönhetően Malinovszkij marsall személyes parancsára engedték ki. Nem mindennapi életút.

– Apám rendkívül határozott, a végletekig becsületes ember volt. Soha nem alkudott meg a rossz emberekkel, szigorú volt, de jószívű. Nagyon magasra emelte a mércét számunkra. Sokan kérdezték, nem féltem-e, amikor tizenöt zsidó embert a saját házunkban bújtattuk. Tizenhat éves voltam, az én dolgom volt jelezni, ha „ellenség” közeleg. Felfogtam a veszélyt, de bíztam apámban, nem féltem és nem tartottam magam hősnek, ahogy ő sem. A Jad Vasem díjat is csak jóval apám halála után fogadta el a család (a pénzjutalom nélkül!), mert ő hallani sem akart semmilyen dicséretről, jutalomról.

– Hogyan lett önből fizikatanár?

– Teljesen véletlenül. Habár mindig könnyen tanultam, és lett volna kitől, nem vonzott sem a matematika, sem a természettudományok. Inkább a sport, a zene, a tánc. Végül, apám nyomdokain, kereskedelmi iskolába írattak, ahol nem is tanultam fizikát. Most már mondhatom, hogy szerencsére ezt az intézményt megszüntették a második évfolyam után, és minket a kolozsvári agronómiára irányítottak. Akkor inkább erre volt szükség. Itt azonban nem tetszett a sötét, komor épület, ezért inkább – a sógorommal együtt –, a kémiát választottuk. Így lett belőlem kémiatanár, hivatalosan ma sem vagyok fizika tanár.

–  De hiszen fizikatanárként kapta meg az összes díját!

– Az egyetemen fedeztem fel a fizikát. Megragadott, elvarázsolt. Azóta is rabja vagyok. Kemény munkával hoztam be a lemaradásom. Nagy segítségemre voltak a tanáraim, diák- majd tanárkollégáim is. Mindig hálásan gondolok rájuk.

– Azért tudjuk, hogy nem volt ilyen egyenes az életpályája. Hívták az egyetemre is tanítani, az akkori „U” is le akarta igazolni focistának és sokáig az országos asztalitenisz-válogatottal edzett.

– Valóban. Kedves tanárom, Gábos Zoltán hívott az egyetemre, az U-hoz pedig Demeter József (sokkal jobb fizetésért). De nem hagytam a gyerekeket, a „k.. bitangokat”. Elnézést, aki ismer, az tudja, hogy ez becézés. A pingpong pedig csak hobbi maradt.

– Hogyan lett híres fizikatanár?

– Nem vagyok híres, csak népszerű. Mindig szerettem a diákjaimat, úgy látszik ők is szeretnek engem. Az effajta érzelmi motiváció nélkül nem megy a tanítás. Hogy ma sokan ismernek és eredményeket is fel tudok mutatni, nem csak az én érdemem. Szükséges ehhez a jó iskola (mint a régi Ady vagy a mai Báthory), a jó igazgató (mint Székely Ferenc volt, vagy később Lázár Irén), a jó tanári közösség, és nem utolsósorban a tehetséges diákok. Ez csapatmunka. Nekem szerencsém volt, jó időben, jó helyre kerültem.

– Azért azt tudjuk, hogy például a speciális fizika osztály azért került az akkori 11-es líceumba, mert ön ott tanított. Az iskola megyei első lett az olimpiászokon nyert díjak alapján, érdekes módon nemcsak matematikából és fizikából, hanem irodalomból, nyelvekből és történelemből is. Ezek már nem véletlenek …

– Csak megismételhetem. Mindehhez jó iskola és jó diákok kellenek. Ez valóban nem a szerencsén múlik. Egyedül, egy külvárosi iskolában én sem mentem volna semmire. Ez nem csak fizika, ez oktatáspolitika.

– Akkor hát meséljen erről.

– A hetvenes években a rezsim különutas próbálkozásainak volt egy nagyon pozitív hozadéka: a tudomány és az oktatás előtérbe helyezése. Corneliu Mănescu (külügyminiszter) és Mircea Maliþa (tanügyminiszter) korszaka volt ez, ők igazi technokratáknak számítottak, nem analfabéta pártkatonáknak. Ez volt a romániai oktatás csúcspontja, ahonnan (relatív mércével, nemzetközi szinten) folyamatosan süllyed a mai napig. Pontosan úgy, ahogy az Magyarországon történt száz évvel azelőtt.

