László Éva: Attól a ponttól válik valaki erőszaktevővé, hogy kihasználja a másik sebezhetőségét
– A nők nehezen vállalják fel, hogy szexuális zaklatás, nemi erőszak áldozatai lettek, mivel sajnos ma is vannak olyan közösségek, ahol megbélyegzik őket, holott erről nem tehetnek. A #metoo Facebook-kampány során egyre több híresség számol be arról, hogy átélték már a szexuális zaklatás, erőszak valamilyen formáját és ezek a megnyilvánulások a hétköznapi nőknek is bátorságot adtak, hogy hasonló történeteikről most merjenek beszélni. Miért ad nagyobb bátorságot egy híresség példája, és miért nem lépünk mi magunk már akkor, amikor a zaklatás történt?
– Fontos az a tudat, hogy olyan ember is átélt hasonló élményt, aki ismert, sikeres, akire felnéznek, „oldja” azt az érzést, hogy „ez csak velem történhetett meg”, „más, aki okosabb, több sikere, pénze van, biztos kivédhette volna a támadást”. Amikor egy híresség vállalja fel, könnyebben fogadják el tőle, könnyebben hiszik el neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy őket nem éri vád emiatt, hogy nem kételkedhetnek az ők szavukban (is). De fontos, hogy minél többen kezdjenek el beszélni ezekről az esetekről, ez nagy segítséget jelent abban, hogy azok, akik maguk is átéltek ilyen traumákat, megszólaljanak. A hasonló élmények megosztása már önmagában gyógyító erővel bírhat, annak tudatosítása, hogy nem csak „én” vagyok ebben a helyzetben, ugyanaz a helyzet mást is bánt, más is szenved. Hogy mégsem arról van szó, én értelmezem rosszul a dolgokat vagy túl érzékeny vagyok – ahogyan gyakran „vigasztalják” a zaklatás elszenvedőit.
A hasonló élmények megosztása már önmagában gyógyító erővel bírhat (Fotó: kolozsváriradio.ro)
– Hogyan válnak a férfiakból zaklatókká, erőszaktevőkké?
– Nem mindegy, hogy nemi erőszak elkövetőről, vagy egy zaklatóról van szó. Közöttük is nagyon sok típusú elkövető van. Ezek közül egy bizonyos százalék az, aki patologikus esetnek számít, ezek a sorozatos erőszakot elkövetők szociopátiás tünetekkel, például a nagyon alacsony empátiakészséggel élők. Nagyon sok függ az illető szocializációjától, a kulturális normáktól is, hogy mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem, hogy a különböző cselekedetekre milyen társadalmi vagy szociális szankció érkezik. Azokban a közösségekben, kultúrákban, ahol a nőkkel szembeni erőszakos cselekedeteket bátorítják, ahol a férfiasság egyik jellemzőjének tartják azt, hogy utána szól egy nőnek, hogy tárgynak nézi, nagyon lekezelő velük, akkor ez lesz az a külső norma, ami elfogadott, megszokott viselkedés egy férfi számára. Megtörténhet, hogy a nők is hajlandóak ezt normálisnak tartani, megszokják, hogy az ilyenről nem kell/szabad beszélni, bele kell törődni. Ilyen viszonyok között logikus, hogy a zaklatási esetek nagyobb gyakorisággal fognak előfordulni. Az erőszaktevők tetteikkel egy – amúgy jogtalan – előnyhöz, nyereséghez, hatalomhoz jutnak. Például, nyereség lehet a haverek „tiszteletének” megszerzése – ha a zaklatás csoportosan zajlik –, vagy valamilyen szexuális kielégülés az intimitást követelő főnök esetében.
– Azok a férfiak, akik eljutnak a nemi erőszakig, egy bizonyos áldozattípust keresnek, vagy alkalomszerűen választják ki őket?
