„Merjünk építő dolgokat meglátni egymásban …”

Interjú Szőcs Ildikóval, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatójával

„Merjünk építő dolgokat meglátni egymásban …”
Zrínyi Ilona díjjal tüntették ki idén júniusban, a Magyar Művészetért Díjrendszer 40. Gáláján Szőcs Ildikót, a nagyhírű alma mater, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóját. Interjúnk ebből az alkalomból készült.

- Ön nagy elismerésben, a Zrínyi Ilona-díjban részesült. Mit kell tudnunk erről a díjról?

- A Zrínyi Ilona-díjat kétévente adományozzák azoknak a magyar hölgyeknek, valamint e név jelentéséhez hű közösségeknek, akik, amelyek jelen korunkban mutatnak kimagasló példát hűségéből, asszonyi nagyságból, hazaszeretetből, a nemzet erényeinek megbecsüléséből és gyarapításából, a gyermekek iránti gondoskodásból. Mert Zrínyi Ilona éppen ebben volt a magyar történelem példa nélküli nagysága: hűséges anya és feleség, bátor harcos, félelmet nem ismerő vitéz asszony, Európa legbátrabb nője Munkács védelmekor, száműzetésében is töretlenül hű lánya hazájának. Élete, ereje, hűsége példa minden korban.

Ez a díj mondhatni „jelképes” időpontban érkezett: egyrészt nem sokkal az iskola felújított épületének átadását követően, ugyanakkor pár héttel a fiam érettségije és a nyolcadikos lányom kisérettségije előtt. Azóta sikeresen túl vannak mindketten a komoly megmérettetésen, a lányom bejutott a tanító- óvóképzőbe, a fiam pedig a vegyészmérnöki szakra. Valaki megjegyezte, hogy sem a vegyészi, sem a pedagógusi pályámat nem csináltam rosszul, ha mindkét gyermekem ezt az irányvonalat követi. Tulajdonképpen azért olyan kedves nekem ez a díj, mert – amint az a kiírásban is szerepel -, olyan hölgyeknek adják, akik a családért és a közéletért egyaránt munkálkodnak. Nagyon megtisztelő, hogy úgy ítélték meg, erre én méltó vagyok.

1991-ben kerültem Nagyenyedre, 1997-2000 között igazgatóhelyettes voltam. Erre az időszakra esett a családalapítás: 1998-ban házasodtunk össze, tehát idén van a 20. házassági évfordulónk is, én pedig pár héttel ezelőtt töltöttem be 50. életévem. Sok jelentős esemény, kerek évforduló teszi tehát felejthetetlenné a 2018-as évet - ezért is jelképértékű ez a díj. Az igazgatóságot 2005 januárjában vettem át, azóta folyamatosan én töltöm be ezt a tisztséget. Azt sajnálom csak, hogy emiatt keveset tanítok, mert nagyon szívesen vagyok a gyerekek között.

- Ön a Bethlen-kollégium első igazgatónője, ráadásul ritka hosszú mandátummal.

- Ebben a 2005-től kezdődő periódusban három igazgatói versenyvizsga van. Minden alkalommal, amikor a minisztérium úgy gondolta, hogy megpályáztatja az igazgatói tisztséget, jelentkeztem vizsgára. Nagy kihívás volt, mert a legeslegelején voltak szkeptikus hangok is, mármint hogy mit tud kezdeni egy nő egy ekkora épülettel? Amikor ezt a feladatot elvállaltam, a gyerekek nagyon kicsik voltak. Szerencsére a családom messzemenően támogatott, és ma is mellettem van, enélkül nem is tudnám végezni a munkám. Amúgy, ha én egy feladatot látok - vagy ha egy feladat talál meg engem -, mindaddig nincs nyugodalmam, amíg meg nem oldom. A visszaszolgáltatást követően is azt láttam, hogy lassan ránk dől az iskola, cselekedni kellett. Ezzel párhuzamosan a másik nagy kihívás az egyre csökkenő gyereklétszám volt. Mert ha rendbe is szedjük ezt a gyönyörű épületet, ha nincs benne gyerek és nincs minőségi oktatás, akkor hiábavaló minden. Ezért 2000-ben elvállaltam a Bethlen Gábor Alapítvány elnökségét is és pályázatok révén egyrészt a körülményeken való javításon, másrészt a humán erőforrás fejlesztésén dolgoztunk és dolgozunk azóta is. A jó tanulóknak ösztöndíjakat biztosítunk, de ennek feltétele az is, hogy vegyenek részt a közösségi munkában és a magyarságerősítő tevékenységeken. Persze, ehhez az is szükséges, hogy kollégáim mindezekhez önzetlenül, munkaidejükön kívül hozzájáruljanak, amit meg is tesznek.

- Milyen fontosabb tanórán kívüli tevékenységek vannak a kollégiumban?

