„Most tudom igazán értékelni azt, amit eddig hanyagoltam”
Interjú egy koronavírusos beteggel
Interjú egy koronavírusos beteggel
Vissza

„Most tudom igazán értékelni azt, amit eddig hanyagoltam”

A szükségállapot kihirdetése óta a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) Instagramoldalán követtem a koronavírus áldozatainak számbeli változásait. Hihetetlennek tűntek az adatok, mert egyetlen ismerősöm sem volt beteg és egyikük sem ismert senkit, aki az lenne. Nem éreztem magam a probléma részesének, amíg nem beszéltem Kovács Örssel. Interjúalanyom kézdivásárhelyi származású, 49 éves férfi. Hollandiában fertőződött meg a koronavírussal, de ellátás híján hazaindult. 1148 kilométert tett meg egyedül, a járvány több tünetével küzdve, mígnem Magyarországon korházba került. Kérdéseimre korházi ágyából válaszolt. Személyében a nehéz helyzet ellenére egy derűlátó, kitartó embert ismerhettem meg.

– Mikor vetted észre, hogy baj van?

– Húsvéthétfőn rosszul éreztem magam. Nagyon fájt mindenem, folyt rólam a verejték, lázas is voltam. Ekkor még nem gyanítottam semmit. Kedden már kezdtem egyre hosszabban köhögni, Coldrexet vettem be. Másnap felhívtam a főnököm, hogy nagyon rosszul vagyok, de ő csak azt mondta: nincs háziorvos, vegyek be egy gyógyszert. Hozzátette, hogy ha csütörtökön is beteg leszek, elvisznek egy másik szállóra, de akkor sem orvoshoz vagy kórházba. Még aznap felhívtam az unokahúgom, aki orvos, és az ő tanácsára elmentem a legközelebbi klinikára. Az ügyeleten próbáltam elmagyarázni, mi bajom, még Google fordítót is használtam. Azzal fogadtak, hogy csak felfázás. Adtak egy telefonszámot, hogy újra elmondjam valakinek a panaszom. Elküldtek azzal, hogy majd egyeztetnek a háziorvosommal és eldöntik, hogy kell-e menjek korházba vagy nem. Visszamentem a szállóra, bevettem újabb 2 Coldrex-et és lázasan elaludtam. Csütörtökön reggel autóba ültem és elindultam haza. Éjjel egy németországi autóparkban aludtam, majd 1148 kilométert tettem meg Hegyeshalomig. Reggel 8:20 volt, amikor a határhoz értem.

– Mi történt a határon?

– Mondtam a vámosoknak, hogy már nem bírom, nem kapok levegőt. Azonnal jöttek megmérni a lázam, 39 fokos volt. Nem hitték, hogy egyedül vezettem az autót. Mentőt hívtak és elszállítottak a győri korházba, amely a vírusosoknak volt elkülönítve. Már a mentőben kifaggattak, hogy hol jártam, kivel találkoztam. Az autóm a vámnál maradt, bátyám vitte el később Dunakeszire.

– Azonnal el is kezdték a kezelést?

– Igen. Azonnal vért vettek, orrváladékot, nyálmintát. Körülbelül 20 perc múlva felvittek a tüdőgyógyászatra, akkor már levegőhöz is alig jutottam. EKG vizsgálat közvetkezett, oxigént és vénás injekciókat kaptam. Első nap háromszor kellett csengetnem az ápolóknak, annyira fulladoztam. Levittek, röntgent csináltak és akkor kaptam a pofoncsapást a sorstól: nagyon nagy veszélyben volt a tüdőm. Azt mondták az orvosok, ha egy nappal később indultam volna, nem tudtak volna biztosítani afelől, hogy túléltem. A vírus tüdőgyulladást okozott. Még CT vizsgálatra is vittek. Ott vissza kellett tartanom a levegőt, ami nekem akkor nem igazán ment, hiszen folyamatosan köhögtem. 4 napon keresztül gyógyszerekkel tömtek, az időérzékem is elvesztettem. Kanóc volt a vénámban, hogy ne szurkáljanak állandóan. Minden nap imádkoztam, hogy meggyógyuljak. Ezeket a napokat senkinek nem kívánom!

– Milyen volt a korházi ellátás?

– Kitűnő, mondhat bárki-bármit. Nagyon modern és jól felszerelt kórtermek vannak és minden tiszta. A korházi koszt is rendben volt, biztosítottak reggelit, ebédet, vacsorát. A nővérek mindig kedvesen megkérdezték, hogy mire van szükségem, van-e valami óhajom, panaszom. Viccelődve mondtam nekik, hogy hozzanak egy zsák egészséget. Kérdezték, hogy miért nem pénzt kérek. Azt válaszoltam, hogy mindezek után, amit átéltem, most tudom igazán értékelni az életet, az egészséget és a hitet, azt, amit eddig hanyagoltam.

– Hollandiában voltak valamilyen óvintézkedések a járványt illetően?

– Nem volt karantén, húsvétig nem is foglalkoztak a vírussal. Az ottmaradt barátaimtól csak azt hallottam, hogy tovább sem szabad csoportosan járni, maszkok használatát boltokban kérik, de ezen kívül semmiféle szigorítás nincs. Nem kell bizonylat arról, hogy hova mész és kijárási tilalom sincs. A holland kormány csak a médiában villogtatta a járványhoz való hozzáállását. Átéltem azt, amire soha nem számítottam. Figyelembe se vették állapotomat, mert nem voltam holland állampolgár. Hívtam a magyar konzulátust, elmondtam mi történt velem. Annyit reagáltak, hogy tudnak az ilyen helyzetekről, csempész cégekről, akik nem biztosítanak orvosi ellátást, de ezek ellen ők tehetetlenek.

– A munkahelyeden volt valami változás?

– Az ajtóknál és elektromos kapunál fertőtlenítők voltak kitéve. Addig nem engedett be a kapus, amíg nem fertőtlenítettük a kezünket. A munkához meg amúgy is hordtunk kesztyűt, hajhálót, köpenyt. A maszk nem volt kötelező!

– A polcokról ott is hiányzott a vécépapír vagy a liszt?

– Megesett, hogy a polcokról kifogyott a wc papír, de rögtön pótolták. Másképp se a só, se a hús, semmi nem hiányzott.

– Most jön a 10 pontos kérdés. Tudod ki fertőzött meg?

– Mivel eljöttem, nem tudok erre válaszolni és hazudni nem akarok. Akkor nem látszott senkin, hogy beteg lenne. Ha valaki eltűnt hosszabb időre, azt mondták, hazament.

– Te félsz így hazamenni?

– Mivel tudom, hogy meggyógyultam, nem félek. De kesztyűt és maszkot biztos viselek. Most egy ideig hanyagolni fogom Hollandiát.

Interjúalanyomat május 6.-án engedték ki. Bátyjánál töltött néhány napot Dunakeszin, majd épségben hazajutott.

Kérdezett:  LUKÁCS KRISZTINA

Borítóképünk illusztráció (fotó: MTI)


EZ ÉRDEKELHETI
HŰHA ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Osztrák Nagydíj: Bottas nyerte a nyári ...
Újra kinyitja kapuit a Louvre
I. liga, rájátszás: felső- és alsóházi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