– Valamilyen, a zaklatás szempontjából gyengepontot használnak ki, mint például az alárendeltségi helyzetet, amilyen a főnök és beosztott viszony is. A beosztott nem meri szóvá tenni a zaklatást, mert kockáztathatja a munkáját, vagy a kollégák támogatását.
Attól a ponttól válik valaki erőszaktevővé, hogy kihasználja a másik sebezhetőségét, hiszen mindenkinek van sebezhető pontja. Ha nem egyéb, az, hogy egy adott pillanatban éppen egyedül vagyunk az irodában, orvosi rendelőben, utcán stb. Itt a különbség: ha látjuk, hogy valaki sebezhető, mi is visszaélhetnénk vele, naponta verhetnénk át sok-sok személyt körülöttünk, de nem tesszük meg csak azért, mert épp van lehetőségünk megtenni. Az erőszaktevő viszont megteszi.
– Mikor kell attól tartanunk, hogy elfajul egy zaklatás? Egy ártatlannak tűnő fütyölés az utcán, egy visszautasítás meddig fajulhat el?
– A szexuális erőszak megelőzésének egyik kulcsa, hogy megtanuljuk felismerni saját érzéseinket. Ha félünk, ez az érzelmi állapot erős jelzés arra, hogy valami nincs rendben, és utána kell járnunk, hogy mi is az, ami nincs rendben. Nagyon fontos, hogy legyenek bizalmasaink, legyen, akivel megbeszéljük, akivel megosszuk aggodalmainkat anélkül, hogy azt kapjuk vissza: képzelődünk, nincs is mitől félni!
Fontos odafigyelni, hogy a zaklató mennyire tartja tiszteletben a reakciómat, mennyire veszi figyelembe érzéseimet. Ha látja, hogy engem zavar a helyzet, hogy nekem ez megalázó, abba hagyja-e a sértő viselkedést, vagy folytatja? És itt a kulcsa a dolognak: figyelembe veszi-e tiltakozásomat? Ha nem, akkor ez már abuzív viszonyra utaló komoly jel. És minél kevésbé fogadja el az én visszajelzésem, annál súlyosabb a helyzet, annál fokozottabban kell figyelnem.
– Egy ilyen jellegű kampány, mint a #metoo a közösségi oldalakon keresztül biztosan eljut az elkövetőkhöz is. Rájuk ez milyen hatással lehet?
– Nem gondolom, hogy - ha szabad így fogalmaznom -, az ízig-vérig zaklató típusú személyt ez megváltoztatja. Ő valószínűleg mindezt tudja. Én örülök azoknak a megosztásoknak is, amelyekben valaki leírja, hogy ő ugyan nem bántott senkit, de nyomasztja, hogy nem tudta megvédeni az áldozatot. Ez a szakirodalomban „szemlélő” szereplőnek a megnyilvánulása, akiknek a szerepe nagyon fontos, mert nem csak áldozatok és elkövetők vannak. Vannak azok is, akik megpróbálják megvédeni az áldozatot, és vannak azok, akik tétlenül állnak, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, illetve azok, akik kicsit kevesebb hévvel, de a zaklató mellé állnak. A zaklatás minden aktorra nagy hatással van. Szemlélők is írtak, megosztották, mekkora teher volt nekik, hogy nem tudták a bántalmazottat megvédeni vagy, hogy most szembesülnek azzal, hogy nekik is volt zaklató magatartásuk. Szerintem az egyik óriási hozadéka ennek a kampánynak, hogy nagyon sok szereplőt megmozgat, ez pedig bátorságot ad a szemlélőknek is, hogy merjenek megvédeni valakit, ha látják, hogy ilyen helyzetbe került. Sajnos a romániai törvénykezés inkább reaktív, a rendszer csak akkor tud beindulni, ha nagy baj van, bizonyíthatóan nagy baj van. A proaktivitás nem erőssége a mi igazságügyi rendszerünknek. Sok előjelét láthatjuk egy erőszaknak, tudatában lehetnek mindennek a törvény kivitelezői is, de nem lehet lépni, inkább a közvetlen környezet az, a szemlélők azok, akik lépni tudnak. Ha csak enyhébb formában ismerjük fel a zaklatási szándékot, az még kezelhető, ne várjuk meg, amíg krónikussá válik, minél hamarabb elejét kell venni a dolognak.