- Önképzőkör, reneszánsz táncegyüttes, néptánccsoport, cserkészet, különböző sport- és szakkörök léteznek, a gyerekek sok mindenben kipróbálhatják képességeiket. Van egy nagy csapat, amely az ösztöndíjakkal foglalkozik, ők azt ellenőrzik, hogy a gyerekek valóban részt vesznek-e a tevékenységeken. Így követni tudjuk a diákokat, akik megtanulhatják, hogy a támogatásért cserébe valamit adniuk is kell a közösségnek. Elég gyakran szoktam hangsúlyozni azt is, hátha megragad bennük, hogy ők, mint a valamikori támogatott enyedi diákok, ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy megtehetik, maguk is támogassák az intézményt.

Az ösztöndíjak közül kiemelkedik az ún. keresztszülő-program, amelynek során nem csak az iskola, hanem magánszemélyek is támogatnak egy-egy kollégiumi diákot. Ez nem csak anyagi támogatás, hanem „lelki” is, mert kapcsolatba hozzuk a támogatottat a támogatóval - nagyon sok szép történet születik belőle. Épp a díjátadáskor találkoztam az egyik keresztszülőnkkel, Stefanovszky Andrással, aki elmondta: már a hatodik örökbefogadottnál tart, akiknek még az egyetemi éveit is finanszírozza. Általában a keresztszülők követik a gyerekek sorsát, az egyik székelyföldi diákunk épp a „keresztszülő” odafigyelésének köszönhetően vette sikeresen az érettségi akadályát.

Azt gondolom, nem elegendő csak a falakat javítani, hanem nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy sikeres és boldog emberek népesítsék be a falak által körülhatárolt tereket. És nem feltétlenül a magas akadémiai körökben „terem a boldogság”. Ezért indítottuk be a szakoktatást, hogy mindenki valamilyen téren kiteljesedhessen. Mivel szórványban élünk, mindenfajta képzést fel kell vállalnunk, hogy ne veszítsünk el egyetlen gyereket se. Hiszen, ha a gyerek magyar környezetben szocializálódik, akkor remélhetőleg megmarad magyarnak, és talán az ő gyerekei is ebbe az iskolába iratkoznak.

- Milyen a kapcsolat a környező szórványkollégiumokkal?

- Nemrég volt egy beszélgetésünk a pedagógusokkal, a kisebbségi tanfelügyelővel, illetve Kató Béla püspökkel a gyereklétszám bővítéséről, a magyar iskolába való iratkozás kérdéséről. Mi önmagunkban kevesek vagyunk ahhoz, hogy ez sikeres legyen, ide kellenek a gyerekek és a szülők is, és ehhez a kérdéshez feltétlenül hozzá kell szóljon politikum, az olyan helyi képviselők, akikkel az emberek tartják a kapcsolatot. És természetesen megfelelő, életképes projekteket kell létrehozni. Ott van a jól bevált magyarlapádi szórványkollégium példa, egy ilyen lehetne Székelykocsárd is. A Bethlen-kollégiumnak nem célja, hogy mindenkit idecsődítsen, az a jó, amíg otthon lehet tartani a gyerekeket... de nem bármi áron! Ha valahol valami a minőség rovására megy, csak azért, hogy magyarul oktassunk … szóval ezt nem szabad csinálni!

- Úgy tudom, nagyon jó képességvizsga- és érettségi eredmények születtek az idén.

-  A kilencedik osztályba való felvételin túljelentkezés volt, így könnyen összejött a három előirányzott osztály: a reál, a képző és a szakképző osztályok. A nyári érettségi sikeraránya megközelíti a 80 százalékot, ami a megyei és az országos átlag fölött van, de az előző évekhez képest is jobb az eredmény.

- A felújítást követően egymást érték a legrangosabb rendezvények: protestáns vallás- és magyar nyelv országos olimpiászok, az országos TUDEK tudományos diákkonferencia, az IKE tábor. És mindeniknek nagyszerű volt a szervezése és a hangulata.

- Megkapó volt számomra az IKE-tábort megnyitó istentisztelet alapgondolata: merjünk építő dolgokat meglátni egymásban, és merjünk támaszkodni a láthatatlanokra! Ezekkel a sorokkal akár saját kollégiumi munkánkat is jellemezhetném. Amikor felkértek a szervezők, hogy vállaljuk el az ezer főt is meghaladó tábor befogadását, voltak némi kétségeim, de most kiderült: helyes döntés volt, mert mindenki elfér az épületben és minden lehetőség adott a gazdag és igényes program lebonyolításához. Ehhez az is hozzájárult, hogy a városvezetés első pillanattól kezdve logisztikailag segítette a rendezvényt. Az ünnepélyes megnyitón - amelyet megtisztelt jelenlétével és fennkölt gondolataival Kató Béla püspök, illetve a városvezetés részéről Lőrincz Helga alpolgármester -, ismét jó volt megtapasztalni, mennyire fontos, ha azok, akik tenni tudnak, együttműködnek. Ez a keresztény fesztivál a nyári vakációban is benépesítette az iskolát. Sok önkéntes vett részt a szervezésben, nem csak az IKÉ-hez tartozók, hanem az enyedi kollégium diákjai is. Jó látni, amint a fiatalok örülnek egymásnak, elmélyülten elbeszélgetnek, ismerkednek, figyelmesen végighallgatják az előadásokat és persze buliznak is, így a szünidőben is tartalmas kikapcsolódást nyújthatunk a fiataloknak.