– Nem mindenki tudja, hogy ott mi történt.

– Biztosan hallottál a „magyar csodáról”. 1900 és 1950 között nem kevesebb mint 17 világhírű tudós született és tanult Magyarországon. Hat Nobel-díj, két Wolf-díj, rengeteg más magas szintű, nemzetközi díj és kitüntetés. Közülük négy Nobel-díjas (Szentgyörgyi Albert, Békésy György, Gábor Dénes és Wigner Jenő) majdnem egyszerre jártak iskolába Budapest belvárosában, pár kilométeres körzetben. Ugyanoda, ahová Kármán Tódor, Szilárd Leó, Bay Zoltán, Teller Ede, Kürti Miklós és mindannyiuk közül a legzseniálisabb, Neumann János is járt. Mind ugyanabban a rendszerben, egyformán jó tanároktól, nagyjából ugyanabban a (kb. 20 éves) periódusban tanultak. Mindegyik zseniális tudós, a tudomány óriása, elévülhetetlen érdemeik vannak a matematika, fizika, telekommunikáció vagy épp a kémia és fiziológia területén. A magyar oktatás akkor világszintű volt. Mi ennek az oka? Az ostobák ezt a magyarok különleges képességeinek, tehetségének tulajdonítják. De akkor miért csak abban az időszakban történt meg, és a magyar diákok miért majdnem az utolsók most a nemzetközi felmérésekben? A magyarázat az oktatáspolitikában van. Tudod, hány tanügyminisztere volt Magyarországnak 1860 és 1920 között? Hét! Kezdve báró Eötvös Józseffel egészen gróf Klebelsberg Kunóig. Mindegyikük legalább négy évet volt egyhuzamban oktatásügyi miniszter, egységes terv alapján dolgoztak, modernizáltak, építettek, nem romboltak. És ott voltak a jól képzett, megbecsült tanárok, mint a Manhattan-terv „magyar atomgalaxisának” legendás Rácz tanár ura a fasori iskolából. Az általuk fémjelzett periódusban vált a magyar tanügy világszínvonalúvá.

– Érdekes, ilyen „egyszerű” volna? Miért nem alkalmazzák ma is ezt a módszert?

– Alkalmazzák, csak nem itt! Nézd meg a finneket, a dél-koreaiakat. Több mint harminc éve egységes, jól kigondolt oktatáspolitikájuk van. Tudásalapú társadalmat építenek, náluk tanárnak lenni nagy tisztesség, a felvételin nagyobb a konkurencia, mint az orvosira, vagy a jogra. Meg is van a látszata. Úgy, ahogy annak is megvan a látszata, ha a tanügyminiszterek félévente cserélődnek, és mindegyiknek az az első dolga, hogy helyzetbe hozza a haverjait a tankönyv-bizniszben,­ miközben a tanárok száz éve a „nép napszámosainak” számítanak. Nincsenek csodák. Ahogy Einstein mondta: „Ahol akarat, ott út is van!”

– Hagyjuk a politikát. Önt többen vallásellenességgel vádolták. Igaz ez?

– Nem. Sohasem voltam vallásellenes, még a kommunista rezsim idején sem, amikor ez jó pontnak számított. Fizikusként Isten (miben)léte kívül esik a kutatási területemen. A tudománynak és a vallásnak különbözőek a premisszái, a bizonyítási módszereik teljesen mások. Nem tudnak konstruktívan, közös cél érdekében vitatkozni, közös nevezőre jutni, párhuzamosak. Ettől függetlenül tiszteletben tartom mindenki jogát saját meggyőződéshez, sőt vele együtt harcolok ezért a jogágért. És természetesen elvárom, hogy ezen jogomat nekem is elismerjék. Szerintem a hit magánügy.

– De akkor honnan ez a félreértés?

– Volt egy afférom szeretett iskolám jelenlegi vezetésével. Szóvá tettem, hogy az évnyitót nem a templomban kéne tartani. Semmi bajom a vallás órákkal, végül is az általános műveltség részei, de szerintem az iskolának az itteni életre kell felkészítenie, nem a túlvilágira. És igen, lehet, hogy elfogult vagyok, de a matematika- és fizikaórákat fontosabbnak tartom a bibliaismeretnél, legalábbis egy világi iskolában. De a legfontosabbnak a magyar nyelvet tartom.