Ha valaki zaklatási helyzetbe kerül, kérhet segítséget az erőszakkal foglalkozó szakszolgáltatásoktól is, jelentheti a rendőrségen vagy ügyészségen.
Petrov Ljubomir: A bántalmazottak esetében az önvád alaptalan
„A szexuális zaklatás inkább hatalmi, mint egyszerűen szexuális vágyról szól. A szexuális bántalmazó úgy tekint áldozatára, mint vágyai kielégítésének eszközére, személyteleníti, deperszonalizálja. Nem vagy keveset szamítanak az áldozat érzései, akarata, a személy eszközzé válik vágyai kielégítésére”, vélekedett Petrov Ljubomir pszichológus.
„A szex eszköz a hatalom érzésének megtapasztalására. Az elkövetők gyakran próbálják korlátozni, kontrollálni az áldozat kapcsolatait, biztosítani a titoktartást. Abuzív viselkedesüket ugyanis csak akkor tudják fenntartani, ha titokban marad, vagy a körülöttük lévő személyek hallgatása valamilyen módon biztosítva van. Gyakran jól kidolgozott stratégiát alakítanak ki, hogy céljaikat elérjék. Kiválasztják a helyszínt, amely ritkán publikus hely, kigondolják a kiszemelt személy megközelítésének stratégiáját, és azt, hogy a hallgatás biztosítva legyen. Rendszerint a tervezés szakasza is izgalommal tölti el őket, anticipálják a hatalmi helyzetet” – fejtette ki a szakértő.
"Az elkövetők 90 százaléka férfi, 10 százaléka nő" (Fotó: kavehaz.ro)
Kérdésünkre, hogy állhat-e valami trauma, születési rendellenesség a háttérben, egyáltalán, hogy válik valaki agresszorrá, Petrov Ljubomir úgy vélekedett: azok, akik maguk is szexuális bántalmazás áldozatai voltak, ritkán válnak elkövetőkké.
„Pár évtizede még több szakember hitt az agresszor-áldozat-agresszor ciklusban, ezt mára a kutatások megdöntötték. Gyakran nem, vagy nemcsak fizikai erőszakot alkalmaznak, hanem érzelmi, pszichológiai manipulatív, kényszerítő taktikákat, zsarolást is. A kutatási adatok azt mutatják, hogy áldozatok nemétől függetlenül az elkövetők 90 százaléka férfi, 10 százaléka nő. Újabb adatok azt sugallják hogy léteznek genetikai komponensek is a szexuálisan agresszív viselkedés kialakulásában. Az erőszaktevők gyermekei ötször hajlamosabbak arra hogy agresszorrá váljanak, mint az átlagpopuláció, míg anyai ágról levő féltestvéreik csak kétszeres gyakoriságot mutattak. Ez semmiképpen nem azt jelenti hogy valakiből kötelezően szexuális agresszor válik ilyen körülmények között, ez csak egy prediszponáltságot jelez. Ami általánosan jellemző rájuk: csökkent empatikus készségűek, kevésbbé képesek intim kapcsolatok fenntartására, nagyon jó manipulációs készségeik vannak”, magyarázta.
Ne öltözködjünk kihívóan és ne tartózkodjunk későn elhagyatott helyeken, tanácsolják nekünk, nőknek. Az áldozatnak is megvan a maga „bűnrésze”, vagy az, aki kiszemelt minket, előbb-utóbb úgyis lecsap ránk? – tettük fel a kérdést a szakembernek.
„Úgy vélem, a bántalmazottak esetében az önvád alaptalan. Mit tettem, mi az én részem abban, hogy ez megtörtént, miért engem választott ki – teszik fel sokan a kérdést? Rendszerint nincsen, nem különíthető el egy viselkedésminta, amire az elkövetők inkább reagálnak. Az erőszak áldozata semmiképpen nem felelős azért, ami történt. A felelősség egyes-egyedül az elkövetőé. Ami elriasztja, leállítja a bántalmazást, ha fül- és szemtanúi vannak, ha másoknak is jelezzük, ha nem válik titokká, nem marad titoknak. Az elkövető a titoktartást próbálja a leginkább bebiztosítani magának, hiszen csak így folytathatja abuzív viselkedését. Ezt kényszerrel, zsarolással ajándékokkal (ezzel bűntudatot is tud ébreszteni) próbálja elérni”, vázolta a pszichológus.
Arra voltunk kíváncsiak, vajon egy ilyen „kibeszélős” kampánynak milyen hatása lehet? Petrov Ljubomir szerint az agresszorok többségénél valoszínűleg félelmet ébreszt, ha az eddig elhallgatott történetek ismertté válnak.
„A félelem a rajtakapással, a feltárással kapcsolatos. Ettől persze még viselkedése nem fog megváltozni. Az elkövetők legtöbbször tudatában vannak, hogy amit tesznek, azt társadalmilag elítélik. Azok között, akik évek, évtizedek óta bántalmaznak, várhatóan kevesen lesznek olyanok, akik felelősségüket, tetteiket beismerik”, mondta.
„A férfiak is, akár a nők szexuális zaklatás célpontjai, tárgyai. Az abúzus, erőszak helyszínei lehetnek-fiúbentlakások, katonaság, börtön, iskola, otthon. Az elkövetők lehetnek nagyobb fiuk, férfiak, nők, kollegák, rokon, kortól, szakmától, intelligenciaszinttől függetlenül. A bántalmazás a szexuális tartalmú, megalázó megjegyzésektől, nemkívánt érintésektől a szexuális erőszakig terjedhet. A stigmatizálás félelme miatt a női áldozatokhoz képest kevesebb férfi, fiatal fiú tárja fel a szexuális abúzus tőrténetét, főleg ha az elkövető férfi, nagyobb fiú volt. Ez részben amiatt van, hogy tart attól, a történetét nem fogják elhinni, vagy homoszexuálisnak fogják nyilvánítani, meggyanúsítják azzal, hogy ő is akarta”, magyarázta a szakember, aki igyekezett néhány, a témával kapcsolatos tévhitet is eloszlatni.
Pár mítosz, ami a szexuális agresszióval kapcsolatos
A nő volt hibás, mert kihívóan öltözködött.
Az elkövető felelős azért, amit tesz, elkövetéskor gyakran a nő öltözködésétől függetlenül cselekednek.
Az elkövető idegen, aki a nőt egy sötét utcán követi.
A köztudatban rögzültek ellenére a szexuális bántalmazók túlnyomó többsége az ismerősök, munkatársak, családtagok köréből kerül ki.
A másik személy beleegyezett.
Szexuális kihasználás, abúzus van olyankor is, amikor, függő kapcsolat van a két személy között, és ezt használja ki az elkövető – még akkor is, amikor ez mindkét fél beleegyezésével történik. Kihasználják, visszaélnek a személy vulnerabilitásával, bizalmával. Ilyen kapcsolatok például a szülő-gyermek, tanár-diák, orvos-beteg, pszichológus-kliens, nagyobb gyermek-kiskorú.
Neki is jó volt.
Szexuális erőszakkor a testnek vannak természetes biológiai reakciói, orgazmust, erekciót a bántalmazottak akaratuk ellenére átélhetnek. Emiatt az áldozatoknak gyakran szégyenérzetük van, vagy vádolják magukat. Ez a test önkéntelen biológiai, fiziológiai válasza és akarattól független.