– Emlékszem, hogy a fizikadolgozatunk jegyét jól levonta, ha helyesírási hibát vétettünk.

– Igen, az anyanyelv ismerete a legfontosabb. Nélküle nincs tudás. Ismerni, művelni kell, védeni tisztaságát. Büszke vagyok, hogy az egyetem magyar tanszékére többször meghívtak, mint a szép magyar nyelv beszélőjét. A tankönyveimben is nagyon ügyeltem erre. Apámtól örököltem ezt is. Szigorúan figyelt arra, hogy szépen, helyesen fejezzem ki magam, szavalni tanított. Megpróbáltam ezt továbbadni tanítványaimnak is.

– Általában a diákok félnek a matematikától, és nem szeretik a fizikát. Miért van ez?

– Szerintem nincs rossz tantárgy vagy diák, csak rossz tanár, tanterv és tanügy. Megfelelő erőforrásokkal, és kellő idővel minden tantárgyat meg lehet szerettetni. Munka kell hozzá és kitartás, a hivatás szeretete. És egy általános iskolában minden tantárgy fontos, mindegyiknek megvan a kellő szerepe, helye. Persze, a mai egyre inkább informatizált, technologizált társadalomban a reáltudományoknak kiemelt a szerepe. Ezeket vonzóvá, emberközpontúvá lehet tenni, ha sok példát adunk felhasználásukra, ha közös, interaktív feladatmegoldással állandóan visszajelzést adunk-kapunk, sikerélményt nyújtunk. Így a legvásottabb kölyök is megtanul tanulni, élvezni fogja.

– Számításom szerint negyvenéves pályafutása alatt több mint ötezer diákja volt. Meglepően sokukra emlékszik, most is felismeri őket. Hogy lehet ez?

– Szeretem őket. Nekem a munkám öröm volt, alig vártam, hogy a táblánál legyek, tanítsak. Nekem a diákok a gyerekeim voltak. A jó tanulók és a csibészek is. Ezért nem felejtem el őket, és gondolom, ők sem engem. Több mint ötvenen fizikát végeztek, egy akadémikus, tizenhárom doktorált, sok egyetemi tanár, tudományos kutató és mestertanár van közöttük, szerte a világban. De vannak mérnökök, munkások, közgazdá­szok, eladók, vállalkozók, írók, orvosok, lelkészek és még egy püspök is. Egyformán szeretem őket, és ma is sokukkal tartom a kapcsolatot. Évente 5-6 találkozón veszek részt.

– Mi a hosszú élet titka?

– Van, ami tőled függ, van, ami nem. A génjeimet nem befolyásolhatom, de a megfelelő életmód, étrend sokat segít. Az, hogy sokat sportoltam, biztosan hozzájárult ehhez. Aztán a szellemi komfort, a jó környezet, a szívós, sikerteljes munka is. Mára már elkényelmesedtem, de azért naponta tornázom, sokat olvasok, tévézek. Szeretek értelmes dolgokról beszélgetni értelmes emberekkel, rendszeresen sakkozom. Az embernek nem szabad elengednie magát. Meg akarom élni a századik évemet is.

– Így legyen!

Lejegyezte: Ábrahám László

Fotó: Rohonyi D. Iván (Archív)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Templom, iskola, kórház
    Templom, iskola, kórház
  • Jön a pápa
    Jön a pápa
  • Kevesebb önbizalmat
    Kevesebb önbizalmat
  • Van is, nincs is
    Van is, nincs is
  • Templomot, s ne iskolát!
    Templomot, s ne iskolát!
  • Operettország
    Operettország
  • Életmentés vagy öngyilkosság?
    Életmentés vagy öngyilkosság?
  • Kedd reggeli buszozás
    Kedd reggeli buszozás
  • Iskolai porhintés
    Iskolai porhintés

ROPOGÓS ROPOGÓS

Évente öt-hat nappal rövidíti életünket ...
Merkel: el kell gondolkodni egy ...
A magyar nyelv napja: erdélyiként ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